Versenyképes vállalkozói rétegre van szükség
Egyebek mellett ez is elhangzott az idén 12. alkalommal megjelent TOP 100 Kiadvány ünnepélyes átadásán, Debrecenben.
Egyebek mellett ez is elhangzott az idén 12. alkalommal megjelent TOP 100 Kiadvány ünnepélyes átadásán, Debrecenben.
A rendezvényt az Oktatási Hivatal Debreceni Pedagógiai Oktatási Központja szervezte, miután az Országos Diákparlament elfogadta a diákok erről szóló javaslatát.
Második ülését tartotta a Hajdú-Bihar Megyei Felzárkózási Fórum 2018. december 4-én a Megyeházán. A fórum feladata, hogy feltárja a hátrányos helyzetű célcsoportokkal kapcsolatban felmerülő problémák teljes körét a megyében.
Hajdúsámsonba érkezik a megyei önkormányzat Mikulása december 7-én, pénteken. Az egész napos rendezvénysorozaton koncertek, ugrálóvár, jótékonyági futás, színdarab- és jégtáncbemutató is lesz, valamit élő kívánságműsorral jelentkezik a Best FM.
A harmadik helyet szerezte meg a luxemburgi szakács-világbajnokságon a Hajdúsági Regionális Culinary Team, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is támogat. A szakácsok ma számoltak be a világversenyen szerzett tapasztalatokról.
Életvezetési és adósságkezelési tanácsadás valamint a családi életvitelre nevelés is részét képezi annak a közösségi együttműködést erősítő rendezvénysorozatnak, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat indított. Eddig Hajdúhadházon, Hajdúsámsonban és Létavértesen tartottak ilyen programokat.
Több, mint 3 millió forintos beruházással korszerűsítik a Derecskei-főcsatornát, amely jelentős szerepet játszik a káros meteorológiai hatások kivédésében. A projekt nyitórendezvényét ma tartották, amelyen részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is.
Összesen 220 millió forint vissza nem térítendő állami és európai uniós támogatásból épült meg 2,7 kilométernyi kerékpárút Komádiban. Az elkészült szakaszokat ma adták át, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Pajna Zoltán elnök képviselte az ünnepségen.
A furtai hímzést és a kabai meteorit másolatát is bemutatták azon az egyhetes kiállításon, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat rendezett Kabán a Megyenaphoz kapcsolódva. A tárlat mellett fotókból készült vetítést is tartottak, a helyi iskolások pedig múzeumpedagógiai órákon vehettek részt.
A társadalmi problémák megoldását (például sérültek oktatását) segítő vállalkozásokról tartottak ma konferenciát a Megyeházán. A résztvevő szakemberek megvitatták, hogyan tudja segíteni munkájukat a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat.
Tornaszobával bővült a sárrétudvari Napsugár Óvoda és Bölcsőde Egyesített Intézmény. A több, mint 55 millió forintos beruházás során felújították az épületet, kibővítették az udvart, valamint a többi telephelyet is korszerűsítették. Az ünnepélyes átadást ma tartották.
Idén Kabán ünnepelte a Megye Napját a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, amely minden évben más helyszínen emlékezik meg a Hajdúkerület megalakulásáról november 22-én. Az ünnepi közgyűlésen több díjat és elismerést is átadtak.
Hajdú-Bihar megye is részt vesz az első román-magyar klaszterkonferencián. A rendezvény célja a klaszterek létrehozásának elősegítése. Az önkormányzatot Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke képviselte a nagyváradi megnyitón.
Csaknem száz résztvevő mérte össze erejét a hétvégén Debrecenben a Debrecen Kupa Országos Kyokushin Karate Versenyen. Az esemény fővédnöke Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke volt.
Több, mint 480 alkotás érkezett a horgász-rajzverseny pályázatra nemcsak hazánkból, hanem a határon túlról is. Több rajzot is fogyatékkal élő gyermekek készítettek. A beérkezett alkotásokat ma zsűrizték a Megyeházán.
Több száz évet utazhattak vissza azok, akik ma ellátogattak a Megyeházára. Itt nyitották meg a Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokat, amelyen korabeli dokumentumok mutatják be, hogyan szórakoztak elődeink. De sörtörténeti kiállítás is nyílt.
A honvédelmi miniszter jelenlétében adták át az I. világháborúban hősi halált halt katonák felújított hadisírjait a debreceni Honvédtemetőben ma délelőtt. Az ünnepségen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Pajna Zoltán elnök képviselte.
Csaknem duplájára nőtt a lakástámogatást igénybevevők száma Polgáron, amióta saját lakástámogatási programot indított a polgári önkormányzat, kiegészítve a CSOK-os állami segítséget. Erről Tóth József, a település polgármestere számolt be Polgáron, ahol kihelyezett ülést tartott a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat pénteken.
Várhatóan idén decemberben adják át az M35-ös autópálya 481. sz. főút és Berettyóújfalu közötti szakaszát, illetve a 471. sz. főút Hajdúsámson elkerülő részét is. A további fejlesztésekről és felújításokról a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés Polgárra kihelyezett ülésén esett szó pénteken.
A befektetéseket ösztönző stratégiát fogadott el a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a polgári kihelyezett ülésén. A testület ezen kívül arról is tárgyalt, hogyan lehetne növelni a lakosság társadalmi aktivitását.