Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Magyar értékek árasztották el a Békástó környékét

A Magyar Nemzeti Parkok Hete országos programsorozat 2016. május 26 és június 5. között tart. Ezen a héten Magyarország 10 nemzeti parkja nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, ahol színes programokkal várják a vendégeket. Debrecenben, a Nagyerdőben, a Békástó gyönyörű környezetében a IX. Nemzetközi Fazekasfesztivál (május 27-29) keretében adott otthont a „Hortobágy házhoz jön!” eseménynek.

A szombati megnyitón Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke az idén alakult Vásárszövetség tevékenységét méltatta néhány mondatban, ami úgyszintén a (vásár)turizmus fejlesztésére hat, nem csupán a helyi termékeknek kíván piacot teremteni. Emellett a megyében 26 eredeti népi mesterséget támogatnak, így elmondható, hogy ebben a térségben a hagyományőrzés jó kezekben van. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat turisztikai projektje, az úgynevezett Oxenweg program keretében a tradicionális szürke marha hajtóútvonal mentén kívánják a résztvevő települések turisztikai tevékenységét fejleszteni. A megyei közgyűlés elnöke a fazekas mesterségről külön szót ejtett. A tájnyelven gelencsérnek vagy gerencsérnek (gölöncsérnek) nevezett fazekasok egykor a hűbéri birtokok jobbágyiparosai űzték ezt a mesterséget. Magyarországon több, nagy hagyománnyal rendelkező fazekas központ működik. A mostani debreceni eseményre is sok helyről érkeztek kiállítók, a programok egy része pedig interaktív, tehát a gyerekek vagy akár a vállalkozó kedvű felnőttek is bekapcsolódhattak, illetve vasárnap még bekapcsolódhatnak a fazekas munka kipróbálásába. 15 sátorban közel 22 fazekas kapott helyet a Békástó mellett, a magyar fazekas társadalom legjava az ország egész területéről (népi iparművészek, mesteremberek), a legjelentősebb fazekas központokból, alkotóműhelyekből. Cél, hogy a fazekasok találkozzanak egymás munkájával, hogy a látogatók minél több tájegység fazekas kultúráját ismerjék meg és legyen választási lehetőségük a vásárlás során. KÉPGALÉRIA a HBMÖ Facebook oldalán látható (több részletben)! I. galéria itt. II. galéria itt. III. galéria itt. IV. galéria itt.

Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára az ökoturizmus fejlesztéséről beszélt a megnyitón, s arról, hogy Magyarország a természet közeli állapotban megmaradt területek tekintetében kiemelkedő nemzetközi viszonylatban, hiszen összterületünk egyharmada ilyen nemzeti kincs. Hazánkban 10 nemzeti park található. Ezek kapcsán az elmúlt évtizedek eredményei önmagukért beszélnek, az itt élő állatállomány pedig a szürke marháktól kezdve az őstulkokon át a nóniuszokig büszkeségre ad okot (ezek közül többet itt Debrecenben, a kiállításon is megtekinthetett a közönség). A turisztikában fontos látogatók számának növekedése is folyamatos – tudtuk meg Rácz Andrástól –, így nem meglepő, hogy a tavalyi 1,5 millió, a nemzeti parkokban megforduló regisztrált látogató akár még több lehet 2016-ban. Ehhez kapcsolódik az a fajta környezeti nevelési program, ami már eddig is több mint 200 ezer gyereket mozgatott meg 2015-ben.

Kovács Zita a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója nagy örömmel nyitotta meg hivatalosan az eseményt.

A szombat délelőtt folyamán remek kísérő programok szórakoztatták az ide látogatókat. A gyerekek kedvencei voltak a Hortobágyról érkezett nóniuszok, amelyekkel a csikósok kivételes bemutatót tartottak, majd a barátságos állatokat megsimogathatták és a legbátrabbak nyeregbe pattanhattak. A vidám színjátszó produkció, a korongozás megismerése, az eredeti magyar jurtasátor megtekintése, különböző kézműves foglalkozások kitelepülése mind értékes szórakozásra adtak alkalmat, amihez verőfényes napsütés társult, így nem lehetett hiányérzete senkinek.

A fesztiválon résztvevő fazekasok névsorát IDE kattintva olvashatják. A munkásságukat méltató diplomát Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke adta át nekik.












hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: