Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

IX. Magyar-Román Lakodalmas és Vőfélytalálkozó

A már kilencedik alkalommal megrendezendő Magyar-Román Lakodalmas és Vőfélytalálkozó programja:

10.00-12.00: gyülekező
12.00: vőlegény búcsúztató
16.00: helyi és határon túli vendégcsoportok szereplése
21.00: vacsora

Egy kis plusz érdekesség ide kattintva olvasható a programról.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Szín-tér Tehetségkutató Verseny 2016

A Szín-tér Tehetségkutató Verseny 2016-ban hatodik alkalommal kerül megrendezésre.

A Csapókerti Közösségi Házban május 13-án, egész napos rendezvény keretében mutathatja meg tudását várhatóan több száz állami gondozott gyermek a Ki-Mit-Tud jellegű vetélkedő során.

Verseny kategóriák: – próza, – ének, – tánc, – színdarab.

A program célcsoportja: Hajdú-Bihar megyei lakásotthonokban élő fiatalok (6-19 évesek) és gondozásból kikerült utógondozottak (19 éves kortól), valamint sajátos nevelési igényű fiatalok.

További információ a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete (BAGE) honlapján olvasható, illetve emailben kérhető: buzas.lajos@bage.hu vagy szinter@bage.hu.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Február nevezetes történelmi eseményei Hajdú-Biharban

Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár vezetője tartott előadást a 2016. február 19-i ebesi közgyűlésen, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat tartott. Az előadás – immár hagyományosan – az adott hónap (itt most február) nevezetes történelmi megyei eseményeit ölelte fel mintegy negyed órában. A prezentáció videóját a HBMÖ Facebook oldalán tekinthetik meg.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A foglalkoztatási paktum megkötését is megszavazták a képviselők

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat – a 2015-ben elkezdett hagyománynak megfelelően – ismét kihelyezett közgyűlést tartott: ezúttal Ebesen. A 2016. február 19-i testületi ülésen átfogóan megtárgyalták a “Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” tárgyú napirendi pontot, amely megcélozza, hogy a megyében valóban legyen pontos felmérés a munkanélküli, ám dolgozni akaró emberek képzettségi szintjéről, majd a paktumban résztvevő vállalkozások maguk képezzék ki vagy át leendő munkatársaikat – a tényleges igényeknek megfelelően. További képek a HBMÖ Facebook oldalán tekinthetők meg.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy eddig nem volt még ilyen szintű megyei foglalkoztatási struktúra kidolgozva, ám a feladat nagyságának megfelelően minden képviselő aktív támogatását kéri a megvalósításhoz. Ménes Andrea (a Fidesz frakcióvezetője), a Fejlesztési, Tervezési és Stratégiai Bizottság elnöke szerint ez a paktum éppen azt az ellentmondást írhatja felül, ami abból ered, hogy a munkaerő kínálat és a kereslet között sok esetben nagy különbség volt a kevés és pontatlan felmérési adatok miatt.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatásával Vásárszövetség létrehozásáról írtak alá szándéknyilatkozatot február elején, amely közgyűlési jóváhagyása most megtörtént. A helyi termékek piacra jutásának lehetőségét emelte ki ezáltal Pajna Zoltán, aki szerint az öt határon túli és tucatnyi magyarországi település, valamint a megyei önkormányzat – egyébként nyitott, tehát új tagokat szívesen befogadó – szövetsége nem csak a termékekről, hanem kulturális programok szervezéséről is szól. A megyei önkormányzat elnöke beszélt a március elején Budapesten megrendezendő Hungexpóról is, ahol szintén már a kezdődő együttműködés jegyében állít standot négy Hajdú-Bihar megyei település (Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúnánás).

Bulcsu László, a megyei önkormányzat alelnöke hozzátette, hogy a termelőket meg kell erősíteni abban, hogy a helyi termékeket el lehet adni hálózati szinten is. “Aki ebből akar megélni, annak biztosítani kell ehhez a lehetőséget” – adta meg a szövetség egyik fő üzenetét Bulcsu László.

A Pénzügyi Bizottság vezetője, a Jobbik képviselője, Mohácsi László nagy örömét fejezte ki a kezdeményezés kapcsán. A térség – határokon átívelő – kulturális egységét említette meg, ami ezáltal ismét megvalósulhat a határon innen és túl élő magyarok között. Egyúttal üzenetértékűnek tartja Mohácsi László a vásárszövetség határnélküliségét, ami szerinte azt jelzi az odaát élő magyarok felé, hogy az óhaza magyarjai nyitnak feléjük.

A közgyűlés szocialista képviselője, Bódi Judit is támogatta (akárcsak minden más képviselő) a javaslatot, ám arról érdeklődött, hogy amennyiben nem végleges létszámú a jelenleg tizenhat önkormányzat által alakuló Vásárszövetség, kapnak-e tájékoztatást a többiek, akik esetleg szintén csatlakozni akarnak – mint Pajna Zoltán válaszában elmondta, természetesen nem a bezárkózás, hanem a nyitás a szövetség célja.

Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nkft. működését érintő kérdések is napirendre kerültek. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, hogy mivel három megye közös cégéről van szó, természetesen a másik két megye önkormányzatának szándékát is figyelembe kell venni, ám ők sem kívánják fenntartani a céget. A felszabaduló munkaerő egy részét el tudják helyezni, illetve van is aki már elhelyezkedett.

A kihelyezett közgyűlés elején Ebes település bemutatkozott. A helytörténeti érdekességekkel teli előadás során a település nevéről, földrajzi elhelyezkedéséről és történelméről hallgattak meg a megyei képviselők képekkel illusztrált adatokat – történeteket. Ezt követően a februári hónap Hajdú-Bihar megyei nevezetes eseményeiből állított össze egy tartalmas beszámolót Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár vezetője.

A kicsivel több mint 4 ezer lakost számláló Ebes bemutatkozása ezzel nem ért véget, hiszen ezt követően a képviselők meglátogattak több nevezetességet is, egyebek mellett a római katolikus Szent Lőrinc templomot és a református templomot. A 170 millió forint önerőből, külső támogatás igénybevétele nélkül felújított polgármesteri hivatal vagy éppen az Arany János Magyar-Angol Két Tanítási nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskola is dísze Ebesnek. Utóbbi nyáron kapott modernebb energiaforrásokat napelemek formájában.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Ebesen ülésezik a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2016. február 19-én (péntek) 10.00 órakor tartja következő közgyűlését. A képviselők ezúttal Ebes Község Polgármesteri Hivatala Tanácstermében (Ebes, Széchenyi tér 1.) üléseznek.

NAPIRENDI JAVASLAT

  1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletének módosítása 
  2. A Sportösztöndíj adományozásáról szóló szabályzat elfogadása
  3. Az ÉARFÜ által kezelt hazai decentralizált forrásokra kötött támogatási szerződés módosítása
  4. Pályázat benyújtása a TOP-5.1.1-15 kódszámú „Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” tárgyú felhívásra 
  5. Vásárszövetség létrehozására irányuló együttműködési szándéknyilatkozat jóváhagyása
  6. Tájékoztató az Interreg V-A Románia-Magyarország 2014-2020 Program végrehajtásának alakulásáról
  7. Tájékoztató a „Területi önkormányzatok nemzetközi összefogása a Tisza vízgyűjtőjén” tárgyú együttműködési megállapodás tervezetéről 
  8. Tájékoztató az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nkft. működését érintő kérdésekről
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hajdú-Bihar megye sportéletének kincsei

Az év sportolóit és edzőit, valamint csapatát választották meg a Hajdú-bihari Napló játékában, amely során az interneten lehetett szavazni a legnépszerűbbekre, valamint a sport rovat munkatársai szakmai szempontok alapján döntöttek a szerintük legjobbakról.

A debreceni Centrum Hotelben megrendezett ünnepségen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat részéről Tasi Sándor alelnök, Debrecen Megyei Jogú Város részéről pedig Barcsa Lajos alpolgármester adott át díjakat. Mellettük az elismerés megálmodója, a Hajdú-bihari Napló képviseletében Fodor István a Naplót kiadó Russmedia Kft. ügyvezető igazgatója és Ratalics László az újság főszerkesztő-helyettese adta át a díjakat Boros Norberttel, a sport rovat vezetőjével.  A fotógaléria a HBMÖ Facebook oldalán tekinthető meg.


Tasi Sándor köszöntőjében Ernest Hemingway-től idézett, aki szerint a sport becsületességre vagy az emelt fővel történő veszítésre tanít meg bennünket. A lemondásról szólva megemlítette azokat a nehéz időszakokat, amelyek egy-egy versenyig telnek, mérhetetlen sok edzésen keresztül. A végén a sportolók díja maga az elért eredmény, az elismerés. Tasi Sándor a példaképek fontosságáról is beszélt, hiszen a díjátadáson jelenlévő kiemelkedő tehetségű sportolók mind azok a jövő tehetségei vagy akár csak egy hétköznapi, sportolni vágyó számára. “Hajdú-Bihar megye – önöknek köszönhetően – szerencsére bővelkedik példaképekben” – jelentett ki a megyei önkormányzat alelnöke, aki arra is kitért, hogy a megyei önkormányzat hosszú ideje támogatja a jó tanuló, jó sportoló fiatalokat, akikre büszkék vagyunk mindannyian.


Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere szintén a világszintű megyei sportolókat méltatta, és utalt rá, hogy sportösztöndíjat indít el a város a közeljövőben, amelyen keresztül az arra érdemeseket támogatják majd. Barcsa Lajos feltette a költői kérdést is, miszerint “Miért támogatjuk a versenysportot?”. Válaszában az alpolgármester a versenysport példalép teremtő hatására utalt, ami mindenkire ösztönzőleg hat, ezért túlmutat saját eredményein, hiszen pozitívan formálja a hétköznapi emberek életét is.


Minden kategóriában tíz-tíz jelölt volt, akik közül az alábbi versenyzők győztek 2016-ban:

Az év felnőtt sportolója: Nagy Levente (Cutler Team, testépítés)

Az év felnőtt női sportolója: Hegyi Dóra (Flex-HD SE, aerobik) és Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub, uszonyos úszás)

Az év utánpótlás férfi sportolója: Orosz Viktor (Letizia SC, íjász)

Az év női utánpótlás sportolója: Szőllősi Panna (Flex-HD, aerobik)

Az év csapata: DHK (jégkorong)

Az év edzője: Kókai Dávid (Debreceni Búvárklub, uszonyos úszás)

Az év legnépszerűbb felnőtt férfi sportolója: Mónus József (tradicionális távlövő íjász)

Az év legnépszerűbb felnőtt női sportolója: Hegyi Dóra (aerobik)

Az év legnépszerűbb utánpótlás férfi sportolója: Bokross Zsolt (kick-box)

Az év legnépszerűbb utánpótlás női sportolója: Dobos Dorottya

Az év legnépszerűbb csapata: Flex-HD csoport (aerobik)

Az év legnépszerűbb edzője: Ignéczi László (kick-box)


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hatékonyabb működést várnak a költségvetés módosított elosztásától

A pénzügyi kérdéseket megvitatták a képviselők, majd a kérdéses részleteket tisztázva egységes álláspontra jutottak, aminek eredményeképpen határozat született arról, hogy a Bernáth Bálint elnök vezette Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésében átcsoportosítsák a keretösszeget, így téve hatékonyabbá a rendelkezésükre álló pénzforrás felhasználását.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzattal való együttműködésre is igennel szavaztak a cigány területi nemzetiségi képviselők, amit szokás szerint minden esztendőben újra tárgyalnak az év elején.

A nemzetiségi közgyűlésen felvetettek olyan, a cigányság még egységesebbé tételét szolgáló programjavaslatokat is, amelyekre viszont nem a saját költségvetésükből jutna, hanem pályázatok útján hívnának le pénzt. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Pályázatokból kapott támogatásokkal egészítik ki a 2016-os költségvetést

A Hajdú-Bihar Megyei Román Területi Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlésén a 2016. évi költségvetés mellett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzattal minden évben megújított együttműködési megállapodást is elfogadták. Ezek mellett három pályázat sorsáról döntöttek.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak is otthont adó Megyeháza épületének Bocskai-termében tartott 2016. február 11-i ülésen az éves költségvetés kapcsán ugyan – a képviselők részéről – elhangzott, hogy szerintük igen kis mértékű támogatást kap a román területi önkormányzat, ám annak minden pontjával egyetértettek végül és elfogadták.

Bartha Lászlóné, a Hajdú-Bihar Megyei Román Területi Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzattal megújítandó együttműködésről, valamint a pályázatokról is elismerően nyilatkozott.

A 2016-os évben a román területi önkormányzat a bihari románság hagyományainak megőrzésére, nagyváradi színházlátogatásra, valamint karácsonyi együttkántálásra adott be pályázatot. 

Az első projekt hosszútávra szólna, ám idén még csak négy településen ápolná a román hagyományokat: Román Nemzetiségi Óvodák Találkozója Bedőben, Román Népismereti Versenyek Körösszakálon, Vőfélytalálkozó Pocsajban, valamint Nemzetiségi Sport Kupanap Mezőpeterden. A második projekt a hagyományos színházi látogatáshoz, és utána egy közös vacsorához kapna támogatást, amely során egy Debrecenből induló autóbusszal 9 településről gyűjtik össze a gyerekeket, akiket Nagyváradra utaztatnak. A román nyelvi ismeretek gyarapítása a cél ezzel a programmal. A harmadik projekt a románság életében fontos hagyomány, az úgynevezett Colinda felelevenítését segítené. Ez a karácsony előtti időszakra tehető szokás, amikor házról-házra járnak a fiatalok és énekelve viszik el mindenhova jókívánságaikat.

 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Közösen, toleranciával

Hajdúsámson Város Önkormányzatának dolgozói részére a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete Tolerancia napot tartott 2016. február 4-én azzal a céllal, hogy a hivatali dolgozók is betekintést nyerhessenek a fogyatékkal élők világába.

Félszázan vettek részt a rendezvényen, akik kipróbálhatták, milyen kerekesszékben közlekedni vagy hogyan éli meg mindennapjait egy látásában korlátozott. Kötél Mária – az egyesület tagja – praktikus tanácsokkal látta el a jelenlévőket, hogy a hivatal dolgozói megtudják miként tudnak egy sérült embertársuknak segítséget nyújtani.

A Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete 1980 óta működik, céljuk a közösségteremtés. Éppen ezért igyekeznek minél szélesebb körben továbbadni tapasztalataikat. Nem csak a helyi sérült, illetve egészséges emberekkel tartják a kapcsolatot, hanem más településeken élőket is meghívnak rendezvényeikre. Az általuk szervezett rendezvényekkel , süteményfesztivállal, táborokkal, kirándulásokkal, előadások szervezésével, sőt még jogi szabályokkal kapcsolatos tájékoztatóval is informálják az érintett személyeket.

„ Az a legfontosabb, hogy egyenrangú félként fogadjanak el minket. A megjelenteket pedig arra kérjük, hogy ne szánakozzanak a fogyatékkal élő dolgozón” – hangzott el Kötél Máriától.

Hajdúsámson városvezetése egyébként fontosnak tartja azt, hogy a fogyatékkal élők közlekedését segítse, ezért a város  középületei akadálymentesítését már megvalósította.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Továbbra is nagy szükség lesz a magas szintű szakképzésre

Félévzáró összevont elemző értekezletet tartottak a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában, amelyen több száz tanár, intézményvezető vett részt. A 2015. július 1-én megalakult (DSZC) Debreceni Szakképzési Centrum (tizenkét, korábban a KLIK-hez tartozó iskola fenntartói joga került át ide) főigazgatója, Tirpák Zsolt az első félév tapasztalatairól, a közelmúlt eredményeiről és a jövő legfontosabb feladatairól tartott beszámolót. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is kiemelten foglalkozik a magyarországi szakképzések népszerűsítésével. Az önkormányzat elnöke, Pajna Zoltán köszöntőt mondott a 2016. február 9-i eseményen. (További fotók a HBMÖ Facebook oldalán tekinthetők meg.)


Beszédében a megyei elnök kiemelte, hogy a szakképzésben résztvevő iskolák tanárai, oktatói Magyarország és az Európai Unió fejlődésének legfőbb letéteményesei, hiszen az ő egyéni és együttműködésen alapuló erőfeszítéseik nélkül nem jöhetne létre ismét egy jól működő, a szakmai képzést előtérbe helyező oktatási rendszer. Pajna Zoltán beszélt arról is, hogy az utóbbi időszakban közvetlenül a magyar oktatásba mintegy 90 milliárd forint áramlott, egyúttal reméli, hogy stabil, hosszútávon működő rendszer jön létre a szakképzési központok működése által. Pajna Zoltán szerint a potenciális befektetők egy térség adottságai között nem csak az ott lévő infrastruktúrát, a közúthálózatot vagy éppen a repülőtér közelségét veszik szemügyre, hanem elsősorban azt, hogy milyen a munkaerő kínálat a térségben. Márpedig jól képzett, motivált munkaerő nélkül nehezen hozhatók a megyénkbe újabb vállalkozások. A megfelelő, a társadalom által is kellően elismert szakképzés fontossága tehát létfontosságú Hajdú-Bihar megye továbbfejlődésében is. Emellett értékelhető tudást kell adnia egy szakképzésnek – tette hozzá Pajna Zoltán –, nem csak pecsétes papírt, ami nagy teher a tanárok, oktatók vállán, hiszen a napjainkban meglehetősen alul értékelt szakképzés újbóli népszerűvé tétele is a feladatuk.


Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere kihangsúlyozta, a városvezetés számára fontos a szakképzések fellendítése, mivel a közeli terveik között szerepel, hogy olyan vállalkozásokat hozzanak ide, amelyek nagy létszámú, szakképzett munkaerőt igényelnek. 

Barcsa Lajos, a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola igazgatója arra figyelmeztetett, hogy a képzés önmagában véve, hermetikus közegben nem sokat ér, a vállalatokkal, vállalkozásokkal együttműködve, a gyakorlati képzéssel kiegészítve lehet versenyképes tudást adni a diákoknak. Ez azzal jár együtt, hogy a vállalatok elvárásai szerint képzik a diákokat, hogy azok már potenciális munkavállalókká válva kerüljenek ki az iskolapadból. Palotás József a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat főigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy a magyarországi 44 szakképzési centrum mind önálló gazdálkodással bír, ám eltérő nagyságúak: a debreceni az egyik legnagyobb, sok ezer diák tartozik ide.


Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Iparkamara elnöke arra figyelmeztetett, hogy a legnagyobb aktualitással az bír, hogy az elérhető EU-forrásokat jól osszák el és használják fel, hiszen 2020 után várhatóan jelentősen csökkenni fognak a keretösszegek, vagy teljesen megszűnnek. Vagyis addig olyan módon kell fejleszteni Magyarországon – például az oktatást is –, hogy a 2020 utáni időszak remélt – egyéb, főleg saját forrásokból finanszírozott – fejlesztéseit megalapozzuk. Az iparkamara vezetője megemlítette azt is, hogy jelenleg még elég nagy a szakadék Magyarország és Európa azon része között, ahol nálunk sokkal versenyképesebb módon képezik ki a jövő szakembereit. Kedvezőtlen a korfa hazánkban, emellett elég sokan külföldön kamatoztatják itthon megszerzett tudásukat, így fokozottan fontos, hogy mielőbb a leghatékonyabb módon változtassuk meg a magyar szakképzést, amelynek nagyszámú, jól képzett szakembert kellene a munkaerőpiacra juttatnia. A másik nagy gondnak azt a társadalmi problémát nevezte Miklóssy Ferenc, hogy a társadalom megítélése is elég hátrányos a szakképzésekre nézve, ami egyeseknél szégyenkezést vált ki, holott lehet, hogy tudásuk jelentős az adott szakmában. Miklóssy Ferenc szerint anyagilag és a társadalmi megítélést illetően is jobban meg kell becsülni a szakmunkát, valamint, ha a jelenleg mintegy 400 ezer közfoglalkoztatásban résztvevő nagyjából felét vissza tudnák áramoltatni a piaci szférába, az is sokat lendítene a magyarországi szakképzettség helyzetén, ráadásul a munkavállalók is motiváltabbak lennének ezáltal. Végezetül Miklóssy Ferenc kitért az államigazgatásban dolgozó nagy létszámú munkavállalóra is: szerinte elég magas az itt dolgozók aránya (az összes munkavállaló 19%-a), ami a legtöbb európai ország hasonló adatait jelentősen túlszárnyalja. Az iparkamara vezetője úgy véli, innen is lehetne átáramoltatni egy jelentősebb dolgozótömeget más területekre, amiben fontos szerep juthat majd a felnőttképzéseknek, szakképzéseknek is.

A félévzáró értékelés számszerű adataival Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum vezetője szolgált. Ő is nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy a társadalommal megértessék a szakképzés fontosságát és elfogadtassák az ilyen irányú kompetenciákat: „ez a mi missziónk” – tette hozzá. Tirpák Zsolt büszkeséggel beszélt arról, hogy az elmúlt fél évben nem volt jelentős mozgás az ott dolgozók között abban a tizenkét intézményben, amely a DSZC-hez tartozik, emellett nincs semmiféle köztartozásuk, a havonta esedékes juttatásokat az itt dolgozók időben megkapták. Általában véve a kifelé történő kommunikáció fontosságára is felhívta a figyelmet Tirpák Zsolt, hiszen szerinte minél szélesebb rétegekkel meg kell ismertetni a szakképzési rendszer reformját, az abban rejlő lehetőségeket (például a második szakma ingyenes megszerzésének opcióját), ezért a médiában való fokozott jelenlétet kívánatosnak tartotta. Tirpák Zsolt beszélt a gimnáziumi képzés „elengedéséről is”. Mint mondta, nemrég még ő is amellett érvelt, hogy ahol lehet, a szakközépiskolában tartsák meg a gimnáziumi oktatás lehetőségét is, ám mostanra arra a következtetésre jutott, hogy a gimnáziumi és a szakképző oktatás nehezen fér meg egymás mellett – pontosabban hatékonyabb, ha különválasztják. Ezzel együtt a DSZC főigazgatója reméli, hogy mind a bukások, mind a diákok lemorzsolódása jelentősen javul a jövőben, miközben már most is az ország legjobban teljesítő centrumai között van a debreceni.


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Ezüst- és bronzérem termett Hajdú-Bihar megyének a Bocskain

A 2016. február 3-6. között a debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban megrendezett 60. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen négy megyei bokszoló indult, akik közül a hajdúsámsoni Varga Miklós 60 kg-ban második, a DVSC-s Nagy Bence 91 kb-ban harmadik helyet ért el. A rendkívüli erősségű mezőnyben Nagy Britannia végzett a nemzetek rangsorának élén, míg Magyarország második lett 3 arany, 1 ezüst, 3 bronz éremmel.

A négy napos versenysorozat megnyitóján, illetve a viadal későbbi szakaszában is jelen volt Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség alelnöke, aki a szombati záró napon a 60 kilogrammos kategória dobogósainak díjakat adott át. Több fotó a HBMÖ Facebook oldalán érhető el.


A végig szép számú nézősereg előtt zajló, az Európa-bajnokság után – a szakemberek szerint – legmagasabb színvonalúnak tartott Bocskai az elmúlt esztendőkhöz képest kimagasló mezőnyt vonultatott fel: Brazíliától Kazahsztánig és Svédországtól Marokkóig érkeztek Debrecenbe az amatőr ökölvívók – köztük világbajnokokkal, olimpiai érmesekkel, biztos riói résztvevőkkel.

A magyar csapatnak éppen ezért nem volt könnyű dolga, ám végül a 64 (Nyéki Georgián, Győr), a 69 (Bacskai Balázs, Vasas), valamint a 91 (Sávoly Gergő, MTK) kilogrammosok küzdelmét hazai versenyző nyerte meg. A Hajdú-Bihar megyei öklözők közül Siroki János (HISE) és Kovács Dávid (DVSC) egyaránt az 56 kilogrammosok között indult, és még az is közös bennük, hogy egyaránt a felnőtt nemzetközi mezőny újoncainak számítanak. A két, szép reményű fiatal bunyós kitett magáért, ám ez ebben a nívós társaságban egyelőre csak a tisztes helytállásra volt elég – igaz, komoly erőfeszítésre késztették jordániai, illetve szlovák ellenfelüket. A számukra elsősorban a tapasztalatszerzés volt a fő cél.

A debreceni, fiatal, 22 éves Nagy Bence ugyanakkor eljutott a legjobb négy közé, ami érmet ért. Az elődöntőben aztán egy holland bokszoló állta útját, kemény csatájuk után szoros végeredmény született, de a németalföldi sportolót hozták ki győztesként. Bence évekig Rácsai András és Zöld Ferenc irányításával dolgozott, ám egy éve Hutai László edzi őt a DVSC-nél.


A hajdúsámsoniak kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese, kétszeres olimpikonja, Varga Miklós a tavalyi bajnoki cím után idén is a döntőig menetelt, ám ott legyőzte őt egy grúz bokszoló, akitől megosztott pontozással kapott ki. Az egész tornán, valamint a szoros csatát hozó döntőben is a számára kevésbé ismert harcmodorral találkozott Varga, akinek ehhez alkalmazkodnia kell a jövőben. Máté Attila edző tanítványa számára ugyanis 2016 legfontosabb feladata kijutni a riói nyári olimpiára. Erre még van esélye, ám ehhez tavasszal kiemelkedően kell teljesítenie a nemzetközi kvalifikációs tornán, illetve előtte az első alkalommal megrendezendő I. Széchenyi Ökölvívó Emlékversenyen, ami a hazai legjobbak között rangsorol majd súlycsoportonként. Ha minden akadályt sikerrel vesz a HISE klasszisa, akkor Hajdú-Bihar megye biztosan magáénak tudhat egy riói olimpikont az ökölvívók mezőnyében.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Bihar-Bihor Expo – Biharkeresztes

A Hajdú-Bihar Megyei Vásár programsorozat részeként – Derecske után második alkalommal – Biharkeresztesen rendezik 2016. április 16-án a következő megyei vásárt (a Bihar-Bihor Expo keretén belül).

A kiállításon hagyományosan a mezőgazdaságban, iparban, kereskedelemben és a szolgáltatásban érdekelt cégek, vállalkozások mellett kézművesek, civil szervezetek mutatkoznak be. A kiállítás és vásár kísérőrendezvényei: cégek, vállalkozások bemutatkozása szakmai fórumokon, szakmai tanácskozások, szórakoztató kulturális programok.

A Bihar-Bihor Expót 1996-ban elsőként, 2016-ban pedig immár 19. alkalommal rendezik meg.

Információ az alábbi elérhetőségeken:

Biharkeresztes Város Önkormányzata – polgármester: Barabás Ferenc (tel.: 54/430-001 és …002, email: hivatal@biharkeresztes.hu, web: www.biharkeresztes.hu)

Városi Művelődési Ház és Könyvtár (Biharkeresztes) – tel.: 54/430-065, email: bkermhaz@gmail.com

Bihar-Bihor Expo – tel.: 54/430-065, email: biharexpo@gmail.com

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Vásárszövetség alakul Hajdú-Bihar megyében és az Érmelléken

Derecskén a hagyományos disznótoros napokkal egybekötötték az első megyei vásárt. A két esemény egybegyúrásából született meg a Derecskei Disznótor és I. Hajdú-Bihar Megyei Téli Vásár. Mivel nem egyszeri rendezvényről van szó, hanem hagyományt kívánnak ezzel teremteni, a térségben hasonló rendezvényeken ismerkedhetnek meg a vendégek a helyi és területi értékekkel, képzőművészeti termékekkel, hagyományos ételekkel. A kezdeményezéshez tíz Hajdú-Bihar megyei mellett öt érmelléki település is csatlakozott. A 2016. február 6-i megnyitón beszédet mondott Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is, előtte pedig az önkormányzat és tizenöt település képviselője a városi művelődési központ és könyvtárban aláírta azt az együttműködési szándéknyilatkozatot, amely alapján többek között egy vásárszövetség létrehozásán fognak közösen dolgozni, ami a térség kulturális örökségének megőrzését, bemutatását, korabeli vásárok megtartását tűzi ki célul. (Több fotó az eseményről a HBMÖ facebook oldalán tekinthető meg.)


A főtéren hangzottak el a megnyitó beszédek. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke egy érdekes középkori rendelkezésről beszélt, amelyet az 1545. évi tordai országgyűlésen fogadtak el. Eszerint Szent János-poharát kötelező kiürítenie az egymással szerződést kötő feleknek az üzletkötés előtt. Az áldomás ivásának felemlegetése tovább növelte az egyébként is barátságos hangulatot. Pajna Zoltán kiemelte, hogy a vásár kifejezés a közelmúltban a 30-40%-os leértékeléseket juttatta az emberek eszébe, ám itt éppen fordítva van, s nem egyfajta outlet portékák, leértékelt áruk börzéjéről van szó, hanem olyan, a helyi, térségi kézművesipar kiváló termékeit bemutató vásárról, amely a minőséget garantálja. A megyei elnök reményét fejezte ki, hogy idővel létrehozható egy Hajdú-Bihar megyei vagy akár érmelléki trend, amely során az itt létrehozott termékeket tudják népszerűsíteni.


Fazekas Sándor földművelődésügyi miniszter nyitotta meg hivatalosan a derecskei programokat, aki a ceremónia során arról beszélt, hogy ezek a megyei, térségi vásárok bizonyos ellenpontját képezhetik majd a plázás, rutinszerű bevásárlásoknak, hiszen a magyar életformán alapuló hagyományokban gyökerezik az az értékrend, amelyet az itt megtalálható termékek képviselnek. Bakó István, Derecske polgármestere elmondta, hogy a korábbi hagyományos disznótorokat továbbgondolták, és amikor a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat hasonló ötlettel kereste meg őket, elkezdődött az együttműködés közöttük, hogy megvalósítsák a terveket. A városvezető külön örült annak, hogy Derecske adhatott otthont az első megyei vásárnak, sőt, az együttműködési nyilatkozatot is itt írták alá. Természetesen bízik benne, hogy hosszú távon működik majd ez a program a szándéknyilatkozatot aláíró települések részvételével, hiszen „egy ilyen vásár nem csak a minőségi helyi termékek, de a térségi gondolatok cseréje is” – tette hozzá Bakó István.


Beszédet mondott Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tagja, Bihar megye parlamenti képviselője is, aki büszkeségét fejezte ki a térség történelmi nagy alakjai és az itteni termékek kapcsán. Szabó Ödön elmondta, hogy annak idején egymást látogatták a szomszédos vásárokat tartó települések, ami – reméli – itt is meg fog valósulni, egyúttal kijelentette, bízik benne, hogy mivel miniszteri aláírás is került az együttműködési megállapodásra, a jövőben az „Érmelléki” szó akár márkanév előtagjává is válhat, úgy, mint több más tájegység esetében.

Az együttműködési szándéknyilatkozat 11 pontban határozza meg a jövőbeni feltételeket és feladatokat. A dokumentum kitér a Kárpát-medence népeinek változatos történelmi, kulturális múltjára, s arra, hogy ezt védeni, ápolni – sőt, Pajna Zoltán egyik köszöntő mondata szerint elsősorban megélni – kell. A vidéki életvitelről és az ezzel kapcsolatos gasztronómiai, művészeti elemek bemutatásáról, ezek népszerűsítéséről, illetve a szülőfölddel kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körű ismertetéséről is szó esik a 11 pontban. A vásárszövetség megalakításának szándéka fontos része a dokumentumnak, ami a szövetségben résztvevők erőforrásainak összehangolását és az együtt gondolkodást is megkívánja. Végezetül arról is említést tesz ez a szándéknyilatkozat, hogy az Európa Unió határ menti együttműködési kereteivel összhangban együtt terveznék meg a térség integrációját.

Az együttműködési szándéknyilatkozatot aláírta: a határ magyar oldaláról Biharkeresztes, Debrecen, Derecske, Hajdú-Bihar megye, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Kaba, Komádi, Nyíradony, a határ romániai oldaláról pedig Bihardiószeg, Érmihályfalva,  Margitta, Nagyszalonta és Székelyhíd.


Nem csak az együttműködésről szóló elvi megállapodás született meg ezen a napon Derecskén, hiszen hamisítatlan vásári és disznótoros hangulat uralkodott a város főterén, ahol a kézműves termékek az egyes standokon, valamint a templomtól távolabbi főzősátrak sora jól megfért egymás mellett. Utóbbiakban az együttműködésben résztvevő települések és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat készített saját hagyományos toros ételeket. A HBMÖ főszakácsa Tasi Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke volt, míg a másik, szintén jelen lévő alelnök, Bulcsu László az esemény megszervezésben segített. Az ide látogatók egy ételjegy vásárlása ellenében az információs sátornál kóstolhatták meg a finom falatokat. A fősátorban eközben néptáncosok, bábjátékosok, és egyéb művészi produkciók szórakoztatták a vásárra érkezőket, míg a talpalávalót a Bakator együttes húzta .

Aki esetleg lemaradt a derecskei eseményről nemsokára bepótolhatja mulasztását, hiszen a vásárszövetségre lépő települések sorban rendezik a hasonló vásárokat. A következő helyszín Biharkeresztes lesz, ahol 2016. április 16-án a Bihar-Bihor Expo keretén belül lesz látogatható Hajdú-Bihar Megye Vására, ahol a helybéli áruk mellett ismét jelen lesznek a megyei és érmelléki települések a maguk termékeivel.


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Rembrandt kiállítás a balmazújvárosi Semsey Kastélyban

A Rembrandt van Rijn rézkarcaiból rendezett kiállítás megnyitóját tartják 2016. február 11-én 17 órától Balmazújvároson.

A Semsey Kastélyban található Semsey Andor Múzeum ad otthont a tárlatnak.

Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Balmazújváros korábbi polgármestere, valamint dr. Veres Margit jelenlegi polgármester. Beszédet tart Thomas Emmerling, a gyűjtemény tulajdonosa.

A kiállítást hivatalosan megnyitja: dr. Pankaszi István, a Szépművészeti Múzeum grafikai főrestaurátora.

Közreműködik: a Balmazújvárosi Alapfokú Művészeti Iskola.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Debrecen ismét az ökölvívás fővárosa lett

Négy napon keresztül zajlanak a 60. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny küzdelmei Hajdú-Bihar megye székhelyén. A majdnem harminc országból érkezett több mint 150 sportoló nem csak számában, de – a mezőny összetételét látva – minőségében is kiemelkedő a közelmúlthoz képest, hiszen világversenyek győzteseit, érmeseit, a közelgő riói olimpia résztvevőit is láthatja a publikum az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban. 2016. február 3-án, szerdán a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) alelnöke, Pajna Zoltán is részt vett a megnyitón.

A szokásoknak megfelelően már kora délután elkezdődtek a selejtezők a nyitó napon, majd a program közepén, két mérkőzés között vonultak fel az országok képviselői nemzetük zászlóival. Beszédet mondott Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, valamint Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke, amiben kitértek arra, amire méltán büszkék a helybéliek, vagyis, hogy Európa legrangosabb tornái között jegyzik még mindig a Bocskait. Sőt, Barcsa Lajos mini-világbajnokságnak nevezte az idei rendezvényt, ami nem túlzás, hiszen a nagy európai boksznemzetek mellett többek között Brazíliából, Kanadából vagy éppen Marokkóból is eljött egy-egy küldöttség.

A szövetség elnöke korábban is kifejtette már, hogy a Bocskai emlékverseny nem csak saját rangja miatt, hanem azért is fontos állomása az éves versenynaptárnak, mert komoly nemzetközi szintű erőfelmérő a számos magyar ökölvívónak, akit ide neveznek.

Hajdú-Bihar megyéből két klub négy sportolója indult az idei Bocskain. A hajdúhadházi és debreceni bázissal is rendelkező DVSC-ből Kovács Dávid (56 kg) és Nagy Bence (91 kg), a hajdúsámsoni és nyíradonyi, valamint ugyancsak debreceni kötődéssel is bíró HISE-ből pedig Siroki János (56 kg) és a súlycsoportjában címvédő, kétszeres Európa-bajnok Varga Miklós (60 kg). Mellettük egy másik címvédő, a szupernehézsúly magyar bajnoka, Bernáth István (HISE) az utolsó pillanatban, könyöksérülés miatt volt kénytelen visszalépni. Szintén Hajdú-Bihar megye hírnevét öregbíti a derecskei Kádár Sándor, aki nemzetközi minősítésű ökölvívó-bíróként dolgozik a 60. Bocskai emlékversenyen.





















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

60. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny

A 60. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyre előzetesen 29 ország 168 versenyzője nevezett.

Időpont: 2016. február 3-6.
Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

Program:

– szerda: 14.00-16.30 selejtezők, 17.00 ünnepélyes megnyitó, 17.30 selejtezők
– csütörtök: 14.00 selejtezők
– péntek: 14.00 elődöntők
– szombat: 15.00 döntők

Hajdú-Bihar megyéből 5 bokszoló vesz részt Európa egyik legrangosabb nemzetközi versenyén.

– 56 kg: Kovács Dávid (DVSC) és Siroki János (HISE)
– 60 kg: Varga Miklós (HISE)
– 91 kg: Nagy Bence (DVSC)
– +91 kg: Bernáth István (HISE)

Varga és Bernáth címvédőként indul az idei viadalon.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Disznótoros verseny és megyei téli vásár Derecskén

Derecskei Disznótor és Hajdú Bihar Megyei Téli Vásár
– két program párhuzamosan

Időpontja: 2016. február 6. (szombat) 7.00-17.00-ig
Helyszín: Derecske főtere
Információ, jegyrendelés: 54/410-060 vagy szervezes.derecske@gmail.com, www.derecske.hu, www.facebook.com/events/751465838318622/

Programok:

Testvértelepülések Disznótoros Versenye

7.00: szúrás, perzselés
8.30: hagymás vér zsűrizése, kóstolása, pálinkák versenye
9.00: ünnepélyes megnyitó
– a rendezvény fővédnöke: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter
– a rendezvény házigazdája: Bakó István, Derecske polgármestere
12.00: disznótoros ételek zsűrizése, kóstolása
14.00: hurka, kolbász és új hús zsűrizése és kóstolása
17.00: eredményhirdetés, díjátadás

I. Hajdú-Bihar Megyei Téli Vásár

7.00: vásári kapunyitás

– Hajdú-Bihar Megyei Népművészek utcája
– kézműves termékek utcája
– Hajdú-Bihar Megyei Termelők utcája
– borkóstolás derecskei bortermelőktől

Ezek mellett: lacikonyha, csárdasátor, egész napos folklór programokkal, kézműves és népi gyermekjátszóház, farsangi maskarázás, lutrisorsolás.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Balmazújváros bemutatása és Hajdú-Bihar januári neves eseményei (videó)

2015-ben hagyományteremtő szándékkal indult el az a kezdeményezés, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár összeállítást készít arról, hogy milyen jeles események történtek a megyében az adott hónapban. Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a levéltár vezetője – folytatva a tavaly elindult kezdeményezést – a 2016. január 29-én Balmazújvárosban megtartott közgyűlésen a január jeles megyei eseményeiről tartott előadást – külön figyelmet fordítva a Balmazújvárosban történtekre, illetve a város bemutatására.

Az eseményről készült videót a Facebookon tekinthetik meg. (Eredeti HBMÖ Facebook-oldal.)
A közgyűlésről és utána Balmazújváros nevezetességeinek és fejlesztéseinek bemutatásáról szóló cikk és a téma képei IDE kattintva tekinthetők meg.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Balmazújvároson ülésezett a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat még 2015-ben hagyományteremtő szándékkal indította útjára azt a kezdeményezést, hogy a települések jó gyakorlataikat, fejlesztési terveiket, megvalósult beruházásaikat az önkormányzat közgyűlésein mutassák be. A kezdeményezés folytatásaként 2016-tól úgynevezett kihelyezett üléseket tart az önkormányzat, amelyeknek a tervek szerint más-más település ad majd otthont. A megyei közgyűlés tagjai a napirendi pontok megtárgyalását követően, személyesen tudnak a települések értékeivel, a megvalósult projektekkel, és a fejlesztési elképzelésekkel megismerkedni. 2016. január 29-én Balmazújvároson tartották az idei első Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlést.

A legfontosabb napirendi pont a megyei önkormányzat 2016-os költségvetése volt. Mivel az állami támogatás nem változott az utóbbi évekhez képest (273 millió forint), főként azt szerette volna megtudni több ellenzéki képviselő (Mohácsi László a Jobbik, Tóth József a DK nevében), hogy milyen feltételek mellett tud a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat különböző uniós projektekben részt venni, így növelve költségvetését.  Ménes Andrea (a Fidesz frakció vezetője) a felvetésekre reagálva kifejtette, hogy az önkormányzat csak abban tud dönteni, arra képes befolyással lenni, ami a hatáskörébe tartozik. Viszont az állami támogatás mértékét központilag határozzák meg, így a megyei önkormányzat a saját gazdálkodásának vagy az itt élők lehetőségeinek javítását pont az olyan projektekben való szerepvállalással érheti el, mint amelyek közül néhány már a 2015-ös évben elindult.


Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke ehhez csatlakozva kijelentette, hogy 2016 igen aktív év lesz ebből a szempontból, hiszen mind a megyei önkormányzat, mind a 100%-ban saját tulajdonú cége, a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség a lehető legtöbb pályázati forrást igyekszik elérni és nemzetközi projektekben fog szerepet vállalni.

Demeter Pál (a Jobbik frakcióvezetője) indítványozta, hogy amint lehetőség nyílik rá a megyei önkormányzat növelje apparátusának létszámát, amely a korábbi óriási méretek után mintegy 20 fővel dolgozik jelenleg. Pajna Zoltán erre reagálva elmondta, hogy úgy nem tudnak létszámot növelni, ha annak nincs meg a fedezete, ám reméli, hogy idővel erre is sor kerül, emellett a fejlesztési ügynökségnél viszont rugalmasabb keretek vannak, amit az is mutat, hogy a kezdeti 5 főről mára 17-re duzzadt a létszáma.


A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közreműködő szervezetként két nemzetközi projektben is részt vesz. Jámbor Erika, a megyei önkormányzat területfejlesztési referense tartott beszámolót erről, majd a részvételről határozott a megyei közgyűlés.

A PRACTYCE III. nemzetközi projekt célja, hogy induló vállalkozások külföldön szerezhessenek tapasztalatot, gyakorlatot. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat segíti mind a befogadó vállalkozásokat, mind a hazai partnereket, akik szeretnének ily módon gyakorlatot szerezni. Kilenc közreműködő szervezet vesz részt és működik aktívan közre a projektben, melyek közül hatan már a korábbi (PRACTYCE I. és II.) projektekben is partnerek voltak, hárman pedig újonnan kerültek be a partnerségbe. A most induló PRACTYCE III. projekt ténylegesen 2016 végére juthat el gyakorlati fázisába.

A SMILE nemzetközi projekt kisebb költségvetésű, és a Central Europe uniós program keretén belül az úgynevezett SPICE projekt elő fázisának tekinthető, s kötődik a Visegrádi Alaphoz. Ebben helyzetfelmérés történik hazai közbeszerzésekről, valamint innovatív megoldások közbeszerzési eljárásainak megismerése történik külföldi tapasztalatok alapján.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Hivatal 2014. július 1. és 2015. december 31. közötti működéséről szóló beszámolóhoz dr. Dobi Csaba jegyző hozzáfűzte, hogy a jelenlegi apparátussal is igyekezek további lehetőségeket keresni a minél hatékonyabb működés elérése érdekében, amihez azonban pénzügyi tartalékokra van szükség az alacsony állami támogatás mellett. A területfejlesztési program éppen ezért nagy kihívást jelentett a kollégái számára ebben az időszakban – jelentős pluszmunkát belefektetve –, de a jegyző szerint nagy szakértelemmel végezve a munkát megvalósították az eltervezett célokat. Később az Integrált Területfejlesztési Program szintén jelentős munkával járt, akárcsak a TOP (Területfejlesztési Operatív Program). Mindezt csak motivált és hozzáértő hivatali gárdával lehetett véghezvinni ilyen létszám mellett.


A kihelyezett közgyűlés zárásaként a képviselők megtekintették Balmazújváros legújabb fejlesztéseit, illetve helyi értékeit.


A klasszicista stílusú Semsey Kastély, amelyet 1798-ban kezdtek el építeni méltán nevezetessége a városnak. Az épületben található a Semsey Andor Múzeum is, ahol többek között a település híres szülötteit (az alapítót, vagy éppen a színész Soós Imrét, az író Veres Pétert) bemutató – eredeti használati tárgyaikat is felvonultató – kiállítás látogatható. Az épületben hamarosan Rembrandt-kiállítással várják a nagyközönséget. A Múzeum Kávéház az önkormányzat által üzemeltetett hangulatos vendéglő, amely az egészséges hagyományos ételek és a modern fogások széles palettáját nyújtja a vendégek elé. A képviselő testület meglátogatta a népművészet mestere címmel és számos más elismeréssel is büszkélkedő Mihalkó Gyula műhelyét is, amely egy kalap múzeumot is magába foglal. Itt magával a hagyományos, különféle (női és férfi), hortobágyi csikós, sobri, pásztor, betyár, matyó és még tucatnyi kalapfajtával is találkozhatnak a vendégek, akik több napot eltöltve a vendégháznak átalakított épületben akár a készítés folyamatába is belekóstolhatnak. A balmazújvárosi látogatás során a tavasszal, várhatóan márciusban átadásra kerülő labdarúgó-stadiont is megtekintették a Hajdú-Bihar megyei képviselők, amely Magyarország legkisebb költségvetéséből elkészülő ilyen jellegű épülete a maga 400 millió forintos bekerülési költségével. Tiba István miniszteri biztos, Balmazújváros korábbi polgármestere elmondta, hogy a helyi sportági fejlesztések szerteágazóak. A 2500 fős, fedett lelátóval rendelkező futballpálya mellett uszodát építenek, valamint egy mocsaras területen a keleti főcsatornához kötődő kajak-kenu tanpályát. A szálloda is közel van a sportkomplexumhoz, így ki területen komoly infrastruktúra van kialakulóban, amire még inkább lehet a turizmust építeni. Tematikailag mindehhez kapcsolódik a Hajdúszoboszló és Debrecen vagy Hajdúnánás mellett most már igencsak keresett balmazújvárosi Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő vagy a diákok szálláshelyét megnövelő, idén először induló Veres Péter Gimnázium Szakképző és Szakközépiskola tetőterébe épített új, modern felszereltséggel rendelkező kollégium is.

2015-ben hagyományteremtő szándékkal indult el az a kezdeményezés, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár összeállítást készít arról, hogy milyen jeles események történtek a megyében az adott hónapban. Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a levéltár vezetője – folytatva a tavaly elindult kezdeményezést – a Balmazújvárosban megtartott közgyűlésen a január jeles megyei eseményeiről tartott előadást – külön figyelmet fordítva a Balmazújvárosban történtekre.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Könyvvizsgálói szakmai nap a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnál

Mivel az egyes önkormányzatok és intézmények szoros kapcsolatban állnak könyvvizsgáló cégekkel, ráadásul az előző évi számlákon szereplő teljesítések elszámolása 2016. január 31-ig esedékes – ugyanakkor több szabály megváltozott idén –, aktuális volt egy átfogó, részletes, szakmai előadás az érintett szakemberek számára. Az úgynevezett ASP (alkalmazás-szolgáltatás) rendszer 2016-os változásairól beszéltek a meghívott előadók január 28-án a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Árpád-termében az összegyűlt mintegy 100 önkormányzati szakembernek és könyvvizsgálónak. Emellett az államháztartási számvitel aktuális kérdései, az ASP általános bemutatása, országos kiterjesztése, illetve az ASP.Gazd szakrendszer ismertetése és annak előnyei szerepeltek a programban.

Az ASP rendszer gyakorlatilag arra szolgál, hogy a felhasználók a tevékenységük támogatásához szükséges ügyviteli vagy egyéb szoftvereket úgy veszik igénybe, hogy interneten keresztül kapcsolódnak a szolgáltatónál elhelyezett szerverekhez, az ezeken működő adatbázisokhoz és az adatokat kezelő programokhoz. A felhasználói gépeken csak egy egyszerű böngészőprogramnak kell futnia és internet kapcsolattal kell rendelkeznie.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke megnyitójában a 2014-es változásokról beszélt, amelyek annak idején az államháztartást és a számvitelt jelentősen érintették. Pajna Zoltán elmondta, hogy a jelenlévő szakemberek olyan kényes pénzügyi kérdésekkel találkoznak nap mint nap, amelyek a politikai döntések előkészítésekhez nagyon fontosak. Az ASP rendszer és annak fejlesztése pedig hasznos, mivel a valós képet juttatják el az emberekhez az önkormányzatok munkájáról.

A megyei elnök szerint jó lett volna már régebben is egy ilyen rendszer, ám az egyik fő cél most már az, hogy mielőbb mindegyik önkormányzat és intézmény számára elérhető legyen.


Ratku Antal, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke kitért arra, hogy ez a kapcsolat az intézmények és az önkormányzatok számviteli szakemberei, valamint a könyvvizsgálók között több mint 20 éves múltra tekint vissza. A megyében dolgozó mintegy 200 könyvvizsgáló nagyjából egyharmada rendelkezik olyan minősítéssel, ami által szakmai tanácsadással vagy belső ellenőrzési munkával, könyvvizsgálattal segítheti az önkormányzatok és intézmények munkáját. „A közelmúltbéli változások óta sok kérdés rendeződött, de vannak még nyitott kérdések és további változások. Ezért a témában legilletékesebb szakembert, Osgyári Juditot, a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztályának Főtanácsosát invitáltuk meg erre a szakmai napra, hogy tartson előadást” – tette hozzá Ratku Antal, aki kiemelte még, hogy szakmai napokat máskor is tartanak, amiben a megyei önkormányzat hosszú idő óta kiváló partnernek bizonyult.

Osgyáni Judit előadása felvezetéseként megjegyezte, hogy egyébként a pénzügyi szakemberek jelenleg éppen a munka dandárjánál tartanak, ezért leginkább azokról az aktuális változásokról beszélt, amelyekre figyelni kell minden pénzügyi szakembernek. Saját honlapot is szerkesztettek már a témához kapcsolódóan: allamhaztartas.kormany.hu.





















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények