Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Arany-év és Aranyút

2017 Arany János emlékév lesz a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. A hátralévő idő felkészülési munkálatairól Szárba szökkenő ünnep címmel tartottak konferenciát 2015. szeptember 24-én, Nagyszalontán, Arany János szülővárosában.

2014-ben Nagyszalontán indult az a konferencia-sorozat, amelynek keretében az Arany emlékév programjait szervezik. A magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról elnevezett emlékév 2017. március 2-án kezdődik. Az előkészítő munkálatokhoz kapcsolódóan készül egy honlap, amely az emlékév részletes programjait is tartalmazza majd. A tervek szerint már október 22-én, költőnk halálának évfordulóján üzemelni fog az internetes portál. A szervezők bíznak benne, hogy a készülő honlap interaktívan működik majd. A látogatók felöltik az Arany bicentenáriumhoz kapcsolódó rendezvényeken készített fényképeiket, beszámolóikat. A cél, hogy az Arany-év végére egy összefoglaló virtuális album készüljön el. Szintén az előkészítő munkálatokhoz kapcsolódóan 2016 szeptemberére egy kiadvány is készül, amely részletesen tartalmazza majd az Arany-év eseményeit.

Az elképzelések szerint az Arany-évben fesztiválokat, alkotótáborokat rendeznek majd, egyhetes turnusokban szakmai tábort szerveznek diákoknak és/vagy felnőtteknek. A táborok zárása egy-egy szabadtéri fesztivál lenne. A tervek szerint lesz irodalmi, filmes hagyományőrző, természetjáró, képzőművészeti tábor. Emellett a szervezők terveznek még többek között szabadtéri színház, mozi, tánc-, zeneművészeti, gasztronómiai fesztivált valamint kiállításokat is. Valamennyi tárlat vándorútra indul majd, és nemcsak a Nagyszalonta és környéki, hanem a magyarlakta területekre is. Az Arany emlékév programjain belül jön létre az Aranyút. A költő életének négy legfontosabb állomása Nagyszalontához, Debrecenhez, Nagykőröshöz és Budapesthez köthető. Az Aranyúton zarándokvonatot indítanának a települések érintésével.

Az egyeztető konferencián a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Pajna Zoltán elnök és Bulcsu László alelnök képviselte, de részt vett az eseményen még többek között Csűry István püspök, Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára, és Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hajdú-Bihar megye is ott volt a Magyar Értékek Napján

2015. szeptember 12-én Budapesten a Szent István Bazilika előtt mind a 19 magyarországi megye és a határon túli magyarlakta területek képviselői bemutatkoztak az immár második alkalommal megrendezett Magyar Értékek Napján. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája közösen vett részt a Magyar Értékek Napján, ahol alakor csurdéfejű búzával és debreceni pároskolbásszal, valamint a színpadon az Anjou Udvari Lovagok Egyesülete előadásával mutatkoztak be.

A több száz fős nézősereg a magyarság értékeit a téren felállított megyei és a határon túli területeket bemutató standokon ismerhette meg, ahol egyebek mellett értéktár-kiállítások, válogatott helyi értékek, termények, termékek voltak láthatóak. A színpadon egész nap színvonalas előadásokat adtak a megyék művészeti csoportjai, alkotó közösségei, előadóművészei.

Különleges színfoltja volt a napnak a Terményáldás, ahol az áldásra szánt élelmiszereket a megyei elnökök és egy, a helyi értékek közé tartozó népviseletbe öltözött fiatal vitte az egyházi személyek dr. Gájer László káplán, dr. Lackner Pál evangélikus püspök, valamint Sebestyén Katalin lelkipásztor elé.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Pajna Zoltán, elnök és Bulcsu László alelnök képviselte az ünnepi eseményen.

A hajdú-bihariak egyébként igazi lovagi bemutatóval lepték meg az érdeklőket. A Dr. Pávay Tibor vezette Anjou Udvari Lovagok Egyesületének célja az európai és speciálisan magyar lovagi kultúra fenntartása, értékeinek és eszméinek átmentése a mába. Példaképük a hajdú-bihari Toldi Miklós. A színpadi bemutatót követően a sátraknál „lovagsimogatóval”, fegyver-, és vívásbemutatóval, valamint Balassi-énekekkel várták a lovagok a közönséget.

A lovagi bemutatón túl a hajdú-bihari stand termékei, többek között a Hajdú-Bihar megyei Értéktárban szereplő híres nádudvari kerámia és a komádi hímzés is nagy sikert arattak. Az alakor búzából font használati és dísztárgyak készítését pedig bárki kipróbálhatta. Megismerkedhettek a látogatók még a csodálatos debreceni cifraszűrrel, láthattak valódi csikóbőrös kulacsot, sőt karikás ostort is, amelyet Szabó István népi iparművész időnként meg is „szólaltatott”.

A Magyar Értékek Napja rendezvény fővédnökei voltak: dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke; Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke; Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke; Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter; dr. Pesti Imre országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége elnöke.















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Új technológiát alkalmaznak Földesen a termálvíz kísérőgázának hasznosítására

A Hajdú-Bihar megyeri településen a kísérleti jellegű programnak köszönhetően a jelentős gazdasági és turisztikai tényezőnek számító termálvíz kísérőgázának hasznosítása során évi 4000 tonna szén-dioxid terheléstől mentesítik a környezetet.

Magyarország kivételesen jó adottságokkal bír a geotermikus energia (akár termálvíz, akár földhő) hasznosítására, mely a jelenleg ismert és létező megújuló energiaforrások közül a leginkább egyenletesen rendelkezésre áll. A termálvíz használata azonban több esetben környezetvédelmi aggályokat vet fel, főként a vízben oldott sótartalom, a kísérőgázok, vagy egyéb szénhidrogének tekintetében. Az utóbbi 150 évben az üvegházhatású gázok közül a metán koncentrációja 150%-kal emelkedett, így ennek környezetbarát hasznosításával mindenképpen foglalkozni kell.

Az Észak-Alföldön több olyan termálkút üzemel, amelynél a kísérőgáz metán tartalma meghaladja a 60%-ot, viszont a jelentős energiatartalommal rendelkező kísérőgáz hasznosítása nem megoldott. A jelen projekt keretében létrejött K+F technológia a termálvíz kísérőgázát hasznosítja villamos energia termelésre egy gázmotor által hajtott kiserőművel, majd a füstgázt egy algabioreaktorban alga termelésével passziválja. A folyamatos fejlesztések eredményeként a keletkező szén-dioxid nem jut a környezetbe, hanem azt algatermeléssel értékes algaolaj és –fehérje előállításra használják Földesen.

A HU09-0059-A2-2013 számú és a „Metán tartalmú és magas sókoncentrációjú termálvíz integrált környezetkímélő hasznosítása zéró emissziós zárt rendszerben” című projekt nyitó rendezvénye 2015. szeptember 11-én kerül megrendezésre Földes Nagyközség Polgármesteri Hivatalának Tanácstermében. A projekt a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Zöld Ipari Innováció Program Környezetbarát termelési technológiák fokozottabb használat – alprogramja keretében támogatott.

A projekt az EGT Alapok és a Norvég Alapok támogatásával valósul meg. A Végrehajtó Ügynökség az Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt., a Program Operátor a Szent István Egyetem.

Az elnyert támogatás összege 123.297.174 Ft, mely 73%-os intenzitást jelent. A megvalósítás végső határideje 2016. 04. 30.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Tájékoztató a TOP pályázatokhoz kapcsolódóan

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2015. szeptember 14-én tájékoztató napot tartott az önkormányzatok számára a 2014-2020 között a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz kapcsolódó, hamarosan megjelenő pályázati felhívásairól. Az elhangzott előadás anyaga ITT található, alul a csatolt dokumentumban!

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat az elmúlt 3-4 év során jelentős feladatot kapott a területfejlesztés kapcsán. A településekkel elindult egy együttműködés, melynek keretében minden szereplő megfogalmazta azon fejlesztéseket, melyek hatékonyan szolgálják a települések fejlődését.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat amellett, hogy koordinálta ezt a folyamatot, folyamatos kapcsolatot tartott a Nemzetgazdasági Minisztériummal, irányító hatóságokkal, hogy az alulról jövő elképzelések megfelelően tükröződjenek az operatív programokban, fejlesztési dokumentumokban, felhívásokban.

A települési projektek gyűjtése ezzel lezárult, azonban most, hogy a felhívások tartalma, megjelenítésének üteme, a rendelkezésre álló forrás nagyjából véglegesítésre kerültek, eljött az idő, hogy a tervezett elképzelések, projektek alapos megtervezése, előkészítése, majd megvalósítása is elinduljon.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat ehhez a feladathoz egy igen komoly szakértői bázissal rendelkezik, akiknek együttműködésével a zökkenőmentes lebonyolítás, a projektek előkészítése és megvalósítása megtörténhet.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Ebes, Kaba és Sárrétudvari is büszkélkedhet már napelemekkel

A modern energiatermelési forma nemcsak költséghatékony, de környezetkímélő is.

2015. szeptember 8-án, Ebesen az Arany János Magyar-Angol Két Tanítási nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Sárrétudvariban a Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tetőszerkezetére került 200-200, egyenként 50 kW teljesítményű napelem. A két település a beruházások megvalósításához egyenként több mint 35 millió forint támogatást kapott. Kabán a Polgármesteri Hivatal első, és hátsó homlokzatára építettek 103, egyenként 25 kW-os napelemet, itt a fejlesztés mintegy 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásból jött létre.

Hajdú-Bihar megyében összesen 14 település nyert a „Napelemes rendszer telepítése” című, KEOP-4.10.0/N/14-2014 azonosító számú felhíváson támogatást. Szeptember közepére mindenhol átadták ezeket a napelem-együtteseket, amelyek nem csupán a települések energiagazdálkodásában jelentenek előrelépést, de a kivitelező cég vezetője, Csordás György szerint, településenként akár évi több tíz tonnányi károsanyaggal kevesebb kerül a levegőbe azáltal, hogy a hagyományos energiatermelést részben vagy teljesen felváltják napelemekkel. A napelemek egyébként 30 év teljesítmény garanciával rendelkeznek, amerikai gyártmányúak, és a kor követelményeinek maximálisan megfelelnek.

A keddi ünnepélyes átadásokon Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke arra biztatta a településeket, hogy a jövőben is vegyenek részt az energetikai pályázatokon, hiszen már 2015 decemberében várható újabb kiírás, amely ugyancsak jelentős forrásokat biztosíthat majd a nyertes települések számára.

Bodó Sándor a térség országgyűlési képviselője kihangsúlyozta, hogy a mai világban olyan szinten sokrétű akár egy magánlakás energiafelhasználása is, hogy nem kérdés, a közintézmények számára hatalmas megtakarítást jelent a napelem parkok felszerelése.

A modern energiatermelési forma nemcsak költséghatékony, de környezetkímélő is.

2015. szeptember 8-án, Ebesen az Arany János Magyar-Angol Két Tanítási nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Sárrétudvariban a Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tetőszerkezetére került 200-200, egyenként 50 kW teljesítményű napelem. A két település a beruházások megvalósításához egyenként több mint 35 millió forint támogatást kapott. Kabán a Polgármesteri Hivatal első, és hátsó homlokzatára építettek 103, egyenként 25 kW-os napelemet, itt a fejlesztés mintegy 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásból jött létre.

Hajdú-Bihar megyében összesen 14 település nyert a „Napelemes rendszer telepítése” című, KEOP-4.10.0/N/14-2014 azonosító számú felhíváson támogatást. Szeptember közepére mindenhol átadták ezeket a napelem-együtteseket, amelyek nem csupán a települések energiagazdálkodásában jelentenek előrelépést, de a kivitelező cég vezetője, Csordás György szerint, településenként akár évi több tíz tonnányi károsanyaggal kevesebb kerül a levegőbe azáltal, hogy a hagyományos energiatermelést részben vagy teljesen felváltják napelemekkel. A napelemek egyébként 30 év teljesítmény garanciával rendelkeznek, amerikai gyártmányúak, és a kor követelményeinek maximálisan megfelelnek.

A keddi ünnepélyes átadásokon Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke arra biztatta a településeket, hogy a jövőben is vegyenek részt az energetikai pályázatokon, hiszen már 2015 decemberében várható újabb kiírás, amely ugyancsak jelentős forrásokat biztosíthat majd a nyertes települések számára.

Bodó Sándor a térség országgyűlési képviselője kihangsúlyozta, hogy a mai világban olyan szinten sokrétű akár egy magánlakás energiafelhasználása is, hogy nem kérdés, a közintézmények számára hatalmas megtakarítást jelent a napelem parkok felszerelése.





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Újabb három Hajdú-Bihar megyei település gazdagodott napelemes rendszerrel

Sárándon a Polgármesteri Hivatal, Hosszúpályiban a Szociális Szolgáltató Központ, míg Biharkeresztesen a Szivárvány Óvoda áramellátásának szükségleteit fedezi majd a tegnap átadott mintegy 600 napelem.

A beruházások mindhárom településen a KEOP-4.10.0/N/14-2014-0145 kódszámú pályázat keretében nyert településenként csaknem 40 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósultak meg.

A napelemes rendszerek kiépítésére 100%-os támogatású intenzitást nyújt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság által még 2014 júniusában kiírt pályázat. A projekt keretében minden egyes településre beszerzésre került többek között 200 darab 250W típusú napelem. A fejlesztésnek köszönhetően az Önkormányzatok hozzájárulnak a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentéséhez, valamint a megújuló energiaforrások felhasználásának növeléséhez, ezáltal a környezetvédelmi kezdeményezésekhez is. A beruházások hatására csökkenteni tudják a szén-dioxid kibocsátását, valamint hatékonyabban tudják felhasználni az energiát. Mindemellett pedig jelentősen csökken az energiafelhasználásra fordított költségük a településeknek. Csak Sáránd esetében például a napelemes rendszer működtetésével az előzetes számítások szerint évente mintegy kétmillió forintot tud megtakarítani az önkormányzat.

Az átadó ünnepségeken Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke elmondta: Hajdú-Bihar megyében több mint 600 milliárd forint európai uniós forrás hasznosult az elmúlt időszakban, azt mondhatjuk, hogy eredményesek voltak a megye vállalkozói, az intézményei és természetesen készülünk a 2014-20-as időszakra.

Napelemes rendszer összesen 14 Hajdú-Bihar megyei településen kerül valamelyik közintézményre az eddiginél hatékonyabb és költségtakarékosabb energiafelhasználás érdekében. Sáránd, Hosszúpályi és Biharkeresztes mellett már Hajdúhadház, Téglás, Püspökladány, Egyek, Hajdúdorog is napelemekkel korszerűsítette az energiagazdálkodását.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

84 ezer gyereknek csengettek be a megyében

Idén
17 ezerrel több diák kezdi el a tanévet a hajdú-bihari általános
és középiskolákban, mint egy évvel ezelőtt. Debrecen pedig
2020-ig 10 milliárd forintot fordít a helyi oktatásra. Többek
között ezekről beszélt a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban
megtartott Szakmai Tanévnyitón Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei
Önkormányzat elnöke és Papp László, Debrecen polgármestere.
Szó esett arról is, hogy mindketten sokat várnak a duális
képzéstől, amelyben a szakmunkára irányuló képzés és az
általánosabb jellegű oktatás, valamint a gyakorlat hangsúlyossá
válik, illetve a valós piaci igényekhez igazodó felsőoktatási
képzés egyre nagyobb szerepet kap.

Pajna
Zoltán Váczi Mihály: Még nem elég! című verséből idézett,
arra utalva, hogy nem elég akarni, tervezni, de tenni is kell azért,
amit célként kitűzünk magunk elé. Hajdú-Bihar megye 126
iskolájában eltérő körülmények vannak – jelezte a megyei
elnök –, és az egyes települések nagysága, azok lehetőségei
sem egyformák. Mégis, a tehetségek felkarolása és a hátrányos
helyzetűek fokozottabb bevonása a tanulásba, majd ott tartása
közös feladata a pedagógusoknak, akiknek egymást és a diákokat
is inspirálni kell.

„Maga
az intézményrendszer alkalmas, hogy fogadja a növekvő tanulói
létszámot. Július 1-től új szakképzési rendszer működik
Magyarországon. Bízom abban, hogy meghozza a várt áttörést,
hiszen elég sokféle véleményt hallottunk a közelmúltban a
magyar oktatással kapcsolatban: jót és rosszat is. Attól is sokat
várok, hogy Hajdú-Biharban a két nagy intézmény és az ezek alá
tartozó 12 debreceni, valamint 11 berettyóújfalui tagintézmény
sikeresen fog működni.”

Pajna
Zoltán szerint vissza kell adni a szakképzés becsületét mind a
szülők, mind a diákok szemében, hiszen egy szakmunkás
bizonyítvány is értéket képvisel.

Papp
László, Debrecen polgármestere ezután kijelentette, hogy a
felsőoktatásban az úgynevezett sláger szakokon, mint például a
biológia, közgazdaság, jog, még mindig sokan tanulnak, ugyanakkor
jó pár szakra egyre kevesebben jelentkeznek (például a
természettudományokhoz kapcsolódóan). Ezt egyensúlyba kell hozni
a jövőben.

A
polgármestert kitért a pedagógusok szakmai és anyagi
megbecsülésére is. A fizetésük idén bő 4%-os növekedést
mutatott, és 2016-ban, valamint utána folyamatosan emelkedni fog a
városvezető szerint.

„Debrecen
az a város, amely nem csak gondol valamit az oktatásról, de azt
városstratégiai kérdésként kezeli”
– folytatta Papp László.
„Megígérhetem, hogy itt mindig lesz színvonalas oktatás! Mi a
16. században nem várat, hanem kollégiumot alapítottunk
Debrecenben. Ez elkötelezettséget jelent a mai emberek számára
is”.

A
polgármester szavaiból kiderült, hogy 2020-ig 10 milliárd
forintot szándékoznak a helyi oktatásra fordítani. Ebből majdnem
4 milliárd forintot bölcsődére, óvodára, 3 milliárd forintot
alap- és középfokú képzést ellátó intézményre, 2 milliárd
forintot pedig egy nemzetközi általános és középiskola,
valamint óvoda felépítésére szánnak. Papp László – az új
intézmény létrehozása kapcsán – megköszönte a Nemzeti
Erőforrások Minisztériumának a segítő közreműködését is.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hajdúdorogon is átadták a napelemparkot

Napelemes
rendszert telepítettek Hajdúdorogon a Városi Strandfürdőben. A
beruházás célja az Önkormányzat által fenntartott intézmény
kiadásainak csökkentése megújuló energia felhasználásával,
hatékonyabb energiafelhasználás, valamint a környezettudatosságra
nevelés.

Hajdúdorog
Önkormányzati Képviselő Testülete a KEOP-4.10.0/N/14-2014-0267
kódszámú pályázat keretében nyert vissza nem térítendő
támogatást a napelemes rendszer telepítésére. A projekt
keretében többek között 200 darab 250W teljesítményű napelem
került beszerzésre. A rendszer képes a Strandfürdő csaknem
teljes elektromos áram igényének biztosítására.

A
napelemek és inverter beszerzésével az Önkormányzat nemcsak az
energiafelhasználást modernizálta, de hozzájárult a fosszilis
energiahordozók felhasználásának csökkentéséhez, valamint a
megújuló energiaforrások felhasználásának növeléséhez is. A
beruházás hatására csökkenten a szén-dioxid kibocsátás,
valamint hatékonyabb lesz az energia felhasználás. A Széchenyi
2020 program keretében megvalósított projekt le nem vonható
ÁFA-val számított elszámolható költsége 39,11 millió forint
volt, melyhez az Önkormányzat 27,93 millió forint vissza nem
térítendő támogatást nyert.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Co-working iroda Debrecenben

A Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a régió egyik kiemelt vállalkozásfejlesztő szervezete. Az Alapítvány támogatott mikrohiteleit az alapítás óta 3100 vállalkozás vette igénybe, 9,2 milliárd Ft összegben, 3000 munkahelyet létrehozva ezzel.

Az Alapítvány emellett tanácsadási és képzési programokat is végrehajt. A programjait olyan szemlélettel valósítja meg, hogy minden elért „hasznot”, támogatást az Alapítvánnyal kapcsolatban álló vállalkozások részére ad át, így az önálló projektekben az elmúlt 5 évben 650 millió Ft-nyi támogatást közvetített 642 vállalkozáshoz, 1193 munkahely létrehozásához vagy megtartásához hozzájárulva.

2014 februárjában megnyílt a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány InfoPontja, mely a Bihor Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a Romániai Vállalkozásfejlesztési Egyesülettel partnerségben megvalósuló, „Bihor – Hajdú-Bihar Fenntartható Fejlődés Business Center” című határon átnyúló projekt hazai eredménye.

Az InfoPont célja, hogy az Alapítvány meglévő vállalkozásfejlesztési szolgáltatásait kiegészítve hasznos gyakorlati tanácsokat nyújtson hazai és határon túli vállalkozások számára a fenntartható fejlődés, az energiahatékonyság, és a társadalmi felelősség terén. Az érdeklődők az Alapítvány honlapján vagy személyesen az Alapítvány székhelyén, a tanácsadó munkatársaknál érdeklődhetnek a fenti témákkal kapcsolatban. A projekt keretében az Alapítvány ügyfélfogadó terei is megújultak.

A projekt továbbfejlesztéseként a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egy co-working iroda kialakítására nyert további forrást a Romániai Vállalkozásokért Egyesülettel közösen. Az Egyesület a partnerségen túl tapasztalatot is ad át a HBM VFA-nak, hiszen a ROVE-nek már két éve működik co-working irodája Nagyváradon.

A co-working iroda koncepciója, kialakítása lehetővé teszi, hogy a frissen alapított technológiai – ún. start-up – vállalkozások más hasonló vállalkozásokkal közösen, egy légtérben, kreatív környezetben dolgozhassanak. Az Alapítvány a szolgáltatást a mikrovállalkozások részére nagyon kedvezményes konstrukcióban nyújtja. Az iroda a HBM VFA székhelyén, központi helyen, a Csapó u. 26. szám alatt található meg. Az iroda mérete 85 m2, mely 5 – 6 munkaállomás elhelyezését teszi lehetővé, valamint csoportos együttműködésnek ad teret.

A co-working tevékenységek segítése céljából az irodában elsőként 2015.08.27-én és 28-án 3 workshop valósul meg, az alábbi témákban: Vállalkozás indítás a könyvelő szemével, Munkavédelem a vállalkozásoknál, Vállalkozás egyedül és csapatban.

Bővebb információ a sajtóközleményben.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Közérdekű közlemények

Feltöltődés az Értékszigeten

Kézműves termékekkel, helyi értékekkel, sajátosságokkal mutatkoznak be
Hajdú-Bihar megyei települései az Értékszigeten. A 2015. évi
Virágkarnevál, valamint a karneváli hét program újdonságát a Hajdú-Bihar
Megyei Önkormányzat, a Kézműves Alapítvány és a Főnix
Rendezvényszervező Nonprofit Kft. azzal a céllal szervezte meg, hogy a
megyei értéktárban lévő, valamint a települések helyi értékei között
szereplő kincseket is megismerhessék a Virágkarneválra érkezők.

A program hivatalos megnyitóján Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke elmondta: Nagyon
komoly értékek vannak, s arra törekszünk, hogy a következő években egy
olyan fejlesztési programot hajtsunk végre, ahol a megyei települések
Debrecennel együtt egy tavasztól őszig, ősztől tavaszig tartó vagyis
egész évre szóló kulturális rendezvénynaptárt tudjanak összeállítani,
amelyben minden település a meglévő értékeket, kulturális
rendezvényeket, csoportokat, a kézműveseket, tájházakat, mesterségeket
be tudja mutatni.

A debreceni Békás-tónál felállított 13 faházban összesen 11 település,
így többek között Mikepércs, Derecske, Hajdúböszörmény, Balmazújváros,
Hajdúhadház, Álmosd és Debrecen kézműves termékeit lehet megtekinteni. A
települések emellett minden este kulturális programmal, színpadi
produkcióval szórakoztatják a Nagyerdőbe látogatókat. Nyíradony,
Derecske, Püspökladány és Hajdúsámson után, még a karneváli héten
Létavértes, Vámospércs, Tiszacsege és Álmosd is készül különleges
produkciókkal. Papp László, Debrecen polgármestere hozzátette:

Karneváli hétről beszélünk, sőt azt is mondhatnám, hogy az
egész nyár egy karneváli folyam, hiszen az elmúlt napokban egy
csodálatos rendezvény, a Debreceni Bor- és Jazznapok zajlott itt a
Békás-tó környékén több mint húsz ezer ember vett részt az eseményen. S
azt mondhatjuk, hogy ez a gyönyörű, megújult helyszín, ez a hardver
valóban nagyon értékes szoftverrel egészül ki. Így nyeri el igazi
értelmét a debreceni Nagyerdő.

Az Értéksziget színpadán augusztus 22-ig, minden este 18.00 óra és 20.00 óra között láthatóak az előadások.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Önkormányzat

Pályázati felhívás NGO-k, egyesületek, és alapítványok számára az INTERREG V-A Románia-Magyarország program Monitoring Bizottságában megfigyelőként való részvételre

-jelen felhívás a magyarországi megjelentetéssel egyidőben Romániában is kiírásra kerül-

A 2014-2020-as programozási időszakban Románia és Magyarország a határon átnyúló együttműködési programok végrehajtása és projektek támogatása érdekében vissza nem térítendő támogatást kap az Európai Uniótól, annak érdekében, hogy elősegítse az EU régiók közötti ’jó gyakorlat” cseréjét a szoros együttműködés érdekében.

E célból Románia és Magyarország közösen vesz részt az INTERREG V-A Románia-Magyarország programban.

A hatályban lévő közösségi jogszabályok követelményként fogalmazzák meg, hogy az Interreg V-A Románia Magyarország program Monitorig Bizottságában olyan, a témában releváns helyi, megyei és nemzeti szintű szereplők vegyenek részt, akik érintettek a jövőbeli, finanszírozásra jogosult együttműködési területeken, valamint tagállamonként 2 olyan NGO, egyesület, alapítvány, melyek a környezetvédelem és üzleti együttműködés területén képviselteti magát.

Transzparens kiválasztási mechanizmust biztosítva az INTERREG V-A Románia-Magyarország Programban, a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium Romániában, valamint a Miniszterelnökség Magyarországon jelen felhívás keretében a környezetvédelem és üzleti együttműködés területén aktív NGO, egyesület, alapítvány számára pályázatot hirdet, amely lehetőséget teremt a Monitoring Bizottságban megfigyelő tagként való részvételre.

Várjuk az érdekelt szervezetek jelentkezését 2015. szeptember 14-ig egy szándéknyilatkozat benyújtásával, amelyhez csatolni szükséges az „INTERREG V-A Románia-Magyarország program Monitoring Bizottságában megfigyelőként való részvételhez kapcsolódó kiválasztási folyamat útmutatójában” foglalt kötelező dokumentumokat, és amelyben tájékozódhat a pályázás módjáról.

További információ elérhető:

  • az INTERREG V-A Románia-Magyarország program Monitoring Bizottságában megfigyelőként való részvételhez kapcsolódó kiválasztási folyamat útmutatójában;
  • a pályázókra vonatkozó Értékelési Adatlapokban;
  • valamint az INTERREG V-A Románia-Magyarország együttműködési program (www.mdrap.ro/dezvoltare-regionala/-4970/-7572/-1369) és a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (http://2014.huro-cbc.eu/) hivatalos honlapján.
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Közérdekű közlemények

Fociünnep Debrecenben, kezdődik a Karnevál Kupa

Tizenhárom kategóriában, hét ország 108 csapat képviselteti magát a jubileumi évfordulót ünneplő Karnevál Kupán Debrecenben. Az augusztus 15-16-i nemzetközi utánpótlás Labdarúgó Tornán többek között lengyel, szlovák, szlovén, román, ukrán foci csapatok lépnek pályára az olyan élvonalbeli magyar klubbok, mint a DVSC, a Honvéd, az MTK, a DVTK mellett. Az idén 25 éves Karnevál Kupát Hegedüs Gáborral az élen, a DHSE –Olasz Focisuli indította el. A szakember szerint már óvodás korban le kell rakni az alapokat, ezért is indult el az az Ovi-Foci program, melynek keretében az országban már több, speciálisan ennek a korosztálynak kidolgozott pálya épült és az óvodapedagógusokat is felkészítették a pályák használatára. A szakigazgató azt mondja az elmúlt 25 évben olyan rendszert építettek ki, amely nem kapcsolódott ugyan szorosan felnőtt labdarúgó klubhoz, mégis sikerült Hajdú-Bihar megyéből olyan klasszis játékosokat kinevelni és nemzetközi porondra juttatni, mint Tisza Tibor, Tőzsér Dánielt, Balogh Jánost és Máté Pétert. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke szerint az Olasz Focisuli tíz hajdú-bihari településen fejlesztette ki azt az infrastruktúrát, amely lehetővé tette, teszi a toborzást. Kezdetben hiánypótló tevékenységként, mivel sok egyesületnek nem volt lehetősége az utánpótlás kiépítésére. A megyei önkormányzat elnöke úgy látja az Olasz Focisuli tevékenységéből nem csak Debrecen, de az egész térség labdarúgása profitál.  Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere szerint a cívisváros büszke a Karnevál Kupára, amely jelentőségével hozzájárul ahhoz, hogy Debrecen valóban kiérdemelje a nemzet sportvárosa címet. A város önkormányzata támogatásként kedvezményesen biztosítja a rendezvényre a sportpályákat. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja szerint az egyetem is szeretné kamatoztatni az Olasz Focisuli nemzetközi kapcsolatait, hisz az egyetem is nagy hangsúlyt fektet a sportra és a sportszakemberek képzésére. Közép-Európa egyik legjelentősebb gyermek labdarúgó tornáját a Virágkarneváli héten rendezik meg, a mérkőzéseknek öt különböző pálya többek között az Oláh Gábor úti Sportcentrum, a Pallagi Labdarúgó Akadémia, valamint a DEAC ad majd otthont. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hajdúsámsoni Ízek Fesztiválja – első alkalommal

A gasztronómiáé volt a főszerep szombaton, vasárnap pedig a sporté 2015. július 25-26-án Hajdúsámsonban, a város napján. A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes,
védnökei Tasó László államtitkár és Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke voltak.

A főzőversenyre közel 50 csapat nevezett, melyből a zsűri 40 nevezőnek értékelhette a finomabbnál finomabb ételeit. A pálinkaversenyre is sok finom nedű érkezett, ezeket szakavatott zsűri értékelte. A sportviadalokon “C” típusú kettesfogathajtó verseny, sakk, foci, futás szerepelt a programban.

„Szerintem Magyarország minden településén van valami csoda a gasztronómia világában, amit érdemes bemutatni. Nagyon sokan erre alapozzák a rendezvényeiket, s azt hiszem, hogy a Hajdúsámsoni Ízek Fesztiválja is bele fog kerülni a nagy rendezvénynaptárba” – nyilatkozta Tasó László államtitkár.

„Nagyon fontos, amikor nem csak egy-egy település, hanem egy kisebb régió fog össze egy ilyen rendezvény megvalósítására. Látszik, hogy az emberek szeretik ezt” – hangsúlyozta Pajna Zoltán megyei elnök.

„Ha mindenkit beleszámolunk, mindenkit hozzáadunk, akkor száz ember dolgozott a rendezvényért. Egy hónappal ezelőtt azért nem ilyen körülmények voltak, mint ahol vagyunk jelenleg, hiszen terepalakítási munkálatokat kellett végeznünk” – nyilatkozta Antal Szabolcs polgármester az Epreskerti Rendezvénytérről.

Hajdúsámson is elindított ezzel egy új gasztronómiai fesztivált, hagyományteremtés, hagyományőrzés céljával.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Napelemekkel a költségtakarékosabb energiafelhasználásért

Összesen 14 Hajdú-Bihar megyei településen kerül valamelyik közintézményre napelem, az eddiginél hatékonyabb és költségtakarékosabb energiafelhasználás érdekében.

A beruházások megvalósításához a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság által még 2014 júniusában kiírt 100%-os támogatási intenzitású pályázaton nyertek támogatást települések.

A „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása” című kiírásra beérkezett „Napelemes rendszer telepítése” című, KEOP-4.10.0/N/14-2014 azonosító számú felhíváson a megyéből Püspökladány, Egyek, Tiszacsege, Kaba, Ebes, Sárrétudvari, Sáránd, Hosszúpályi, Biharkeresztes, Hajdúhadház, Téglás, Létavértes, Hajdúböszörmény és Hajdúdorog városa nyert támogatást az energetikai korszerűsítéshez.

A projekt elszámolható költsége egyenként mintegy 35 és fél millió forint. A kivitelezési munkálatok idén tavasszal kezdődtek és mostanra már mindenhol befejeződtek. Településenként valamivel több mint 200 napelemet telepítettek, amelyek termelése 50 kWh. A korszerűsítések által egyebek mellett csökken majd az üvegházhatású gázok kibocsátása és növekedik a megújuló energiafelhasználás (villamos energia-termelés), valamint költségtakarékosabb és hatékonyabb lesz az energiafelhasználás. A napelemek ugyanis rásegíthetnek a melegvíz előállításra, a fűtési, a hűtési rendszerek működésére, valamint a villanyáram előállítására.

HAJDÚHADHÁZ, TÉGLÁS, PÜSPÖKLADÁNY és EGYEK az első átadók

A 14 településből a napokban 4 helyen adták át ünnepélyes keretek között a napelemmel korszerűsített épületeket. A többi érintett településen az ősz folyamán történnek meg az átadások.

Július 27-én Hajdúhadházon Csáfordi Dénes polgármester mellett Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár mondott beszédet a polgármesteri hivatal udvarán – amely épület belső tetőszerkezetére szerelték a napelemeket.

Ugyanezen a napon szinte a szomszédban, Tégláson is átadták a városháza tetejére szerelt napelemeket. Pajna Zoltán és Tasó László itt is köszöntöt mondott, akárcsak a polgármester, Czibere Béla.

A július 27-ei napra esett még egy átadás: Püspökladányban azonban nem a hivatal épületére, hanem az egykori Aranycsapat cserekapusáról, Gellér Sándorról elnevezett sportcsarnokra kerültek fel a napelemek. Itt Dombi Imréné polgármester asszony mellett az itt született Bodó Sándor országgyűlési képviselő és Pajna Zoltán is beszélt a megújuló energiák hasznosításának jelentőségéről.

Egy napra rá, július 28-án Egyeken a település központjában lévő étteremre helyezték az energetikai korszerűsítés jegyében a napelemeket. Ez az épület egyfajta közösségi térként is funkcionál, mint megtudtuk Miluczki Attila polgármestertől. Bodó Sándor és Pajna Zoltán mondott köszöntőt még az átadó ünnepségen.

Pajna Zoltán megyei elnök több helyszínen is említette azt a bizonyos 20%-ot, ami visszatérő számadat, hiszen az Európai Uniós átlag szerint a 20%-ot kellene elérnie a megújuló energia felhasználásnak az összeshez képest. Ez ma Magyarországon mintegy 9%, ám Pajna Zoltán szerint a 14% reálisan elérhető a közeljövőben – többek között az ilyen beruházásoknak köszönhetően.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Elhunyt Vigh József, önkormányzati képviselő

Tragikus hirtelenséggel 2015. július 19-én, vasárnap, 47 éves korában, elhunyt Vigh József, a Jobbik Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati képviselője. Vigh József 2010
óta volt a megyei közgyűlés, valamint a Jogi, Ügyrendi, Társadalmi
Kapcsolatok Bizottságnak
a tagja. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Vigh Józsefet saját halottjának
tekinti. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Önkormányzat

Koreai gazdasági potenciálok Hajdú-Bihar Megyében

Gazdasági együttműködés lehetőségéről tárgyaltak tegnap a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnál.  A Koreai Köztársaság egyik legrégebbi és legnagyobb vállalata a KOTRA – Korean Trade-Investment Promotion Agency – a világ több országában, többek között Magyarországon is keresi a befektetési lehetőségeket. A megyeházán lezajlott találkozón egyebek mellett Hajdú-Bihar települési, kutatás, valamint turisztikai fejlesztési céljairól, gazdasági innovációs terveiről tájékozódott a KOTRA igazgatója, Kim Seungho, valamint a társaság befektetésekért felelős szakértője, Sebők Ferenc. A találkozón a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Bulcsu László és Tasi Sándor alelnökök, Dr. Dobi Csaba jegyző és Ibrányi András, a Fejlesztési, Tervezési és Stratégiai Osztály osztályvezetője képviselte. A LENERG Energiaügynökség részéről Vámosi Gábor igazgató és Szabó Valéria nemzetközi projektmenedzser az energetikai fejlesztések lehetőségeit, az INNOVA ügyvezetője pedig a megyei innovációs irányokat, adottságokat, lehetőségeit vázolta fel a koreai vállalat képviselőinek.  
Az elképzelések szerint többek között az autóipar, az elektronika, az egészségügy, különös tekintettel a fogászati technológiák fejlesztésére, valamint az energetika, azon belül a nap- és a geotermikus energiát hasznosító, illetve energiahatékonyságot fokozó technológiák lehetnek a potenciális befektetési területek Hajdú-Biharban. A koreai vállalat képviselői különösen érdeklődtek a kutatásfejlesztési szektor lehetőségei iránt, a Debreceni Egyetemmel való együttműködés megvalósításában.
A tervek szerint egyébként az együttműködés keretében magyar vállalatok, projektek is lehetőséget kapnának, hogy Koreában, a Green Hub elnevezésű konferencián idén ősszel bemutatkozhassanak, valamint, hogy befektetőket találjanak elsősorban a megújuló energiák, az energiahatékonyság, a fenntartható technológiák területén.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Élő bolygónk

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat területfejlesztési, valamint területrendezési feladatai során kiemelt figyelmet fordít az éghajlatváltozásra és az ezzel kapcsolatos teendőkre. A témának aktualitást ad a Párizsban 2015-ben megrendezésre kerülő klímacsúcs, ami döntő lépést jelenthet a klímaváltozással kapcsolatos kérdések megoldásában.
Al Gore – az Amerikai Egyesült Államok Nobel-díjjal kitüntetett volt alelnöke – vállalta, hogy egymilliárd ember támogatását gyűjti össze annak érdekében, hogy a klímavédelem érdekében egységre és cselekvésre ösztönözze a Párizsban összegyűlő vezetőket. A kezdeményezéshez számos ország csatlakozott már, köztük hazánk is. Magyarországon Áder János köztársasági elnök kiemelt szerepet vállal az „Élő Bolygónk” klímavédelmi aláírásgyűjtés lebonyolításában, népszerűsítésében.
Ezt a célt támogatja a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is a 2015. július 26-i közgyűlésen hozott döntésével. Klímavoksával egyébként bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez a: http://www.elobolygonk.hu/ elérhetőségen.
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Felhívás