Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Korszerű képzés, versenyképes agrárium

Ötvenezer új munkahelyt sikerült teremteni az agráriumban az elmúlt hat esztendőben – többek között erről számolt be Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter november 13-án Hajdúböszörményben, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkollégium, Szakközépiskola és Kollégiumban. Az intézményben írt alá partnerségi megállapodást a versenyképes oktatásról a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az eseményen részt vett a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat elnöke, Pajna Zoltán és alelnöke, Bulcsu László is.

A szakmai fórumon Fazekas Sándor miniszter arról is tájékoztatott, hogy a versenyképes munkaerő biztosítása érdekében az elmúlt években egységes agrárképzési rendszert hoztak létre, és a tananyag-korszerűsítés eredményeként 15 új szakma várja a tanulókat az agráriumban. Fontos célként jelölte meg, hogy az agrár- és élelmiszerágazat sajátosságait figyelembe véve, a duális képzés erősítésével történjen meg a megújulás. Felhívta a figyelmet a szaktudás  és a szakképzés minőségére is, hisz ez meghatározó a nemzetközi versenyképességben. Fazekas Sándor szerint a mezőgazdaságban arra kell törekedni, hogy megélhetést, boldogulást biztosítson a magyar családoknak.

A szaktárca vezetője a Földművelésügyi  Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara partnerségi keret megállapodásáról elmondta: ez alapján szorosan együttműködhetnek a képzőintézmények és a gazdálkodók annak érdekében, hogy a középfokú agrárszakképzés megerősítésével elősegítsék az agrárvállalkozások versenyképességének növelését. Fazekas Sándor elismerően beszélt a hajdúböszörményi iskoláról. A Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkollégium, Szakközépiskola és Kollégium országosan az egyik legjobb teljesítményt nyújtja, az itteni diákok gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, a partner cégeknél tudják elsajátítani a legkorszerűbb ismereteket.

Molnár Magdolna, az iskola igazgatója arról tájékoztatott, hogy az intézményben több mint 800 diák tanul, akik 35 féle szakmát választhatnak. Ő is megerősítette, hogy a versenyképes tudást a duális képzés biztosítja leginkább. Ennek jegyében 300 tanulói szerződéssel 35 gazdálkodó szervezetnél vesznek részt gyakorlati oktatásban a fiatalok. Most az ünnepi rendezvény keretében az iskola vezetője 12 környékbeli cég képviselőjével írta alá a partnerségi megállapodást.

Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hajdú-bihari elnöke közölte: az elmúlt években a megyében kötötték a legtöbb tanulói szerződést az ágazatban. A NAK évente 248 gazdálkodó szervezetnél 400 tanulószerződést gondoz, illetve 250 tanuló szintvizsgáztatását szervezi meg.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

99 éve ért véget az első világháború

Az 1. világháború végét jelentette hivatalosan, hogy Németország 1918. november 11-én aláírta a fegyverletételt. A fegyverszünet évfordulóján a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja koszorúzással tisztelgett a volt császári és királyi 16. huszárezred hősi halottai, valamint a harcokban elesettek emléke előtt. A megemlékezés virágait a Megyeháza épületének bejáratánál lévő emléktáblánál helyezték el. A dombormű alkotója, Manno Miltiades – képzőművész és olimpikon sportoló – maga is katonaként vett részt a háborúban, így átélte annak borzalmait, és műveiben gyakran ebből merített.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyeri Önkormányzat elnöke ünnepi beszédében felidézte az első világháború éveit és az azt lezáró békekötést. A csaták mellett szólt a nagyhatalmi érdekek mentén megkötött béke magyarokat érintő negatív hatásairól. Mint mondta: az USA 1917-es hadba szállása megváltoztatta az addigi erőviszonyokat. Wilson elnök ígérete, miszerint a népek önrendelkezését messzemenően szem előtt tartva kötik meg a békéket, nem valósult meg. Helyette a háttérben létrehozott titkos paktumok diktáltak, amiből a Trianon-szerződés nyomán Magyarország a legrosszabbul jött ki.

Pajna Zoltán a világháború technikai újításait is említette, hiszen sokféle új fegyver és harci eszköz (tankok, ideggázok, korszerű lőfegyverek, stb.) bevetése eredményezte az addigi legpusztítóbb, és gyakorlatilag az egész világot érintő háborút. A magyarok áldozatok is súlyosak voltak, a háborúban öt év alatt mintegy 4 millió magyar katona harcolt, ebből több mint 600 ezer elesett, a sebesültek és hadifoglyok száma összességében elérte a másfél milliót, vagyis a hadba állítottak nagyjából fele sérelmet szenvedett valami módon vagy elhunyt.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat jövőre, az első világháború végének 100 éves jubileumán konferenciát szervez – jelentette be az ünnepi megemlékezésen a közgyűlés elnöke -, amelynek többek között célja lesz az akkor okozott károknak, a háború akár máig megmaradó nyomainak, a közösségekre gyakorolt hatásainak feltárása a térségben.

Az 5. Bocskai István Lövészdandár törzsfőnöke, Polyák András ezredes a Megyeháza falán található domborművön is megörökített császári és királyi 16. huszárezredről beszélt bővebben. Az úgynevezett „16-os huszárokat” Debrecenben toborozták, de Bécsben állomásoztak. Ezredparancsnokságuk Marburgban volt, osztályparancsnokságuk Grazban, illetve Radkersburgban. Az egység pótteste Debrecenben állomásozott, méghozzá a Kassai úton, az egykori 7-es huszár laktanyában, ami később tüzér, majd szovjet laktanya lett, most pedig az egyetem campusa. Polyák András méltatta az emlékmű alkotóját, Manno Miltiadest is, akiről elmondta: a harcok során többször is megsebesült, de nem csak katonaként állt helyt. Művészként és sportolóként is kiemelkedő eredmények fűzhetők a nevéhez, labdarúgásban honi gólkirály is volt, és  evezésben  önmagának és nemzetünknek hírnevet szerzett az 1912-es olimpián Stockholmban.

A megemlékezés végén a megyei önkormányzat részéről Pajna Zoltán elnök, Bulcsu László és Tasi Sándor alelnök, valamint Dr. Dobi Csaba jegyző koszorúzták meg a domborművet. Több Hajdú-Bihar megyei település polgármestere, alpolgármestere, illetve Dr. Szekeres Antal, Debrecen város jegyzője szintén tisztelgett a hősökre emlékeztető tábla előtt. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár részéről Polyák András ezredes, Hajdú-Bihar Megye Huszárbandériuma parancsnokaként pedig Csontos János huszárszázados koszorúzott.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Tiszteletadás a történelmi emlékezet nevében

Konferencia, koszorúzás és koncert várta a résztvevőket a „Tiszteletadás napja” rendezvényen Balmazújvároson. Az I. világháborús emlékműnél tartott ünnepi megemlékezésen Tasi Sándor alelnök helyezte el a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat koszorúját. Itt Dr. Tiba István országgyűlési képviselő, fejlesztésekért felelős miniszteri biztos mondott beszédet. Majd a Kossuth téri református templomban Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét és a Debreceni Helyőrségi Zenekar hangversenyét hallhatta az ünneplő közösség.

A programsorozatot nyitó szakmai konferencián Dr. Simicskó István honvédelmi miniszer, Balmazújváros polgármestere, Dr. Veres Margit, valamint Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka köszöntötte az emlékezőket a Veres Péter Kulturális Központban.

A rendezvény egyik apropója volt, hogy Balmazújváros önkormányzata nagyszabású együttműködést kötött a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetével. Közösen akarták felkutatni, megismerni a város háborús katonai, személyi áldozatait. Az eredményeket most mutatták be. A település történetében egyedülálló kezdeményezés a helyi oktatási intézmények diákjainak bevonásával valósult meg, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a történelmi emlékezet, a közösségi és társadalmi felelősségvállalás szervesen beépüljön az iskolák pedagógiai programjába, a fiatal generáció mindennapi életébe.

Fotó: Szalka Miklós és Balmazújváros önkormányzata, TOVÁBBI KÉPEK IDE kattintva.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Bel- és kültéri sportfejlesztések Sárrétudvariban

„A” típusú tornaterem és „C” típusú szabadtéri sportpálya – ezekkel az új sportlétesítményekkel gyarapodott a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvari. A beruházások avató ünnepségét Kiss Tibor polgármester nyitotta meg.

A fejlesztés részeként egy 18-szor 30 méteres küzdőtérrel rendelkező, több mint 7 méteres belmagasságú tornatermet építettek fel a település diákjainak és lakóinak, teljes mértékben állami finanszírozásból, nettó 195millió forintból, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében. A tornaterem mellett kapott helyet egy kinti kondipark, ennek létrehozására 8 millió forintot költöttek a Nemzeti Szabadidős- Egészség Sportpark Program támogatásával.

A mindennapos testnevelést és az egészséges életmódot is szolgáló beruházás részeként új tornaeszközöket is beszereztek.

Az ünnepségen Bodó Sándor országgyűlési képviselő és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnökével is köszöntötte a sárrétudvariakat – Kiss Tibor polgármester mellett. Az épületet Hézser Tímea református lelkész áldotta meg, a helyi Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, valamint a Debreceni Maskara Mazsorett csoport adott műsort.

Fotó: Sárrétudvari nagyközség segítségével. KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Nagyrábé is új tornateremmel büszkélkedhet

16 hónap alatt, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében építették fel Nagyrábé nagyközség új tornatermét. A 100 százalékos állami támogatású, mintegy 230 millió forintos beruházásnak köszönhetően egy csaknem 822 négyzetméteres létesítménnyel gazdagodott a település.

Az ünnepélyes átadón Tiszai Károly polgármester elmondta: „nem egyszerűen csak tornaterem épült Nagyrábén, hanem hatalmas lépés ez a település fejlődésében és legfőképpen jövőjét illetően”. Az új tornaterem ugyanis élhetőbbé teszi a nagyközséget, egyúttal javítja a felzárkózás esélyét a sokkal jobb helyzetben lévő településekhez. A polgármester szerint  ezáltal csökkenhet a fiatalok elvándorlása – ami egyébként a település elöregedéséhez vezethetne -, sőt akár a lélekszám is növekedhet. Tiszai Károly úgy látja: a beruházással esély kínálkozik arra, hogy Nagyrábén megmaradjon az iskola, az óvoda, amelyekben sok gyerek fog felnőni, tanulni, valóban „élővé és élhetővé” téve az idén már 802 éves Nagyrábét.

Mintegy folytatva a polgármester gondolatait köszöntőjében Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is hangsúlyozta, hogy a vidéki települések fejlesztése elengedhetetlen. Kiemelte a gyerekek oktatásának fontosságát, amihez – mint mondta – igyekezni kell a lehető legjobb feltételeket biztosítani.

Az ünnepélyes megnyitón részt vett Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Dr. Vitányi István és Bodó Sándor országgyűlési képviselők. Az új sportlétesítményre Kis Dávid református lelkipásztor kért áldást.

Fotó: Nagyrábé nagyközség segítségével, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

1956 mártírjai előtt hajtottak fejet

Az 1956-os forradalom leverésének Nemzeti Gyásznapja, november 4. alkalmából koszorúzással egybekötött tiszteletadást tartottak Debrecen több emlékhelyén. A 2017. november 3-i délelőtt során Debrecen városa, Hajdú-Bihar megye, illetve rendvédelmi és polgári, valamint politikai szervezetei részéről megjelentek hajtottak főt a hősöket felidézve.

A megyei önkormányzatot Tasi Sándor alelnök képviselte az eseményeken, s helyezett koszorút a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnázium udvarának falán található, debreceni születésű Iván Kovács László, az 1956-ban a Corvin közben harcolók parancsnokának emléktáblájánál. A tiszteletadás később a Debreceni Köztemetőben folytatódott, ahol az ’56-os kopjafánál Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere mondott köszöntőt. A Honvédtemető Panteonjában, végül a Kossuth laktanyában, a Mártír katonák emléktáblájánál is elhelyezték az emlékezés koszorúit, ahol Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka tartott ünnepi beszédet.

Fotó: Koppányi Szabolcs és Szalka Miklós

KÉPGALÉRIA IDE kattintva.















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Százmilliárdok jutnak Hajdú-Biharban az Operatív Programokból

A 2014-2020-as uniós ciklusban támogatott Operatív Programokról, eddigi megyei eredményeiről is tárgyalt legutóbbi ülésén a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés. A térség fejlődésében, gazdasági versenyképességében, megtartó erejében meghatározó projektekről Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Dr. Dobi Csaba megyei jegyző tartott tájékoztatót a sajtó képviselőinek a Megyeházán.

Pajna Zoltán emlékeztetett: az előző ciklusban a megyék közül Hajdú-Biharnak sikerült lehívni a legtöbb uniós forrást, több mint 570 milliárd forintot, és már most tudni lehet, hogy a Széchenyi 2020 program keretében meghaladják majd ezt az összeget. Eddig mintegy 562 milliárd forint támogatásról született döntés a különböző Operatív Programokban, és ha a most folyamatban lévő projekteket is hozzávesszük ehhez, akkor mintegy 650 milliárd forintra emelkedik a végösszeg – mondta az elnök. Hozzátette: megyeszerte több mint 1600 projekt valósulhat meg ennek köszönhetően, ami gazdasági fellendülést, új munkahelyeket, jobb életkörülményeket jelent Hajdú-Bihar megye lakosságának.

A legtöbb pénzt, 300 milliárd forintot az IKOP, azaz az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretéből hívták le eddig a megyei pályázók. Itt olyan nagy volumenű közúti és vasúti beruházásokról van szó, mint például az M35-ös autópálya, a 4-es számú főút vagy a Püspökladány-Ebes közötti vasúti pályaszakasz fejlesztése.

A GINOP, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretéből mintegy 600 hajdú-bihari projekt nyert eddig támogatást. 71,7 milliárd forintól már döntés született, a már beadott, folyamatban lévő pályázatokkal együtt 110 milliárdos forrásról van szó ezen a területen. Itt nagyon széles a támogatott projektek köre, az élelmiszer-kutatásoktól kezdve az orvostechnológiai fejlesztéseken keresztül az ipari beruházásokig.

A Környezet- és Energiahatékonysági Operatív Program, a KEHOP 53,2 milliárd  forint támogatást jelent Hajdú-Bihar megyének. A pályázók között van például a Hortobágyi Nemzeti Park, ami a régi bombázó lőtér rehabilitációjára nyert forrást, de a természetvédelem és a lakosság szempontjából egyaránt fontos ivóvíz-javító, szennyvízkezelési és vízgazdálkodási projektek is szerepelnek a támogatottak között, valamint a megyei középületek energetikai fejlesztésére is jutott pénz ebből a keretből.

Az EFOP – Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program – is csaknem 250 sikeres pályázónak hozott eddig támogatást, összességében 38,7 milliárd forintot. Itt mások mellett a három Hajdú-Bihar megyei tankerület, a debreceni, a berettyóújfalui és a hajdúböszörményi is jelentős forrást tudott elnyerni fejlesztéseihez.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a TOP kereteiből eddig 74,2 milliárd forintról született döntés, több mint 200 sikeres projekt tartozik ide. Az elbírálásra váró pályázatokkal a támogatási összeg itt is jelentősen nőhet még, mintegy 93 milliárdra. Ebből a forrásból egyebek mellett a megye 15 településén alakíthatnak ki ipari parkokat, de idetartozik például a fenntartható közlekedés, a kerékpárutak fejlesztése, valamint az egészségügyi alapellátást biztosító épületek korszerűsítése is.

A Vidékfejlesztési Programokból is jelentős pénzösszegek juthatnak Hajdú-Biharba. A megye pályázói eddig 24,6 milliárd forintot nyertek el ebből a forrásból, a keret még 48,9 milliárdra is bővülhet. Ezen a területen is több mint 600 sikeres pályázatról lehet eddig beszámolni. Sok más mellett például a feldolgozóipar, a kertészet és az öntözés, az élőhelyfenntartás, üzemfejlesztések szerepelnek a támogatott területek között.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Református emlékművet avattak Debrecenben

Október 31-én, a Reformáció Emléknapja debreceni ünnepségén több százan gyűltek össze a Nagytemplom mögötti Emlékkertben. A Reformáció 500 éves jubileumi programsorozatának kiemelt eseményén részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is.

Napra pontosan félezer éve Luther Márton kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. A korszakalkotó esemény mellett a cívisváros – és vele együtt Magyarország – az idei emlékévben kettős jubileumot ünnepel, hisz 450 éve annak, hogy az 1567-es Debreceni Zsinat elfogadta a II. Helvét Hitvallást, és ezzel elindult a magyar reformátusság.

A Reformáció Emléknapján felavatták Debrecen új reformációs emlékművét, amelyet a Tiszántúli Református Egyházkerület felkérésére a szobrász Győrfy testvérpár készített. A mintegy 6 méter magas, több részes, fő elemében tardosi vörösmárványból álló szimbolikus alkotáson debreceni és egyházi jelképek láthatók. Mint például a főnix madár, a bárány, tetején pedig a Kálvin-csillag. Az alakzat az egykor a Nagytemplom helyén álló András templomra is utal. Az előtérben a márvány Úrasztalán bronzból öntve az áldozás kellékei: bortartó kanna és a híres debreceni hólyagos kehely, kenyérosztó tál, valamint a nyitott Biblia. A kompozíciót kőpadok egészítik ki, énekes könyvvel, bibliai és irodalmi idézetekkel ékesítve.

Az emlékmű felavatásán Balog Zoltán és Kósa Lajos miniszterek, Dr. Papp László, Debrecen polgármestere mellett Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott ünnepi beszédet.

Fekete Károly köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy Debrecenben ezen a helyen fordították 1567-ben a helvét irányba a honi reformációt. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a reformációról, mint a világosság isteni jogáért és kötelességéért folytatott örök küzdelemről beszélt, és számot adott a 2017-es emlékév néhány fontos eredményéről. Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter azt hangsúlyozta, hogy a keresztény felekezetek közötti különbségek mára nem olyan fontosak, mint az, ami összeköt. Papp László polgármester Debrecen szerepét emelte ki a protestantizmus magyarországi térnyerésében.

Az emlékmű felavatása után úrvacsorás ökumenikus ünnepi istentiszteletet tartottak a Nagytemplomban, ahol először mutatták be Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző Istenes ének című zeneművét.

Fotó: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el. A honlap képei rákattintva nagyíthatók.







hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Az egykori miniszterelnök előtt tisztelegtek

A Debreceni Egyetem 1949-ig gróf Tisza István nevét viselte. A néhai miniszterelnök halálának 99. évfordulóján megkoszorúzták szobrát az egyetem főépülete előtt.

Az október 31-ei megemlékezésen Debrecen városa, az egyetem, valamint több politikai, civil és rendvédelmi szervezetet képviseltette magát. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat nevében Tasi Sándor alelnök helyezte el a tisztelet koszorúját a szobornál. Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása egyébként sokáig a Klinika bejáratánál állt, 2016-ban avatták fel újra új, méltó helyén.

Gróf Tisza Istvánnak kulcsszerepe volt az egyetem 1914-es megalapításában Az ünnepi eseményen Dr. Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese méltatta az 1921-ben meggyilkolt miniszterelnököt. Beszédében rámutatott: „bár lehet, hogy személyisége ellentmondásos volt, az biztos, hogy élete egyik nagy eredményének tekintette, hogy Debrecenben egyetem létesüljön”.

A rendezvényt a Debreceni Egyetem zeneművészetis hallgatójának éneke, az 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekarának közreműködése és a Csontos János hagyományőrző huszárszázados által vezetett Hajdú-Bihar Megye Huszárbandériuma díszőrsége tette még ünnepibbé. A huszár hagyományőrzők feladatuknak érzik gróf Tisza István emlékének ápolását. 2016-ban például lovas emléktúrát is szervezték a tiszteletére.

Foró: Koppányi, KÉPGALÉRIA IDE kattintva.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Központban a közlekedésfejlesztés

Hajdú-Bihar közlekedésfejlesztése volt az egyik fontos napirendi pont a megyei közgyűlés október 27-ei ülésén. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. tájékoztatója keretében számoltak be az aktuális helyzetről.

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója, valamint Kocsis Tibor közszolgáltatási igazgató (ÉMKK) tartottak prezentációt, A már elvégzett és a jelenleg folyamatban lévő közútfejlesztések mellett a közeljövő terveit is vázolták. Ezek között a Hajdú-Bihart érintő, és a megyén túlmutató beruházásokra is kitértek. Ilyen például egy Debrecen-Szeged közötti gyorsforgalmi út létrehozása.

Szoták Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója kérdésre válaszolva elmondta: további, Hajdú-Bihart érintő fejlesztési tervek már csak minisztériumi jóváhagyásra várnak, illetve pontosított költségvetést igényelnek.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke ennél a napirendnél – mivel Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere, Komolay Szabolcs is jelen volt a megyei közgyűlésen – javaslatot tett arra, hogy a Debrecenben épülő intermodális központ beruházás előkészítő bizottságának tagjai sorába vegyék be Ménes Andreát is. Vámospércs polgármestere, a megyei közgyűlés tagja, ott a Fidesz frakció elnöke révén ugyanis Hajdú-Bihar megye is jobban beleláthatna a majdani fejlesztésekbe. Ezt indokolja, hogy a vasút- és autóbusz-állomásnak is helyet adó közösségi közlekedési központ rengeteg vidékit is szolgál majd, így a megvalósítása nemcsak debreceni ügy.

Tímár Zoltán, Mikepércs polgármestere részben ehhez a javaslathoz csatlakozva arról beszélt, hogy Debrecen déli területei szorulnak leginkább közlekedésfejlesztésre, ami felveti a városba vezető Mikepércsi út korszerűsítését is, amely nagy forgalmat bonyolít le, és most a jelenlegi vasútállomáshoz, később a megépülő intermodális központhoz vezet majd.

A képviselők részéről rengeteg hozzászólás és kérdés érkezett ehhez a témához, a szakemberek válaszoltak. Több a vasúti közlekedést érintő felvetés is elhangzott, például a Debrecen-Mátészalka vonal gyorsítását szolgáló korszerűsítés szükségessége. Felhoztak már elkezdett, de be nem fejezett, esetleg korábban beígért, de azóta háttérbe került közúti fejlesztéseket is. A jelenleg is épülő vagy már megépült kerékpárutak mellett a biciklis közlekedés további fejlesztését is szorgalmaztak egyes képviselők, ki-ki leginkább a maga szűkebb pátriáján belül.

A közgyűlésen arról is szó esett, hogy a települések vasútállomásainak fejlesztése önmagában nem elég. Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere például szorgalmazta, hogy mivel általában a települések peremén helyezkednek el a vasútállomások, komplex beruházásokkal az odavezető utakat is korszerűsítsék.

Abban viszont gyakorlatilag egyetértett a testület, hogy soha nem volt még ilyen mértékű és ilyen hatékony a közlekedésfejlesztés Hajdú-Bihar megyében, mint az utóbbi években. Elégedettségüknek többen is hangot adtak.

A megyei közgyűlés további fontos napirendi pontjai közül kiemelkedett még a három hajdú-bihari tankerület működéséről szóló beszámoló. Pappné Gyula Katalin a debreceni, Kapornai Judit a berettyóújfalui, Tóth Lajos Árpád a hajdúböszörményi kerülettel kapcsolatban adott széleskörű tájékoztatást. Az infrastrukturális fejlesztésektől kezdve a tanulói létszámokon át a speciális képzést igénylő gyerekek ellátásáig. Terveik között szerepel többek között, hogy a bihari térség határon inneni és túli összetartozást tovább erősítve romániai tankerületekkel cserélik ki tapasztalataikat.

Pappné Gyulai Katalin elmondta azt is, miért volt szükséges – és mint kiderült hasznos –, hogy a KLIKK-re korábban jellemző olykor túlságosan központi irányítás után közelebb került a döntési kör a tényleges tevékenységet folytatókhoz. Így jóval hatékonyabb lett a tankerületek működése.

A közgyűlésen szó volt Hajdú-Bihar megye mezőgazdaságáról is. Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke amolyan leköszönő-beszédet tartott, hiszen a jövő héten tisztújító választások lesznek a szervezetnél. A megye agrár-adatai alapján adott összefoglalót. Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke megköszönte négyéves áldozatos munkáját az agrárkamara élén, és további sikereket kívánt Szabó Sándornak.

A közgyűlésen a képviselők megszavazták azt a kérelmet is, amelyet Debrecen adott be a megyei önkormányzathoz, hogy támogassa a várost a Európa Kulturális Fővárosa pályázatban. Komolay Szabolcs alpolgármester arról beszélt, hogy ez a pályázat régebben elsősorban infrastrukturális fejlesztésekkel, építkezésekkel járt együtt. Manapság azonban már inkább kulturális projektekkel kapcsolatos fejlesztéseket kíván a pályázóktól. Mint az alpolgármester kiemelte, egy ilyen pályázat sikere nemcsak Debrecené, de a megyéé is lenne, és rengeteg pozitív hatást eredményezhetne. Pajna Zoltán jelezte: a megyei partnereket is bevonhatják majd az együttműködésbe, és természetesen felajánlotta a megyei önkormányzat segítségét.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

A megyei közgyűlés további fontos napirendi pontjai közül kiemelkedett még a három megyei tankerület működéséről szóló tájékoztató. Pappné Gyula Katalin, a debreceni, Kapornai Judit a berettyóújfalui, Tóth Lajos Árpád a hajdúböszörményi kerülettel kapcsolatban adott széleskörű tájékoztatást. Az infrastrukturális fejlesztésektől kezdve a tanulói létszámokon át a speciális képzést igénylő gyerekekkel való foglalkozásig. Terveik között pedig többek között szerepel, hogy a bihari térség határon inneni és túli egységét tovább erősítve romániai megyei tankerületekkel cserélik ki tapasztalataikat.

Pappné Gyulai Katalin elmondta azt is, miért volt szükséges – és mint kiderült hasznos –, hogy a korábbi, a KLIKK-re jellemző olykor túlságosan központi irányítás után a döntés közelebb került a tényleges tevékenységet folytatókhoz, így jóval hatékonyabbá téve a tankerületek működését.

Hajdú-Bihar megye mezőgazdaságáról Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke amolyan leköszönő-beszédet is tartott, hiszen a jövő héten tisztújító választások lesznek a kamaránál. Összefoglalójában átfogóan beszélt a megye agráriumáról adatokat felhasználva. Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke megköszönte négyéves áldozatos munkáját a szervezet élén, és további sikereket kívánt Szabó Sándornak.

A közgyűlésen a képviselők megszavazták azt a kérelmet is, amelyet Debrecen városa adott be a megyei önkormányzathoz, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázatban támogassa. Komolay Szabolcs alpolgármester arról beszélt, hogy ez a pályázat régebben elsősorban infrastrukturális fejlesztésekkel, építkezésekkel járt együtt. Manapság azonban már inkább kulturális projektekkel kapcsolatos fejlesztéseket kíván a pályázóktól. Mint az alpolgármester kiemelte, egy ilyen pályázat sikere nemcsak Debrecené, de a megyéé is lenne, rengeteg pozitív hatással a jövőben.

Pajna Zoltán jelezte, a megyei partnereket is bevonhatják majd az együttműködésbe, és természetesen felajánlotta a megyei önkormányzat segítségét.







hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Sikeres volt a klímavédelemmel kapcsolatos rajzpályázat

A vártnál is több gyermeket sikerült elérni a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat klímavédelemmel kapcsolatos rajzpályázatával. 38 megyei óvodából összesen 454 darab alkotást küldtek be a határidőig.

A pályázatra 2017. október 9-e és 16-a között lehetett jelentkezni. A kiíró megyei önkormányzat olyan rajzokat várt az óvodásoktól, amelyek a klímaváltozás hatásaira, következményeire, az alkalmazkodás lehetőségeire hívják fel a figyelmet, és megmutatják, hogyan viselkedhetnek a gyerekek környezettudatosan az éghajlat megóvása érdekében.

A pályázatra beküldött képeket három korcsoportban – kis-, középső- és nagy-csoportos óvodás korosztályban – külön zsűrizték. A legtöbb rajz, 98 (!) alkotás a Földes Közösségi Napközi Óvodából érkezett. A második a mennyiségi rangsorban a debreceni Sípos Utcai Óvoda 62 képpel, a harmadik az Alsójózsai Kerekerdő Óvoda 26 rajzzal. A zsűri tagjai Illés Jánosné – nyugalmazott óvodavezető, Vincze Fruzsina – Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, valamint Uzonyi Ferenc – festőművész voltak. A 2017. október 26-i elbírálást a debreceni Megyeháza Bocskai termében végezték, amelyen Bulcsu László, a megyei közgyűlés alelnöke is részt vett.

Az eredményhirdetésre és a díjak átadására még várni kell a témához kötődő másik két érzékenyítő pályázat végéig.

Az éghajlat változása az Európai Unióban is egyre nagyobb hangsúlyt kap, erre több szemléletformáló akcióval hívja fel a figyelmet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat.

Több képért KATT IDE!



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

1956 emlékezete Hajdúsámsonban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából Hajdúsámsonban is tartottak megemlékezést. Az ünnepségen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Tasi Sándor alelnök képviselte.

Fáklyás felvonulás vezetett az emlékműhöz, sorban érkeztek a tiszteletüket tévők, hogy elhelyezzék koszorúikat.

A Csapókerti Általános Iskola tanulója szavalt, míg a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai elevenítették fel műsorukkal 1956 forradalmi eseményeit. Antal Szabolcs polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Magyarország mindig élen járt Európában szabadságba vetett hitével. Több évszázadon keresztül – ahogyan most is – a kereszténység védőbástyája a magyar nép.”

A hajdúsámsoni megemlékezésen részt vett Tasó László is. A Miniszterelnökség államtitkára szerint a magyar nép a történelem során kitartásának, jövőbe vetett hitének köszönhette, hogy a vesztes háborúk után is mindig talpra tudott állni, és képes volt újult erővel elkezdeni országa építését.

Az ünnepség részeként adták át Hajdúsámson Város Önkormányzata Posztumusz Díszpolgári Díját. Az elismerést az egykor meghurcolt, katonai rangjától megfosztott, halála után rehabilitált hadnagyi, idén pedig utólagosan főhadnagyi rangot kapó id. Bertalan Zoltán nevében özvegye, Bertalan Zoltánné vette át.

Fotó: Dandé Melinda. KÉPGALÉRIA IDE kattintva található.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Pályázati támogatással újult meg a rendelő

Befejeződött Berettyóújfaluban az 1974-ben átadott háziorvosi rendelő azóta elhasználódott épületének korszerűsítése. Az utóbbi években már nem tudtak érdemi felújítást végezni rajta, ezért volt időszerű, hogy 21. századi körülményeket teremtsenek benne.

2017. október 25-én a rendelő előtt Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és a köszöntőt mondó Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke vett részt az ünnepélyes átadáson Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára, illetve Muraközi István berettyóújfalui polgármester társaságában. Majláth József református lelkipásztor áldotta meg az épületet.

Hajdú-Bihar megyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az elsők között valósult meg ez a beruházás.

Fotó: Berettyó Televízió, Kogyilla Zsolt

További képek ITT.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Újabb tanszeradományt indított Hajdú-Bihar megye Nagyváradra

Számítógép, nyomtató, könyvtári polcok, tornatermi zsámolyok, térképek, pianínó – csak néhány tétel abból az adomány csomagból, amit pénteken szállított a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Nagyváradra. A tanszereket, iskolai felszereléseket a Szacsvay Imre Általános Iskolába vitték. Ezzel folytatódik a szeptemberben elkezdett jótékonysági akció. A teherautó indulásakor Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke is jelen volt.

Első alkalommal 2017. szeptember 14-én, az ünnepélyes tanévnyitó keretében adott át mintegy félmillió forint értékű felajánlást Bihar megye legnagyobb iskolájának Pajna Zoltán. Akkor az adományokat – számítógépeket, magyar nyelvű könyveket, asztalokat, padokat, tornaszereket – Hajdú-Bihar három tankerületi központja ajánlotta fel, az összegyűjtést és a szállítást pedig a megyei önkormányzat koordinálta.

A 350 diákot nevelő nagyváradi intézménynek szüksége van a támogatásra, a hajdú-bihari adomány segített, hogy a határ túloldalán élő magyarok magyarul tanulhassanak. Az akciót mindenképpen folytatni akarták, ezért gyűjtöttek össze és vittek Nagyváradra egy újabb szállítmányt.

A most felajánlott oktatási eszközök, bútorok két debreceni iskolából valók, amelyek bezárásáról döntöttek. Ezek a Nagysándor József Általános Iskola, illetve a Vénkerti Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Tagintézménye Debrecen-Nagymacson. A használt, de jó állapotú felszereléseknek jó hasznát vehetik a Szacsvay Imre Általános Iskola tanulói és tanárai.

Fotó: Führer Mária

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Tanulhatunk a szépkorúaktól

Az Idősek világnapja és az Idősek hónapja, október tiszteletére rendezték meg a már hagyományos „Kárpát-medencei Nyugdíjas Találkozót” a debreceni Kölcsey Központban. A kulturális műsorral és ajándékokkal gazdagított programot Hajdú-Bihar Megye és Debrecen Nyugdíjas Szervezeteinek Szövetsége szervezte, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és Debrecen Megyei Jogú Város támogatásával. A rendezvényre érkező több száz résztvevő között voltak határon túliak is.

Dr. Árokné dr. Toma Krisztina, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal igazgatója Márait idézte köszöntőjében, az életvidám szemlélet, a jókedv fontosságát hangsúlyozva. Egyúttal felhívta a figyelmet a találkozó fellépőire – köztük az idősekre -, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az esemény az előző évhez hasonlóan sokáig emlékezetes maradjon a résztvevők számára.

Debrecen városa nevében Komolay Szabolcs alpolgármester köszöntötte az időseket. Úgy fogalmazott: „szükségünk van rájuk, hiszen tapasztalatuk, bölcsességük nélkül mi, fiatalabbak sem tartanánk itt”. Az alpolgármester emlékeztetett, hogy 2018-ban elkezdik építeni a Nádor utcai új Idősek Házát, így remények szerint 2019-ben már akár ott rendezhetik nagyobb összejöveteleiket a szépkorúak. Komolay Szabolcs hozzátette: a nyugdíjas korosztály megérdemli, hogy saját otthona legyen Debrecenben. Az Idősek háza kialakítására (pályázati forrás átcsoportosításával) több százmillió forintot szán a város.

A találkozón Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke ajándékcsomaggal köszöntötte az 50 illetve 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő jubiláló párokat. „Sok tanulnivalónk van önöktől, hiszen olyanok az idősek, mint az ősz, amely sokszínű és érdekes” – mondta Pajna Zoltán. Kiemelte azt is, hogy tisztelni, csodálni kell azokat a korosabb embereket, akik értékeket képviselve, közvetítve élik meg az ünnepeket és a hétköznapokat egyaránt. Az ő tapasztalataikból, hozzáállásukból energiát lehet meríteni.

A számos fellépő között országosan elismert nótaénekesek, operett előadók, népdalkörök, táncosok mellett két debreceni óvoda apróságai is kedveskedtek műsorukkal az időseknek. A lelkes kicsik felkészítő óvodapedagógusaikkal nagy sikert arattak. Az Árváné Pintye Erika által elénekelt népszerű slágereket pedig már együtt énekeltek az idősek az előadóval.

Az ünnepség méltó volt az idősekhez. Jó egészséget kívánunk nekik!

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el!

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs

Mentés









hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Magyarként, Európában – 1956 ünnepén

Nemcsak az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését ünnepeljük október 23-án, hanem az 1989-ben ugyanezen a napon kikiáltott harmadik Magyar Köztársaságot is. Ezt hangsúlyozták Biharkeresztesen az október 23-ai megemlékezésen, a város önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közös rendezvényén. A helyi Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola tanulóinak szuggesztív erejű zenés műsora, amely a történelmi előzményektől kezdve az utána következő évekig felölelt egy korszakot, valamint a Biharkeresztesi Szarkaláb Hagyományőrző Néptánc Egyesület produkciója után a tisztelet virágait helyezték el a településen lévő forradalmi emlékműnél. A megyei önkormányzat nevében Pajna Zoltán elnök és Tasi Sándor alelnök koszorúzott. Az ünnepségen jelen volt Bulcsu László alelnök is, valamint Dr. Dobi Csaba jegyző, Kraszitsné Dr. Czár Eszter aljegyző és a megyei közgyűlés több tagja.

Barabás Ferenc, Biharkeresztes polgármestere köszöntötte a meghívott vendégeket a Bihar Közösségi Házban.  Az ’56-os hősökre így emlékezett: “hittek és cselekedtek is, amikor kellett, sokszor nehéz, életre szóló döntést hozva azért, hogy évek múltán mi szabadon élhessünk”.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke ünnepi beszédében a nemzeti identitást emelte ki, amely egyedi gondolkodásunkon, művészetünkön, cselekedeteinken keresztül mutatja meg önmagunk számára is milyen magyarnak lenni. A nemzet kollektív emlékezete az egyének emlékeiből áll össze, ám ezek bizonyos esetekben elhalványulnak, máskor tű élesen megmarad bennünk minden – folytatta beszédét Pajna Zoltán. Az elnök szerint az 1956-os forradalom és következményei olyan történelmi események, amelyeket a magyarok örökre az elméjükbe véstek. Együtt azokkal az egykori szimbólumokkal – a lyukas nemzeti zászlóval, vagy éppen a sarlóval és a kalapáccsal -, amelyek jelentése egyértelmű üzenet számunkra.

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő az európaiságról szólt, melyet nem feltétlenül az határoz meg, hogy az Európai Unió mit ért ez alatt. A politikus szerint megmaradhatunk európai magyaroknak ezen a kontinensen, szuverenitásunkat megtartva. A magyar kormány 2016-ra emlékévet hirdetett az ’56-os forradalom 60. évfordulója kapcsán, ám Vitányi István úgy fogalmazott, hogy ez nem korlátozódhat egyetlen esztendőre. Október 23-át szimbolikus dátumnak nevezte a képviselő, kiemelve: nagy erő rejlett a magyarság összefogásában akkor és ma is.

Az ünnepség részeként a „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Emlékérmét” vehette át Pajna Zoltán elnöktől Dr. Békési László biharkeresztesi háziorvos. A fél évszázadon át praktizáló orvos családja és kollégái mellett megköszönte Biharkeresztes vezetésének támogatását is. Mint mondta, ennek is köszönhető például, hogy annak idején elindulhatott az ügyeleti rendszer, ami nagy előrelépést jelentett a gyógyításban. Egyéb, a térség egészségügyét érintő fejlesztések is segítették Békési László hosszú és eredményes orvosi munkáját. A kitüntetés adományozható azoknak, akik a tudományos, kulturális, sportéletben, valamint a megye nemzetközi kapcsolatainak építésében, vagy más területeken kimagasló eredményeket érnek el, vagy tevékenységükkel, eredményeikkel méltóvá váltak az elismerésre.

Dr. Békési László életrajza IDE KATTINTVA tölthető le.

Az október 23-ai programsorozat részeként a helyi református templomban Nagy Zsolt esperes-lelkész tartott ünnepi istentiszteletet. A megemlékezés keretében most első alkalommal adták át a Gárdonyi-emlékérmet több biharkeresztesi diáknak.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.


















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Több száz rajz közül pecázták ki a legjobbakat

Október 30-ig látható a debreceni Megyeházán az a kiállítás, amit a „Nyári horgászélményeim” című pályázatra beérkezett több mint 500 rajzból és fotóból válogatott össze a szakértő zsűri. A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége – a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatásával – idén nyáron második alkalommal hirdette meg ezt az alkotó pályázatot általános- és középiskolás diákoknak. Az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadást október 18-án tartották.

Tasi Sándor köszöntötte a gyerekeket és felkészítő tanáraikat. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke a horgászat és a környezetvédelem sajátos kapcsolatáról beszélt, idézve Áder János köztársasági elnök korábbi szavait, miszerint a modern kor embere mindennapi tevékenységével olykor visszafordíthatatlan károkat okoz az ősi természetben. Tasi Sándor a megyei önkormányzat klímavédelmi stratégiájáról is szólt, amelynek része a térség vizeinek állapot-megőrzése, így a halállomány védelme is.

Cserepes Norbert, a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének elnöke a pályázat eredményhirdetésekor reményét fejezte ki, hogy az ifjú alkotók nem csak a bírákkal osztják meg műveiket, de ezeken keresztül társaiknak is megmutatják élményeiket.

Tamus István grafikusművész, a pályázat bíráló bizottságának vezetője a rajzversenyek debreceni hagyományairól beszélt. Példaként hozta a gyerekek tömegeit megmozgató egykori aszfaltrajzversenyeket a Nagyerdőn, amit a művész szerint érdemes lenne feleleveníteni, hisz az ilyen megmérettetéseken megmutathatják tehetségüket a fiatalok, érezhetik az alkotás örömét. Tamus István hozzátette: fontos, a gyerekek mindig a koruknak megfelelően rajzoljanak, s aszerint is kell műveiket mérlegre tenni.

A nyári horgászélményeket megörökítő pályázatra az ország minden részéről, sőt külföldről is érkeztek alkotások. 26 általános- és középiskolából összesen 553 tanuló adta be művét. A zsűri 29 darab díjat és különdíjat ítélt oda. A nyeremények között volt grafikai művészeti könyv, és a megyei horgászboltok is felajánlottak ajándékokat. Az egyéni elismerések mellett csomaggal jutalmazták a püspökladányi Petőfi Sándor Általános Iskolát, a debreceni Kós Károly Művészeti Szakközépiskola és Szakkollégium pedig pénzjutalmat kapott. A szervezők megköszönték minden gyermeknek, iskolának és pedagógusnak, hogy részt vettek a pályázaton.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs
KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.














hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hiánypótló tornaterem épült Szerepen

Bruttó 235 millió forintból, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében épült fel az új, korszerű tornaterem Szerepen. A beruházás elkészült, a 821 négyzetméteres létesítményt Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, Szerep polgármestere, Tóthné Verő Tünde, valamint Bodó Sándor országgyűlési képviselő jelenlétében adták át október 13-án. Az avató ünnepségen Török András lelkipásztor áldotta meg a tornatermet.

Magyarország Kormánya 2014-ben indította el a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programot, hogy európai színvonalú tornatermek, tantermek és tanuszodák épüljenek, amelyek hosszú távon szolgálják a fiatalok fejlődését, elősegítik az adott település köznevelési feladatainak ellátását, teret adva a mindennapos testnevelés óráknak is. A szerepi beruházás ennek köszönhetően teljes egészében állami támogatásból valósulhatott meg. Az alapkövet 2016. szeptember végén tették le, a gyakorlati kivitelezéssel ez év nyarára készültek el. A tornatermet bútorozva és sporteszközökkel felszerelve kapta meg Szerep Község Önkormányzata, amely mostantól tulajdonosa és fenntartója is az új épületnek.

Tóthné Verő Tünde polgármester az átadáson elmondta: elsősorban az általános iskola tanulóinak építették a tornatermet, ám reményei szerint nem csak a gyermekeket fogja szolgálni, hanem hatással lesz a település egészére is. A polgármester szerint a sport mellett a közösségépítés és a kultúra tere is lesz a létesítmény.

A facebookon is megtalálható a HBMÖ oldala.





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Bihari számadás huszadszor

20. alkalommal gyűltek össze a térség gazdasági szereplői, termelői, vállalkozói Berettyóújfaluban, a Bihari Számadó Napokon október 13-án és 14-én. Bondár Sándor, a házigazda Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Berettyóújfalui Szervezetének elnöke nyitotta meg a jubileumi rendezvényt, amelyen Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is részt vett.

Dr. Vitányi Iván országgyűlési képviselő köszöntőjében értékelte az elmúlt húsz esztendőt, hangsúlyozva, hogy jelentős igény van a helyi vállalkozások, intézmények részéről az effajta seregszemlére, számadásra. A képviselő ezután röviden ismertette a Berettyóújfaluban és térségében a TOP pályázati program keretében hamarosan várható fejlesztéseket.

Muraközi István, a város polgármestere is méltatta a találkozót és két évtizedes múltját. Elmondta: az idei számadáson 61 kiállító jelent meg. Érkezett Romániából is résztvevő, hisz Berettyóújfalu testvérvárosa, Margitta visszatérő szereplője a rendezvénynek.

A Bihari Számadó Napokon a szórakoztató kísérő programok, termékbemutatók mellett szakmai konferenciát is tartottak a szakképzés újdonságairól, a támogatott szaktanácsadás rendszeréről, illetve az élelmiszeriparral kapcsolatos pályázatokról.

Hagyományosan több termék- és vásárdíjat is kiosztottak. (A Kamara Nyíri István-díját például 2017-ben Kogyilla Árpád kapta.) Az elismerések átadásakor köszöntötték a rendezvényt először életre hívó, majd több éven át szervező Balogh Sándort és feleségét, a Kamara korábbi területi elnökét és irodavezetőjét.







hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hajdúböszörményi háztartásokban gazdálkodnak okosan az energiával

2017. október 12-én a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Lenerg Energiaügynökség Nonprofit Kft. közös szervezésében rendezték meg Hajdúböszörményben a második „Energy Café” elnevezésű rendezvény az Interreg Central Europe program CitiEnGov projektjének keretében. A rendezvényen részt vett Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere, valamint azon háztartások képviselői is, akik vállalták, hogy a projekt keretében megvalósuló kísérleti tevékenységben szerepet vállalnak, vagyis húsz hónapon keresztül kiemelt figyelmet fordítanak az energiatudatosságra az otthonukban. A kísérleti tevékenység első lépéseként energia audit készült ezekben a háztartásokban. A későbbiekben a lakók havonta számolnak be tapasztalataikról, eredményeikről a projektben partnerként résztvevő Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak, húsz hónap elteltével pedig energetikai tanúsítványt kapnak házukról, lakásukról.

A rendezvényen a szemléletformáló előadás mellett a Budapest Bank képviselője tartott előadást kedvezményes hitel lehetőségről, melyet az otthonok energetikai korszerűsítésére lehet felhasználni.

A rendezvénysorozat folytatódik!





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények