Új piaccal gazdagodott Magyarhomorog
A beruházás a helyi termelők értékesítési lehetőségeit segíti.
A beruházás a helyi termelők értékesítési lehetőségeit segíti.
Aki november 17-én lemaradt, 18-án megnézheti!
A megújult műfüves pályát november 17-én adták át.
A november 16-i, középiskolások közötti megmérettetésen az Európai Unióval kapcsolatban adtak számot tudásukról a négyfős csapatok.
Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának nemzetközi csoportja is részt vett az eseményen.
A Debrecen és Hosszúpályi között elkészült 7,7 kilométeres szakaszt november 16-án adták át.
A beruházást saját erőből valósította meg a település.
November 12. – A Szociális Munka Napja
Az 50. Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltári Napok állomása Debrecen és Zsáka.
GOCORE nemzetközi projekt célja a közösségek ellenállóképességének szabályozása.
A beruházásra a Roma Láng Közhasznú Egyesület nyert támogatást.
Minden korosztályt érintett a kínálat.
Most is az előző időszak Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjában nyílt erre lehetőség.
Több szakmai eseményt is tartottak a héten a vármegyei elnököknek.
Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata is részt vesz a 2023 májusában indult programban, melynek fókuszában, az elektromos és elektronikai berendezésekből származó hulladékok kezelésének európai szintű összehangolt megközelítésének szükségessége áll.
Az ingyenes zenés műsor “A hajdú hagyományok nyomában” projekt keretében valósult meg.
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének nemzeti gyásznapján koszorúzásokat rendezett Debrecen önkormányzata.
Az úthálózat fejlesztésére a TOP Plusz keretében nyert támogatást a település.