Genova adott otthont a More than a village projekt ezévi első nemzetközi tanulmányútjának
A találkozó az olasz partnerintézmény, ANCI Liguria (Liguria Települési Önkormányzatainak Szövetsége) székhelyén, Genova városában került megrendezésre 2024. március 12-13. között.
A rendezvény első napján a résztvevők egy több állomásból álló tanulmányút keretében szervezett helyszíni látogatásokon ismerhették meg Liguria régió négy kistelepülésének (Campomorone, Ceranesi, Mignanego, Sant’Olcese) problémáit, az elmúlt évek fejlesztési elképzeléseit, az elhivatott településvezetők és szakembereik tapasztalatait, elképzeléseit.
A látogatás a Genova közelében fekvő, Sant’Olcese településhez tartozó Villa Serra Történelmi Parkban kezdődött, Pierluigi Vinai, az ANCI Liguria igazgatójának vezetésével.
A parkra nyíló építészeti komplexum a XVIII. századi Villa Pinelliből és annak melléképületeiből áll, amelyhez 1850-ben Orso Serra márki hozzáépített egy Tudor stílusú házikót. A XIX. század közepén épült angol stílusú park kilenc hektáron terül el a Rio Comago folyó lapos völgytalpán, ligetekkel, kiterjedt gyepterülettel, tavakkal, patakokkal, vízesésekkel, egzotikus fafajokkal tarkítva, otthont adva számos állatfajnak is.
A villa hasznosítása több szálon történik: családi, baráti és kulturális rendezvények, közösségi tematikus napok, illetve üzleti célú találkozók helyszíneként is funkcionál.
A délelőtt során a Villa Serra adott otthont a projekt előrehaladását célzó munkacsomag megbeszéléseknek is: elsőként az általános szakmai és adminisztratív teendők, majd a WP1 munkacsomag feladatai kerültek bemutatásra a vezető partner, illetve a Poliedra szakemberei által.
Ezt követte a kommunikációs feladatok koordinációjáért felelős Balteus prezentációja, áttekintve az elmúlt időszakban végzett tevékenységek eredményeit, egyben felvázolva az elkövetkezendő hónapok partneri feladatait, kötelezettségeit.
A látogatás következő helyszíne Ceranesi település volt, ahol a hegyvidéki térség elszórtan elhelyezkedő közösségeinek legfőbb problémái, kihívásai kerültek ismertetésre, egyben bemutatták a környék jelentősebb értékeit is. A digitalizációs lehetőségek egyelőre jelentős fejlesztésre szorulnak, így a szélessávú internet lefedettség hiányának megoldása az első lépés lehet az okosmegoldások alkalmazásához.
A munka Campomorone településen folytatódott, ahol az elmúlt években jelentős előrelépés történt a helyi értékek és örökség hasznosítása, az aktív közösségépítés területén. Ennek egyik példája a Palazzo Balbi történelmi épületében, egyben az önkormányzat székhelyén működő helyi Marionett Múzeum. A marionett bábszínház évszázados hagyományokkal rendelkezik a térségben, így ennek az örökségnek a megőrzése és bemutatása kiemelt feladata a helyi önkormányzatnak, különös tekintettel annak a művészeti és kreativitást célzó, edukációs vonatkozású lehetőségeire.
A résztvevők ezt követően betekintést nyertek a helyi Őslénytani és Ásvány Múzeum által kínált sokszínű lehetőségbe, úgymint a földtörténet és a Föld kincseinek bemutatása, kiállítások, kiscsoportos tematikus workshopok és alkotóműhely családoknak és gyermekeknek, stb.
A nap utolsó programpontjának Mignanego település adott otthont, a Győzelem Szűzanyájának Kegyhelye templom falai között. A Fuea és a Maglietta hegyek között fekvő kegyhely 600 m magasan, egy dombon áll, Genova központjától mindössze 35 percre, a szentélyből az egész Polcevera-völgyre, egészen a tengerig nyílik kilátás. A Genovát Lombardiával, Piemontéval és Franciaországgal összekötő nagyon régi utak egyike éppen a fent említett hágó mellett haladt el, és minden bizonnyal ez volt az egyik leggyakrabban használt útvonal. A templom oldalában kialakított termekben zarándokszállás található, illetve az oldalsó épületrészek kisebb rendezvények helyszíneként szolgálnak.
A program második napján a munkaülés az ANCI Liguria székhelyén folytatódott. Elsőként az 1. munkacsomag sikeres megvalósításának lépéseit tekintették át a partnerek, megfogalmazva a még teljesítendő feladatokat, majd a partnerintézmények egyenként mutatták be a 2. munkacsomag (Pilot tevékenységek) előkészítését megalapozó cselekvési terveiket. E cselekvési tervek alkotják a közös stratégiai dokumentum vázát, melynek végleges verziója a következő hetekben készül el a milánói partner, a Poliedra munkájának összegzéseként.
Az 1. munkacsomag befejezése egyben a 2. munkacsomag feladataiba történő átlépést jelent, így a munkacsomag felelős partnere, a szlovén ITC Murska Sobota előadásában ismerkedtek meg a partnerek a konkrét tevékenységek kereteivel, az elvégzendő partneri feladatokkal, az egyes felelősségi területekkel. Az előadást követően a partnerek megvitatták az egyes feladatok részleteit.
A szakmai munkát a feladatok ütemezésének megbeszélése zárta. A partnerek megegyeztek a következő személyes jelenléttel zajló munkaülés és tanulmányút időpontjában (2024. október), mely találkozó házigazdája a szlovén partner lesz.