Kun László Fesztivál – Körösszegapáti
Bővebb információ IDE KATTINTVA!
Bővebb információ IDE KATTINTVA!
…avagy a X. Bakonszegi Kemencés Nap és Hajdú-Bihar Megyei Érték Nap keretében bemutatkoztak a megye értékei!
10. alkalommal rendezte meg a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Módszertani Irodája által szervezett a már hagyományos értéknapot 2017. augusztus 5-én.
A rendezvény idén is lehetőséget kínálta helyi értékek feltárására és bemutatására, míg a kapcsolódó szakmai előadásoknak, amelyeknek Nadányi-Miskolczy Kúria adott otthont, az értékek jelenbe történő átörökítése, éltetése volt a célja.
Az eseményt Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki figyelmeztetett rá, hogy az értékmegőrzés önmagában nem elég, a jövőre gondolva mindenhol, a hátrányos helyzetű településeken is el kell kezdeni az értékek feltárást, tovább örökítését.
Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója többek között az intézet módszertani tanácsadó szerepét hangsúlyozta az értékgyűjtésben és az értékfeltárásban. Hozzátette: minden településnek vannak értékei, amivel közös felelősségünk foglalkozni. Ha valaki ugyanis létrehozza a saját értéktárát, az még csak a kezdet, a települések továbbélése érdekében mindezt fejleszteni kell.
Bakonszeg polgármestere, Gara Péter a település történetét és értékeit ismertette, majd Tóthné Bobonka Magdolna, a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság titkára egy helyi érték hungarikummá válásának folyamatát mutatta be, az úgynevezett értékpiramison keresztül. Emellett aktuális pályázataikról adott tájékoztatást. Az előadás során olyan hasznos tudnivalók is elhangzottak,mint például a hatályos jogszabályi háttér.
A Megyei Érték Nap szakmai programjának keretében a bárándi „Múltunk Házáról”, annak létrejöttéről és a közösségek meghatározó szerepéről Koroknai Béla intézményvezető beszélt. Kiemelve a négy, egymásnak háttal összeépített, Báránd főterének díszévé váló kemencét is – amelyek az előadó szerint helyi összefogás eredményei, hiszen megépülésükhöz Báránd lakossága adta össze a hozzávalókat.
A Bárándi Pásztorcsengő Gyűjteményről tartott előadásában Veres Sándor elmondta, hogyan vált vállalkozóból szenvedélyes országosan egyedülálló gyűjtemény tulajdonosává.
A jó gyakorlatok bemutatása a Furtai Érték Tarisznya programsorozattal folytatódott, amelyet a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, Kállai Irén és a furtai Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület elnöke, Csordás Jánosné prezentált. A három szakaszban megvalósított program célja a helyi értékek népszerűsítése különösen az ifjabb generáció körében, a furtaiak lokálpatriotizmusának erősítése volt. Előadásában Csordás Jánosné elmondta, hogy terveznek egy Furtáról elszármazottak találkozóját is. A rendezvényre visszavárják mindazokat, akik akár évtizedek óta elköltöztek a településről.
Az előadásokkal párhuzamosan a bakonszegi művelődési ház udvarán Gyönyörű Zsigmond hagyományőrző, a Sárándi Hagyományőrző Egyesület képviseletében a kenyérsütés és a kemenceépítés hagyományairól tartott előadást, délután pedig megnyitotta a Sárándon fellelhető régi és mai kemencéket bemutató Vincze László által készített fotókiállítást. Megnyitójában az alföldi kemencék kialakulásáról beszélt, amelyből kiderült az is, hogy a keleti szlávokkal való kapcsolat eredményeként került nyelvünkbe a kemence szó, valamint, hogy az életmódváltozás és a népi építészet háttérbe szorulása miatt egyre kevesebb figyelmet kaptak a kemencék, ám örvendetes, hogy mára ismét egyre több településen van közösségi kemence.
A hagyományőrző napon a Berettyóújfalu, Bojt, Csökmő, Egyek, Furta, Gáborján, Hajdúsámson, Nagykereki, és Nyíradony mutatkozott be.
Fotók: Tóthné Bobonka Magdolna és Szabó László
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a potenciális pályázók támogatása érdekében találkozót szervezett Hajdú-Bihar megye lehetséges kedvezményezettjei számára augusztus 8-án, a Megyeháza Bocskai termében, hogy bemutassa a program keretében rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségeket. A főszervező az INTERREG V-A Románia-Magyarország program volt a Közös Titkárságon keresztül, amely szervezet a Nagyváradi Regionális Határon Átnyúló Együttműködési Hivatal (BRECO) keretén belül működik.
A találkozó célja a megyében található stratégiai fontosságú pályázatok megbeszélése volt, kérdéseket tehettek fel az érdeklődők Lukács Sándor, a BRECO képviselőjének, aki előtte rövid, átfogó előadás keretében tájékoztatott mindenkit a jelenlegi lehetőségekről. A főbb témák a programon belül elérhető és támogatható projektötletek meghatározása, valamint az aktív pályázati felhívások megvitatása volt annak érdekében, hogy a lehetséges pályázatok még határidőn belül kerüljenek benyújtásra.
A program szerint a román-magyar (ROHU) határ menti régiókat tervezik közösen fejleszteni.
A megbeszélésen számos Hajdú-Bihar megyei településvezető vagy a települést képviselő személy vett részt, valamint Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is, aki felhívta a figyelmet a pályázók még nagyobb aktivitására, hiszen komoly fejlesztési lehetőségek vannak az úgynevezett ROHU-s programokban. Emellett a megyei közgyűlés elnöke biztatta a megjelenteket, hogy a sokszor elsőre hosszúnak és bonyolultnak tűnő pályázatok megírásához vegyék igénybe a megyei önkormányzat munkatársainak segítségét, hiszen a megyei fejlesztési ügynökség egyik fő profilja éppen ez.
2017. augusztus 11-26. között naponta 10.00 órától 18.00 óráig a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárban lévő értékekből látható kiállítás a Debreceni Kölcsey Művelődési Központ Bényi Árpád termében. A rendezvényt a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a Főnix Rendezvényszervező Kft. együttműködésével a Földművelésügyi Minisztérium támogatásából valósítja meg.
A karneváli hét idejéhez igazodva a rendezvényre nemcsak a város, a megye lakosságát, hanem minden idelátogató turistát várunk. A kiállításhoz kézműves bemutatók és játszóházi foglalkozások kapcsolódnak. A tárlat ideje alatt néhány értékről videofilm is látható.
A kiállításon bemutatkoznak a megyei, valamint a települési értéktárakban található értékek. Amennyiben lehetséges, és tárgyiasult értékről van szó, akkor a megye népi iparművészei, Népművészet Mesterei által készített tárgyak kerülnek kiállításra, egyéb esetben fotókon, tablókon, roll-upokon keresztül mutatkoznak be a kincsek. Interaktívvá téve a rendezvényt az értékekhez kapcsolódóan mesterségek bemutatkozására, valamint játszóházi foglalkozásra is sort kerítünk.
A kiállítással a megyei önkormányzat az értéktárat, az értéktárban lévő értékeket, az értékgyűjtést kívánja népszerűsíteni.
A pénteki, 16.00 órai megnyitót megelőzően sajtótájékoztatón beszélt Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke arról, hogy milyen jó a helyválasztás, hiszen a kiállítás a széles közönség számára könnyen elérhető lesz a virágkarnevál forgatagában mintegy két héten át. Kiemelte, hogy a rendezvény által élővé válik Hajdú-Bihar megye az értékein keresztül a látogatók számára. A tervek szerint a kiállítási anyagot szeretnék egyben tartani és a megye több településén bemutatni majd a jövőben. Hosszabb távú cél, hogy túlmutatva kiállítás jellegén ezek a részben korábbi használati tárgyak szerves részét képezzék idővel a mindennapi életünknek.
Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft ügyvezetője hozzátette az értékkiállítás kulturális, azon belül a népművészeti, a gasztronómiai, és a turisztikai örökségünk bemutatására törekszik.
“Aki ezen a kiállításon végigsétál egyfelől elámulhat a látottak miatt, mi pedig nagyon büszkék lehetünk majd arra, hogy ezeknek az értékeknek így egyben birtokosai vagyunk, átfogó képet nyújtva a régió kiemelkedő művészetéről” – fogalmazta meg Bódor Edit a kiállítás lényegét.
Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány kurátora fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a népművészet mesterei készítették a kiállítás tárgyait, vagyis hazai viszonylatban a szakma csúcsát képező, legelismertebb művészek – megyénkben él szinte a legtöbb ilyen mesterember országos viszonylatban. A virágkarneválra utalva a kiállításon is sokféle virággal találkozhatnak az érdeklődők majd: csak éppen az alkotók fantáziájára és ügyességére bízva a végeredményt. Lesznek ugyanis hímzett, sikált, applikált, rátétes vagy éppen írókás virágok. Ezek mellett bemutatják a híres nádudvari Fazekas dinasztia kerámiáit, Balmazújvárosról a Mihalkó-féle pásztorkalapokat, Bagdi Lajosné által kitalált debreceni cifraszűr, valamint a Porkoláb-féle rátétes szűr is megtekinthető lesz – és a sor még hosszan folytatható.
Dmitrij Baranov, az Oroszországi Föderáció debreceni főkonzulátusának vezetője tette tiszteletét augusztus 7-én a Megyeházán, ahol Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke fogadta őt.
A korábban a Debreceni Egyetem Orosz Központja könyvtárának kialakításában is segítő főkonzul, aki jól beszél magyarul kötetlen beszélgetést folytatott a megyei közgyűlés vezetőjével.
Debrecenben tartották augusztus 4–6-ig a Magyar Baptisták 4. Világtalálkozóját „Valami új született!” címmel. A reformáció 500. és Kornya Mihály baptista evangélista halálának 100. jubileumi évében naponta több ezer látogató részvételével. A Magyar Baptisták Világszövetsége (MABAVISZ) 1992-ben, 2000-ben, majd legutóbb, 2006-ban Debrecenben tartotta világtalálkozóját. A konferencia fő előadója Paul Msiza dél-afrikai lelkipásztor, a Baptista Világszövetség elnöke volt.
A világtalálkozót augusztus 4-án sajtófogadás keretében nyitotta meg a MABAVISZ elnöksége a debreceni Sport Hotelben.
„Nagyszerű dolog, hogy ebben az évben a reformáció 500. évfordulóját ünnepelhetjük. Hálás vagyok azokért az emberekért, akiket Isten ebben a szolgálatában használ” – kezdte köszöntőjét Paul Msiza, majd elmondta, hogy a világszövetség több mint 125 ország baptistáit fogja össze. akik közel 40 millióan vannak, de baptista gyülekezetekbe világszerte több mint 100 millióan járnak.
Dr. Gergely István, a Magyar Baptisták Világszövetségének alelnöke az észak-amerikai baptisták köszöntését hozta, majd visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még a magyar vallásos irodalmat csak csempészéssel lehetett a határokon átjuttatni. Kifejezte háláját azért, hogy ma itt ülhetnek, és már nem kell hasonló problémákkal küzdeniük. Dr. Gergely István beszédében elmondta, húsz éve alakult a Magyar Baptisták Világszövetsége (MABAVISZ). A szövetség tagjai feladatul tűzték ki az összefogás segítését, a hitmélyítést, valamint a missziói összefogást, különböző missziós programok anyagi támogatását.
Papp János, a MABAVISZ és a Magyarországi Baptista Egyház jelenlegi elnöke a MABAVIT 4. világtalálkozót mutatta be a jelenlevőknek. „Valami új született – ez a találkozó jelmondata, nagyszerű, ha a nemzetünk gyarapszik, és a most született gyermekekből olyan felnőttek válnak, akik felelősségteljesen tudnak élni” – hangsúlyozta beszédében. A következő napokban a közösségépítés, az együttlét és az istentisztelet, Isten dicsőítése került a középpontba.
Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere a világtalálkozót köszöntő szavaiban hangsúlyozta, hogy Debrecen az ország egyik spirituális központja, ahol törekednek arra, hogy jó együttműködés alakuljon ki a városvezetés és az egymást támogató felekezetek között. Beszédében kiemelte, hogy 125 éve működik baptista gyülekezet Debrecenben, a baptista közösség része Debrecen oktatási és szociális ellátórendszerének. Megtisztelőnek nevezte, hogy a MABAVIT Debrecenben kerül megrendezésre, és kifejezte jókívánságait a világtalálkozóra.
Dr. Fekete Károly, a tiszántúli református egyházkerület püspöke örömét fejezte ki, amiért az elmúlt években Debrecen a felekezetek közötti együttélés bizonyságává vált. Felelevenítve a baptistákkal való együttműködés emlékeit hangsúlyozta, nem egy protokolláris köszöntésről van szó, hanem együttműködésről. Ahogy a Nagyhalászon aláírt együttműködési szerződés is mutatja, a párbeszéd növekszik a felekezetek között.
A sajtótájékoztatót Tony Peck, az Európai Baptista Szövetség főtitkára zárta a magyar nemzet erejéről és a határokon átívelő közösségről szóló beszédével. Egy filozófus gondolatát idézve elmondta: „Az életet előre tekintve kell élni, megérteni viszont csak hátrafelé tekintve lehet.” Az evangélium üzenetét nem tarthatjuk meg magunknak.
A „Valami új született!” jelmondattal igazodott a rendezvény a reformációi megemlékezések sorába, valamint a baptista közösség jellegzetességeit és évszázados értékeit is megjelenítette a találkozó során.
Az erdélyi testvértelepülés, Szentjobb képviselői is jelen voltak – na, meg az a sok-sok elszármazott, aki visszatért egy közös találkozó erejéig a sárréti településre – Sáp 800 éves fennállásának évfordulóján. A Dancsházi Ildikó református lelkész által celebrált ünnepi istentiszteleten és a kísérő programokon részt vett Pajna Zoltán és Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és alelnöke, valamint Vitányi István országgyűlési képviselő is.
Karacs Imre, Sáp polgármestere köszöntötte a megjelenteket, egyúttal megköszönte minden egykori és mai sápinak amit a faluért tett. Pajna Zoltán és Vitányi István pedig az elszármazottakat üdvözölte beszédében.
Az ünnepség a falunappal folytatódott, amely során nemcsak a magyar nótáké és a néptáncé volt a főszerep a színpadon, hanem gyerekek által bemutatott előadásoké és modern táncoké is.
KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA! A képeket Sáp Község Önkormányzata készítette.
Álláslehetőségek az Interreg V-A Románia-Magyarország Program Közös Titkárságának Szatmárnémetiben található kirendeltségén és a debreceni Információs Pontján:
– az Interreg V-A Románia-Magyarország Program Irányító Hatósága meghirdet 1 Monitoring Projektmenedzser pozíciót a Közös Titkárság Romániában, Szatmárnémetiben található kirendeltségén.
– Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft. (mint magyarországi fogadó intézmény), együttműködésben a Románia Regionális, Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Források Minisztériumával (mint Irányító Hatóság) meghirdet 1 Programmenedzser pozíciót a Magyarországon, Debrecenben (Hajdú-Bihar megye), található Információs Pontján.
Az alkalmazással kapcsolatos részletes információk a program weboldalán található közleményekben, valamint a hozzájuk tartozó bibliográfiákban találhatóak. KATT IDE!
Pályázási határidő: 2017. Augusztus 4.
Staff recruitment for the Joint Secretariat and Info Point of the Interreg V-A Romania-Hungary Programme
– The Managing Authority of the Interreg V-A Romania-Hungary Programme is announcing the vacancy for 1 position of Project Officer – Monitoring available within the Joint Secretariat located in Romania, in Satu-Mare (Satu-Mare County).
– Széchenyi Programme Office Consulting and Service Nonprofit Limited Liability Company, as hosting institution in Hungary, in cooperation with the Ministry of Regional Development, Public Administration and European Funds Romania, as Managing Authority, are announcing the vacancy for 1 position of Programme Officer for Info Point, located in Hungary, Debrecen (Hajdú-Bihar County).
All details regarding the recruitment process for above-mentioned positions are presented in the Vacancy Notice accompanied by the relevant bibliography which are available on the programme website.
Application deadline: 04th of August, 2017.
Élő koncertek, gasztronómiai különlegességek, csatajelenetek, játszóház, fáklyás felvonulás és sok-sok szórakoztató programok várják azokat, akik ellátogatnak Hajdúnánásra augusztus 4-5-én, a Hajdúk Világtalálkozójára.
A magyar funk rock együttes a Magna Cum Laude, Pataky Attila az EDDA énekese és R. Kárpáti Péter a Barátok közt sztárja is fellép Hajdúnánáson. Az idei esztendőben a hagyományosnak mondható fáklyás felvonulás, a csatajelenetek, a népi játékok, a táncház, a népművészeti vásár és a határon innen és túlról érkező kulturális csoportok bemutatkozása mellett, megelevenednek a 16-17. századi gasztronómiai különlegességek a „Hajdú Ízek” főzőversenyén Sági Szilárddal, erejüket fitogtatják a legerősebbek a „Hajdú Virtus” vetélkedőn, hajdúnánási szalmából pedig szalmaszobrot építhetnek a versenyre jelentkezők.
Jegyek vásárolhatóak a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ (Köztársaság tér 6.) és a Tourinform irodában (Fürdő utca).
Online jegyelővétel: tixa.hu
További információ: facebook.com/hajdukvilagtalalkozoja; 06-52/382-400
2017.08.04.
16.00-ig Katonai csapatok beköltözése a Fürdő területére
18.30 Felvonulás indulása a városba
19.15 Csatabemutató a főtéren, csapatok felfogadása
20.00 Fáklyás felvonulás a Fürdőbe
21.00 “Időkerék” – nagyszabású néptánc előadás bemutatója
22.20 Táncház
2017.08.05.
10.00 Hajdú Ízek Főzőversenye megnyitó
10.30 Csatabemutató a Fürdőben
10-13 óra között Kulturális csoportok fellépései
14.00 R. Kárpáti Péter és barátainak műsora
15.00 Hevesi Imre és a Zűrzavar zenekar gyermekműsora
16.00 Hajdú Ízek Főzőversenye eredményhirdetés
17.00 Pataky Attila műsora
18.00 Csatabemutató a Fürdőben
21.00 Magna Cum Laude élő koncert
Egész napos programok 2017.08.05-én
10-19.00 óra között Katonai táborok megtekintése
10-19.00 óra között Szalmaszobor építő verseny alkotásainak megtekintése
10-19.00 óra között Hajdúk utcája (testvérvárosok, hajdúvárosk, civil szervezetek stb.)
10-20.00 óra között Ugrálóvár
10-19.00 óra között Fotózkodás Duhaj Kapitánnyal
10-19.00 óra között Látványkonyhák korabeli ételek árusításával
10-19.00 óra között Pónilovagoltatás
10-19.00 óra között Népi játszótér
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végének egyik jelentős harci eseménye volt az 1849. augusztus 2-án lezajlott debreceni csata, amely során jelentős magyar és orosz erők csaptak össze Debrecen határában. A kezdeti magyar tüzérségi sikereket, ám végül az orosz ellentámadást feltartóztatni már nem tudó magyar erők vereségét eredményező ütközet nem volt végzetes a védő erők számára, hiszen az oroszok is csak részsikereket értek el. Ám a harcban sokan haltak meg vagy szereztek súlyos sebesülést honfitársaink közül. Egy részüket a Honvédtemetőben helyezték örök nyugalomra. Továbbá a helyen a Nagysándor József tábornok által vezetett csatának állítottak emléket a szintén ott található sírhelyekkel és a mauzóleummal.
A 168. évforduló alkalmából a debreceni és megyei katonai, egyéb rendvédelmi és önkormányzati szervezetek képviselő koszorúzták meg a Honvédtemetőben felállított oroszlános emlékművet, valamint az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoksága részéről Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok beszéde alapján idézték fel a hősi helytállást. A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés részéről Bernáth László, a Jogi, Ügyrendi, és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke helyezte el a koszorút a talapzaton és tisztelgett a debreceni csata résztvevői előtt, akárcsak Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere.
Fotó: Koppányi Szabolcs (a honlap képei rákattintva teljes méretben láthatók)
KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA.
A 2016-ban Nagyhegyesen Agárdi Lajos által megalapított Kadarcsi Művésztelep 2017-ben több helyszínen várta azokat a meghívott művészeket ismét, akik a Csárdák útján, a Nemzeti Park területén, a Nagyhegyeshez tartozó Kadarcsi Csárdában alkothattak. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is a vendégek közt volt, köszöntötte a megjelenteket, kiemelve az alkotótábor munkáját, és a szervezők tevékenységét megköszönve méltatta a művésztelep jelentőségét.
Az értékekre odafigyelő, azokat nagy becsben tartó Nagyhegyes Község Önkormányzata a kultúra támogatásaként 14, Erdélytől Észak-Magyarországig terjedő területekről érkező művészeket látott vendégül július végén, akik Dicsőszentmártonból, Székelyhídról, Kisvárdáról, Berettyóújfaluból, Nádudvarról, Monostorpályiból, Nagyhegyesről, Hajdúszoboszlóról, Balmazújvárosról, Debrecenből, Kabáról, Budapestről, Kistarcsáról és Nagyorosziból utaztak a Hajdú-Bihar megyei településre. Köztük voltak festők, fotósok és grafikusok. A művésztelep az alkotást inspiráló autentikus közeggel várta vendégeit, ahol nagy beszélgetések mellett a kreatív gondolkodás és a művészi alkotás mindenképpen adott.
A megnyitót rendhagyóvá téve, Agárdi Lajos, táborvezető rövid köszöntőjébe irodalmi, zenei összeállítást illesztett, utalva a különböző művészeti ágak egy tőről való fakadására, üzenetük egységességére (gitáron közreműködött, Sztojka Viktória, festő).
Dr. Kovács Gergely, jegyző, kiemelte a művésztelep sikerességét utalva arra, hogy a tavalyi 12 fő 27 főre bővült. Végső Zoltán, a csárda üzemeltetője és a művésztelep házigazdája, szintén örömét fejezte ki az alkotótábor folytatásáért és jelképesen átadta a Kadarcsi Csárda kulcsait, Agárdi Lajos, a művésztelep alapítójának.
A több napos táborban Szabó Franciska, a Képzőművészeti Egyetem oktatója, különleges előadást tartott a csárda udvarán, különböző anyagok, pigmentek, festőszerek egymáshoz való viszonyáról és alkalmazhatóságáról. Délután témagyűjtő tanulmányúton vettek részt Mátán. Emellett sor került az első „Fess Hegyes” alkalomra, amelyen az alkotók a nagyhegyesi kiserdőben festettek, fotóztak és bárki megtekinthette az alkotómunka menetét. Az alkalom a sajtó érdeklődését is felkeltette, számos látogató érkezett Nagyhegyesről és a környékről, eljöttek a nagyhegyesi gyerekek is. Aki elég bátorságot érzett magában, legyen az felnőtt vagy gyermek, szintén bekapcsolódhatott az alkotófolyamatba.
KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA! (A fotókat Agárdi Lajosnak köszönhetjük.) A honlap képei rákattintva nagyíthatók.
Szervező: a Hajdú – Bihar Megyei Értéktár Bizottság és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Hajdú-Bihar Megyei Módszertani Iroda által szervezett szakmai napra
2017. augusztus 5. (szombat)
Helyszín: Bakonszeg, Nadányi – Miskolczy Kúria, Hunyadi utca 83.
11.00 Köszöntők – Kárpáti Árpád ügyvezető igazgató, NMI Művelődési Intézet NKFT
Bulcsu László alelnök, Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés
11.10 Bakonszeg helyi értékei – Gara Péter polgármester, Bakonszeg
11.30 Helyi értékek szerepe a vidékfejlesztésben – Jantyik Zsolt elnök, Megyei Értéktár Bizottság
11.45 A Megyei Értéktár Bizottság 2017 évi munkája – Tóthné Bobonka Magdolna titkár, Megyei Értéktár Bizottság
12.05 A bárándi „Múltunk Háza” – Koroknai Béla intézményvezető, „Múltunk Háza” Báránd
12.30 A bárándi Pásztorcsengő Gyűjtemény, mint megyei érték – Veres Sándor, gyűjteménytulajdonos, Báránd
12.50 A Furtai Értéktarisznya – Kállai Irén, igazgató Berettyó Kulturális Központ, Berettyóújfalu, Csordás Jánosné egyesületi elnök, Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület, Furta
13. 15 Zárszó – Jantyik Zsolt, Megyei Értéktár Bizottság elnöke
13.20 Közös ebéd és Gyűjteménylátogatás a Kúriában
Szitó Sándor polgármester büszkén köszöntötte Biharnagybajom Napja alkalmából a vendégeket július 8-án, amikor is egész napos rendezvény keretén belül ünnepelték meg a már 1552-ben mezővárossá vált, jelenleg nagyközség történelmi hagyományait, fejlődőképes jelenét, reményteli jövőjét.
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, Pajna Zoltán, valamint Dr. Vitányi István és Bodó Sándor országgyűlési képviselők is ellátogattak a Sárrét egyik jeles településére.
A Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar térzenével fogadta a Biharnagybajomba érkezőket, majd az ünnepélyes köszöntők után elsősorban a kicsiké volt a főszerep, akik a helyi óvodásoktól kezdve a mazsoretteken át a helyi Jókai Mór Általános Iskola növendékeiig műsorral léptek fel.
Az ebéd előtt kezdődött a Betyárdal Fesztivál, majd a reggeltől rotyogó, sülő, fövő ételek versenyében hirdettek győztest, helyezetteket.
Amíg a gyerekek akár az ugrálóvárban vagy a buborékfociban jeleskedtek, Sárrétudvari Református Egyházának férfikara énekelt, táncbemutatóra, bűvész show-ra került sor. A nyugdíjasok is megmutatták előadókészségüket, akárcsak a TÁMASZ Szociális Alapszolgáltatás Központ tagjai.
Este a Children of Distance műsora, valamint Jó Laci betyár szórakoztatta a nagyérdeműt, miközben állt a Gyepi Bál hajnalig…
Július 7-én és 8-án rendezték Konyáron a XXI. Hagyományőrző Napok és Kárpát-medencei Aratófesztivál nevű két napos eseményt, amelyen a konyáriakon kívül a környező települések, valamint a határ mindkét oldaláról származó csapatok neveztek nemcsak a versenyre, de „vették át méltó fizetségüket” kemény, a mezőgazdaságban végzett munkájuk után Vígh Szilárd polgármestertől. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is köszöntötte a résztvevőket, vendégeket, kiemelve a kétkezi munka értékét.
A pénteki program során mintegy felvezetése történt a szombati arató ünnepségnek, számos érdekes, a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt kedves eseménnyel.
A konyári aratófesztiválon Vígh Szilárd fogadta a kora reggeli munkájuk után fáradtan, de annál lelkesebben felvonuló, majd megérkező aratókat, akiket intézőjük vezetett, s akikkel az áldomás megivását követően együtt vettek részt a késő estig tartó rendezvényeken.
Pajna Zoltán és az esemény fővédnöke, Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntése mellett Vígh Szilárd polgármester szólt az aratófesztivál során többször is a vendégekhez, külön köszöntve a határon túlról érkező Zenta, Csíkszentdomokos, Szaniszló vagy éppen Gyimesközéplok képviselőit. A polgármester büszkeséggel említette meg, hogy nagyon sokan ellátogattak hozzájuk, ahol a hagyományőrzést életvitelszerűen folytatják. Emellett a versenyek mellett kiváló találkozási pontként nevezte meg az aratófesztivált, amely a paraszti kultúra ünnepe a térségben. Az ünnepségen részt vett Szabó Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Agrárkamara elnöke is.
Szombaton a Kárpát-medencei aratókalákák kézi aratóversenye zajlott, különleges disznóságok főzőversenyét tartották, lovas, fogatos felvonulással színesítették a programot, míg este a rock és a népzene mellett a könnyed szórakozásé volt a főszerep.
Az Aratófesztivál megnyitóján készült videó felvétel elérhető IDE KATTINTVA!
KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA! A képeket Konyár Község Önkormányzata készítette.
„Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Kölcsey Ferenc-díja” adományozható annak a fiatal művésznek, aki a kulturális élet, az irodalom, a művészetek (zene, tánc, színház, képző- és iparművészet, építőművészet, népművészet, film- és fotóművészet) terén kiemelkedő művészi színvonalú alkotó tevékenységet mutat fel, valamint annak a személynek, aki egész életművével a közművelődésben maradandó értékeket teremtő, kimagasló munkát végzett.
„Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Maróthi György-díja” adományozható annak a fiatal pedagógusnak, aki kiemelkedő nevelő és oktató munkát végez a gyermekek, a tanulók személyiségformálásában, képességfejlesztésében, tehetséggondozásában. A díj adományozható továbbá azon személynek, aki hosszú időn át kimagaslóan eredményes pedagógiai tevékenységet folytatott, iskolateremtő munkássága elméleti és gyakorlati eredményeit a megye több oktatási intézményében hasznosítják.
“Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Arany Sándor-díja” adományozható azon fiatal, vagy több évtizedes tapasztalattal rendelkező személyek részére, akik a megye mezőgazdaságának fejlesztésével, az új technológiák elterjesztésével, a termelés hatékonyságát javító kutatásokkal, az agrárium európai uniós csatlakozását elősegítő tevékenységükkel, munkásságukkal hozzájárultak a mezőgazdaságból élők életminőségének javításához.
„Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Kovács Pál-díja” adományozható azoknak az aktív vagy a versenyzéstől visszavonult sportolóknak, akik kiemelkedő sporteredményt értek el, valamint azoknak, akik sportvezetői, sportoktatói, sportpedagógusi munkájukat kimagasló színvonalon végezték.
„Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának az Év Civil Szervezete díja” adományozható a Hajdú-Bihar megyében kiemelkedő tevékenységet végző azon szervezeteknek, amelyek az adott évben – tevékenységi területüktől függetlenül – támogatták a helyi civil társadalom épülését. A díj olyan civil szervezeteknek adható, amelyek szervezetileg és működésükben is a pártoktól függetlenek, önálló jogi személyiséggel rendelkeznek, az önkéntesség elve alapján szerveződnek, bírósági nyilvántartásba vételük szerint Hajdú-Bihar megyében rendelkeznek székhellyel.
„Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Emlékérme” „Hajdú-Bihar Megye Közigazgatásáért” felirattal adományozható azoknak, akik tartósan kifejtett rendkívüli teljesítményükkel hozzájárulnak a megyében lévő települések helyi önkormányzásához, valamint akik a megyei önkormányzat vagy a megye érdekében kimagasló önkormányzati vagy közigazgatási munkát végeznek.
A rendelet alapján a kitüntető díjak adományozására javaslatot tehetnek:
– a megye települési önkormányzatai,
– a megye települési önkormányzatainak polgármesterei,
– a megyei közgyűlés tagjai, és bizottságai,
– a megyei jegyző,
– a megyében működő felsőoktatási intézmények,
– a megyében működő társadalmi és gazdálkodó szervezetek, kamarák valamint
– a megyében működő köztestületek.
Ezen felül:
– A „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Kovács Pál-díja” adományozására javaslatot tehetnek a Hajdú-Bihar megyei sportági szövetségek is.
– A „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának az Év Civil Szervezete díja” adományozására javaslatot tehetnek a Hajdú-Bihar megyében működő intézmények is.
A fenti személyek és szervezetek díjanként évente egy-egy személy vagy közösség kitüntetésére tehetnek javaslatot.
A díjak egyéneknek és közösségeknek, valamint külföldi állampolgároknak és közösségeiknek egyaránt adományozhatók.
A javaslatoknak 2017. augusztus 24. 12.00 óráig (Közig. díj: 2017. augusztus 31. 12.00 óráig) a megyei közgyűlés elnökéhez (Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, 4024 Debrecen, Piac u. 54.) kell megérkezniük.
A kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 7/2016. (VI. 27.) önkormányzati rendelet megtalálható a megyei önkormányzat honlapján (www.hbmo.hu/Megyei Önkormányzat/Rendeletek menüpontban).
A rendeletben a felterjesztési eljárás módosításával a megye települési önkormányzatainak polgármesterei már önállóan is jogosultak a felterjesztésre. Települési önkormányzati képviselő-testület felterjesztése esetén az adatlaphoz a közgyűlési határozat kivonatát is szükséges mellékelni.
Az adományozásra vonatkozó javaslatot a megyei önkormányzat honlapjáról letölthető űrlapon nyomtatott formában kitöltve – lehetőség szerint elektronikus úton a jegyzo@hbmo.hu e-mail címre is megküldve – lehet megtenni.
A „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Emlékérme” „Hajdú-Bihar Megye Közigazgatásáért” díj átadására a Helyi Önkormányzatok Napja (szeptember 30.) alkalmából kerül sor. A többi kitüntető díj adományozására a Megye Napján (november 22.) kerül sor.
Az évek óta megrendezett magyarhomorogi aratófesztivál nevét az ihlette, hogy a Hajdú-Bihar megyei település intézményeinek fűtését szalmabálás kazánokkal oldották meg. Ez azonban nehezen lenne megoldható a sok önzetlen felajánlás nélkül, amelyekkel a helyi és a környező település gazdálkodói támogatják az önkormányzatot. Magyarán a tisztelet jele feléjük az “Aratófesztivál” elnevezés. Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is belecsöppent a jó kedélyű forgatagba, akárcsak Dr. Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője, akik Magyarhomorog polgármesterével együtt járták végig a különböző helyszíneket.
A július 8-án megrendezett, egész napos magyarhomorogi vigadalom során a látogatók 9 órától körbejárhatták a települést kisvonattal vagy akár lovas hintóval is. A délelőtti műsort nyitotta a Bazsó-Team Kutyaiskola bemutatója, majd a vésztői mazsorett csoport produkcióját tapsolhatták meg a nézők.
Ebéd után Barabás Károlyné polgármester asszony köszöntötte a vendégeket, sőt, Magyarhomorog gondolt az újszülöttekre is, akiknek – és édesanyjuknak – kis ajándékkal kedveskedtek.
A fellépő neves előadók között szerepelt többek között Ihos József, Postás Józsi, a Hidvégi Band, de helyet kaptak a műsorban a környező települések tánccsoportjai és helyi kulturális csoportok is, így például az Őszi Csalogató Néptáncegyüttes, akiknek a műsorához a zenei aláfestést a Bakator zenekar biztosította. A helyiek pedig nagy büszkeséggel szemlélték a Szabó Pál Általános Iskola növendékeit, akik szintén néptánccal szórakoztatták a vendégsereget.
Az estébe hajló műsorban a könnyűzenéé lett a főszerep az Ismerős Arcok zenekar által, amely nagy sikert aratott.A tűzijáték és a retro disco sem maradhatott el, ahogy az ilyenkor dukál.
TOVÁBBI KÉPEK IDE KATTINTVA. A fotókat a magyarhomorogi önkormányzat készítette.