Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Spanyolországban is hasznos a PRACTYCE III. projekt

ERASMUS PROGRAMBAN RÉSZTVEVŐ MAGYAR LÁNY SIKERTÖRTÉNETE

A PRACTYCE III. PROJEKT KERETÉBEN

Lengyel Bernadett beszél munkájáról, akit a projektben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatott közvetítő szervezetként.

“2016. novemberében kezdtem meg a munkám Barcelona, sőt talán Spanyolország legjelentősebb fotógalériájában a Valid Foto BCN Galería-ban, hála az Erasmus For Young Entrepreneurs PRACTYCE III. projektjének.

Hogy mit jelent mindez számomra? Végre elkezdem megvalósítani gyerekkori álmomat – álmaim városában. Amióta az eszem tudom művészettel akartam foglalkozni, de természetesen közbejött néhány teljesen más irányú egyetem, képzés, munka, a szülői féltés és biztos megélhetés realisztikus elveit szem előtt tartva. Pár hónapja azonban eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy itt az ideje végre elkezdeni megvalósítani, amiről mindig is álmodtam, hogy létrehoztam a saját galériámat.

Az utazásaim, külföldi tapasztalataim mind azt mutatják, hogy a legelképesztőbb ötleteket is sikerre lehet vinni, ha mögötte valódi elhivatottság áll, s ebből az én esetemben is áll rendelkezésre bőven. Ezzel együtt úgy érzem, hogy az Erasmus programja nagyon fontos segítség tervem megvalósításában, lehetőségem van ugyanis arra, hogy egy sikeres galériában tanuljam meg mindazt, amit semmilyen iskolában nem tanítanak.

A facebookon is ott vagyunk!

Tehát itt vagyok Barcelonában, és rögtön egy fantasztikus sikertörténettel kezdődik ez a pár hónap: Joana Biernes első magángalériában történő kiállításáról van szó. No, de ki ő?

Az első spanyol fotóriporter nő, egy igazi úttörő, akit munkája első éveiben, ha focimeccsről tudósított még minden alkalommal igazoltattak, és a lelátóról folyamatosan azzal inzultáltak, hogy a mosogatás jobban állna neki. Ám ő nem adta fel, és nem adta, ami azt gondolom, hogy igazán példaértékű. Megőrizte nőies stílusát és a 60-as, 70-es években végigfotózta az ország és a világ legfontosabb történéseit és hírességeit. A Beatles-t, a Rolling Stones-t, a Kennedy-eket, illetve ő készítette el az egyetlen mosolygó Bunuel fotót… Meg még nagyon sok fantasztikus képet. 1985-ben adta fel a fotózást, amikor az – sokaknál – kezdett átfordulni a paparazzo típusú munkába, és ezekkel az elvekkel nem tudott egyet érteni. Nyitott egy éttermet Ibizán, amely a sziget emblematikus helyévé vált. A fotóit csak egy véletlen folytán fedezték fel két-három éve, ez a szerethető, ma 81 éves hölgy pedig őszintén vall arról, hogy számára ez egy csoda, hiszen ő soha nem hitte volna, hogy valaha ezek a fotók értékessé válnak, előhívásra kerülnek.

Tehát az első kiállítás, amelyen részt vettem, ennek a fantasztikus fényképésznek a műveiből került bemutatásra. Mondhatom, fantasztikus tanulási lehetőség ez egy magamfajtának, hiszen a technikai részletek, a fotók előhívási technikája, a keretezés, a megnyitó megszervezése, vagy éppen a médiumokban történő megjelenése (mégpedig az összes jelentős újságban, magazinban és tévében jelent meg riport a kiállításról) egészen a gazdasági vonatkozásokig csupa hasznos érdekességgel szembesültem.

A kiállítás a spanyol Time Out szerint az év 3. legjobb kulturális programja lett országosan.”

Kapcsolódó videó!

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Kiss Gergely Máté: A JEGESMEDVE

Kiss Gergely Máté: A JEGESMEDVE
Kertész Gyula bérlet

zártkörű bemutató előadás

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Nino Manfredi – Nino Marino: Könnyű Erkölcsök

Romantikus vígjáték, a Vidám Színpad előadása
A késő éjszaka munkából hazatérő „álnővérke” zajos életvitele elviselhetetlenné teszi az alatta lakó intellektuális író életét. Botrányszag lóg a levegőben, hiszen a nép egyszerű leánygyermeke egy szót sem ért a lila ködbe burkolódzó firkász sziporkáiból, mint ahogy ő sem talál kiutat az éjszakai, városi szleng útvesztőiből.
Szereplők: Straub Dezső, Nyertes Zsuzsa, Oszter Sándor (hangja)
Helyszín: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ (Faraktár u. 67., Tel.: 52/310-993)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Életreform Klub Esték

„Mit hoz az új esztendő?”- 2017. asztrológiai elemzése
Előadó: Borsos László asztrológus
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Versbarát Kör

Arcok a félhomályból – Debreceni költők versei
Helyszín: Méliusz Benedek Elek Könyvtára (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Daloló – Legkedvesebb dalaim és dalosaim

Bencze Lászlóné dr. Mező Judit nyugalmazott főiskolai tanár, népzenekutató előadása
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Kézműves Játszóház Általános Iskolásoknak Nagymacson

Kézműves Játszóház Általános Iskolásoknak
Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Háza (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39., Tel.: 52/217-171, 30/5660-252)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Magyar kultúra napja

A „Tiszacsege Ifjúságáért” Alapítvány társrendezőként bemutatja: Magyar kultúra napja

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Kodály Zoltán kiállítás

Kodály Zoltán kiállítás Tiszacsegén, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hubay Miklós: Tüzet viszek

Hubay Miklós: TÜZET VISZEK
bérletszünet

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Johann Strauss: A DENEVÉR

Johann Strauss: A DENEVÉR
A Csokonai Színház, a Budapesti Operettszínház és az Operettissima közös produkciója
bérletszünet

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Selcouth koncert

Selcouth koncert
A zenekar jazz standardeket játszik, saját hangszerelésben.
Helyszín: Sikk Klub (Domb u. 1., Tel.: 70/315-4104)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hangbújócska Zenebölcsi

Hangbújócska Zenebölcsi
Vezeti: Nagyné Lövei Lilla
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Szatyor Termelői Udvar

Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

DHK- Újpest Magyar Kupa felnőtt mérkőzés

DHK- Újpest Magyar Kupa felnőtt mérkőzés
Helyszín: Debreceni Jégcsarnok (Derék u. 33., Tel.: 52/537-272)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

DVSC – MTK női kézilabda meccs

DVSC-TVP – MTK női MK. kézilabda mérkőzés
Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok (Kassai út 32-34., Tel.: 52/514-400)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

The Kids Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapostól 14 éves gyerekeknek

The Kids Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapostól 14 éves gyerekeknek
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2016-os évértékelése

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke 2016-ra mint a megyében végbemenő gazdasági, kulturális, szociális fejlődés fontos évére tekint vissza. 2017-től pedig elsősorban azt várja, hogy – a tervezés és az előkészítés szakaszai után – a megyei önkormányzat több saját projektje a gyakorlatban is beindul.

A hivatal, valamint a megyei közgyűlés tavalyi munkája kapcsán Pajna Zoltán kijelentette, hogy elsősorban az számít, az itt élők miként vélekednek róla. Ám a tények önmagukért beszélnek. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat több mint 500 megvalósult projektben volt szereplő, emellett saját cégén, a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökségen keresztül 300-nál is több pályázatot adott be.

Pajna Zoltán szerint a legnagyobb áttörés a határ menti magyar-magyar kapcsolatok fejlesztésében tapasztalható, ami azonban nemcsak Hajdú-Bihar megyét, de a Magyarország keleti határa menti térséget is érinti. A romániai parlamenti választások is 2016 végén zajlottak, ezek előtt a megyei önkormányzat hazánkból elsőként csatlakozott a határon túli magyar jelöltek és pártjaik népszerűsítéséhez, illetve tájékoztatta a Magyarországon élő, de szavazati joggal rendelkező román állampolgárokat a szavazás lehetőségeiről.

Azt külön kiemelte a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, hogy Romániában 5 megyének is magyar vezetője van, akárcsak azt, hogy az ottani magyarok hívására mindig azonnal reagáltak, segítő szándékkal – így mélyítve tovább a jó kapcsolatokat a határ két oldalán élők között.

Hajdú-Bihar megye sikere a területi fejlesztésekben is jelentős volt 2016-ban. Magyarország legdinamikusabban fejlesztő térsége ugyanis az Észak-Alföld Régió volt, amelynek (Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye mellett) Hajdú-Bihar vezető tagja.

Az is a tavalyi esztendő lényeges megyei önkormányzati lépése volt – amit 2017-ben fokozottan kell továbbvinni -, hogy a közvetlen brüsszeli forrásokra támaszkodó pályázatokra koncentrál egyre inkább a hivatal és fejlesztési cége. Sokszor hangsúlyozzák ugyanis, ám nem lehet elégszer, hogy 2020 után várhatóan jelentősen csökkennek a vissza nem térítendő, kevés vagy semmilyen önrészt nem igénylő pályázatok, ezért időben el kell kezdeni megtanulni az egyéb forrásokhoz való hozzájutást.

A megyei közgyűlés az úgynevezett jó gyakorlatokban is élen járt az elmúlt évben. A Pajna Zoltán szerint egyébként is meglévő egymás iránti érdeklődést Hajdú-Bihar megye települései között kiszélesítették azáltal, hogy a tucatnyi megyei közgyűlés legtöbbjét nem a szokásos helyszínen, Debrecenben tartották, hanem mindig más városban, községben. Ezen alkalmakkor aztán a megvitatandó napirendi pontokon túl az adott település bemutatkozhatott, a képviselők pedig jobban megismerkedhettek fejlesztéseivel, nevezetességeivel, lehetőségeivel és megoldandó problémáival. A jó gyakorlatokat 2017-ben is szeretnék folytatni, hogy minél több település kapjon nagyobb reflektorfényt, kerüljön be jobban a köztudatba.

Egyéb jelentős fejlesztésekről szólva Pajna Zoltán elmondta, hogy a turisztikai nagyprojekt, az Oxenweg program (a korabeli magyar szürkék hajtóútjának felelevenítése) 8 hajdú-bihari települést érint, fejlesztve azok infrastruktúráját, valamint a térséget átszelő közutakat. Ha már közutak, a megyei önkormányzat elnöke kitért a jelentős útfejlesztésekre, valamint a kötöttpályás közlekedés, vagyis a vasút már elkezdett, de továbbtartó fejlesztésére is. Ezek mind segíthetnek a Magyarországot jellemző eltérés csökkentésére a keleti és a nyugati részek között. Akárcsak az, hogy több úgynevezett monitoring, vagyis a projekteket megfigyelő bizottságban benne van a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat képviselője. Ez rendkívül fontos az információk gyors megszerzéséhez, valamint ahhoz, hogy a megfelelő lobbitevékenységet véghezvigyék.

A tucatnyi település és a megyei önkormányzat, valamint a határon túli résztvevők által létrehozott Vásárszövetség is 2016 jelentős eseménye volt a térségben, a megyei önkormányzat kezdeményezésére.

A közeljövőről is szó esett, amikor is az egyik legnagyobb – mintegy 1,2 milliárd forintos – projekt várhatóan a Foglalkoztatási Paktum gyakorlati beindulása lesz 2017-ben. Ez konkrétan növelheti a munkavállalási esélyeit sok olyan embernek, akik egyébként nehezen vagy sehogy sem tudnak elhelyezkedni. Ebben a többszereplős projektben a megyei önkormányzat leginkább a helyi viszonyok feltérképezésében, előkészítésben és bizonyos feladatok koordinálásában vesz részt. 2017 február végéig több fórumot szervez az önkormányzat, amelyeken mintegy 300 vállalkozót, leendő foglalkoztatót ismertetnek meg a lehetőségekkel.

A másik nagy fejlesztési beruházás a majdnem 1 milliárd forintos, korábban már említett Oxenweg program lesz, ami a fejlesztések mellett a helyi termékek fokozott piacra jutását is segítheti, akárcsak a Vásárszövetség esetében. Szintén fontos a közösségfejlesztés a megyében. Erre egy 900 millió forintos projekt ad további lehetőséget majd. Az erdélyi magyar kapcsolatok terén nagy jelentőséggel bír majd az Érmelléki Fejlesztési Ügynökség létrehozása, amihez azonban a megyei önkormányzatnak mások segítségére is szüksége lesz.

Személyes öröme a megyei önkormányzat elnökének, hogy a visszajelzésekből az derül ki, megéri a hajdú-bihariakért – velük együtt – dolgozni. Egyébként is az együttműködés, a közös fejlesztés a legfontosabb feladata az itt élőknek.