Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

A megye kiemelt szerephez juthat a magyarországi turisztikai fejlesztésekben

Az úgynevezett workshopokkal egybegyúrt rendezvénysorozatot a Belügyminisztérium és a megyei önkormányzat kezdeményezte. Célja a magyarországi, jelen esetben pedig konkrétan a Hajdú-Bihar megyei és a térséget érintő turizmus jelenlegi helyzetének feltérképezése, valamint a jövőbeni lehetőségek megtalálása, egyúttal a fejlesztésekbe minél több szervezetet és személyt bevonni, koordinálni azok tevékenységét.
Két állomása már volt, s most csütörtökön a harmadikra is sor került annak a szakmai konzultációs sorozatnak, amelyet ezúttal Nyíradonyban rendeztek meg több településvezető, turisztikai szakember, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke, Tasi Sándor és fejlesztési referense, Maczik Erika, illetve a Belügyminisztérium munkatársainak részvételével. A házigazda Kondásné Erdei Mária, Nyíradony polgármestere volt.

Nyíradonyban Tasi Sándor összegezte az elmúlt időszak tapasztalatait, s megjegyezte, hogy nehezen indult be a többfordulós turisztikai konferencia kezdeményezése, de idővel sikerült rávilágítani ennek fontosságára, így egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. A megyei önkormányzat szerepét is kiemelte, hiszen pályázatokon, programokon keresztül támogatja a turisztikát. A Nyíradonyi járás jó ismerője lévén néhány helyi értékre is felhívta a figyelmet, amit a fejlesztési lehetőségeknek sem érdemes elkerülnie majd.

A honlap képei rákattintva nagyíthatók. Képgaléria a HBMÖ facebook oldalán!

Polyák Teréz, a Belügyminisztérium Önkormányzati koordinációs Irodájának szakmai vezetője az egész projektet ismertette a résztvevőkkel, kitérve a stratégiai célokra, valamint a kutatás három külön fázisára. Ezek során koordinációs mechanizmusokról, településmenedzsmentről és az információk feldolgozásáról esett szó főleg.

Varga Péter, a Belügyminisztérium Önkormányzati koordinációs Irodájának szakmai tanácsadója a konzultáció lebonyolításának módszertanáról beszélt, amely az úgynevezett world café alapelvei szerint zajlik, két csoportban, amelyek két külön oldalról tárgyalják meg a turizmus fejlesztési lehetőségeit, illetve a meglévő alaphelyzetet, amelyből kiindulva lehet elérni a remélt szintet.

A két csoportra osztott résztvevők egyik fele a megyei turisztikai tervezés módszertanáról és erőforrásairól tartott kerekasztal beszélgetést, míg a másik csoport témaköre az információ, tájékoztatás, bevonás volt. A konstruktív beszélgetések kialakítottak egyfajta egységes álláspontot, rávilágítottak meglévő vagy ha a fejlesztések elindulnak, bekövetkezhető problémákra, majd a csoportok egyes tagjai cserélődtek, és így folytatódott a további eszmecsere.

A legvégén konkrét, megoldásra váró problémás helyzetek kerültek felszínre, illetve az ötletbörzeszerű konzultáció egyfajta keretet kapott, hiszen összegezték a legfontosabb gondokat és javaslatokat a megoldásra. A szakmai beszélgetésről vázlat készült, amelyből kiindulva folytatódik a turisztikai fejlesztések lehetőségeinek tárgyalása Hajdú-Bihar megyében. A jövőben pedig immár a gyakorlaté lehet a főszerep a megfelelő elméleti előkészítés és összehangolás után.

Néhány érdekesség a megállapított turisztikai jellemzőket és megoldásokat illetően: fontos, hogy elsősorban ne a turisták számát akarják növelni egy térségben, hanem azt, hogy meddig maradnak ott! Emellett egyfajta árukapcsolás módon több település a maga turisztikai kínálatát egyesítse, és együtt egy eladható, vonzó csomagot adjon a potenciális látogatók számára, ellentétben azzal, ami még mindig több helyen dívik, vagyis a szomszédok rivalizálásával.

A naprakész kommunikáció és a digitális média egyre nagyobb szerepéről, az összehangolt, egységes tájékoztatásról is szó esett, valamint arról, hogy akár civil szervezetek, akár önkormányzatok vagy magánszemélyek is egyfajta rendszer szerint tudjanak együttműködni majd. Lényeges, hogy ne csak átutazóban legyenek ott a vendégek, illetve az is, hogy ahol kell, az erőforrás hiányt orvosolni tudják.

Számtalan feladat és részcél felvetődött még, ám a folytatás november végén Debrecenben lesz, a Kölcsey Központban, november 29-én.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Még több helyi terméket a vásárok standjaira!

A “Helyből jobb!” országjáró programsorozatot, melynek a debreceni szakmai nap az egyik állomása, a Földművelésügyi Minisztérium szakmai partnereivel – a Nemzeti Művelődési Intézettel, a Nemzeti  Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával – együttműködve a Helyi Termék Éve Program folytatásaként szervezi. A kerekasztal-beszélgetéssel záruló tájékoztató fórum kiemelt célja a szakmai ismeretek bővítése, mélyítése, illetve a felmerülő kérdések megválaszolása.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke az általuk és tucatnyi határon inneni és túli település közreműködésével megálmodott, majd 2016 elején a gyakorlatban is létrehozott Vásárszövetség, valamint a megyei önkormányzat által először 2015-ben, majd idén is több saját standdal látogatott Farmer Expo tapasztalatairól beszélt köszöntőjében.

Mint elmondta különösebb külső forrás nélkül viszi tovább a megyei önkormányzat ezután is a Vásárszövetség projektjét, mivel fontos számára, ám komolyan át kell gondolni azt, hogy miért kisebb a részvétel a Hajdú-Bihar megyei települések kézműiparból vagy házi gazdálkodásból megélő családjai, vállalkozói részéről, mint lehetne. A megyei közgyűlés alelnöke ugyanis a számon tartott több mint 70 ilyen vállalkozás közül elég keveset lát visszatérően megjelenni a gyakorlatilag most már havi rendszerességű, egyébként sikeres vásárokon, ahol pedig a minőség és a helyi termékek piaca garantált az egyéb bóvli helyett. Bulcsu László felvetette, hogy akár a kommunikáció terén, akár más oldalról, de át kell vizsgálni ezt a helyzetet, hiszen egy siker sztori van kibontakozóban a térségben, ám jóval nagyobb aktivitást vár el a megye ebben érdekelt kis- és középvállalkozóitól, településeitől.

A honlap képei rákattintva nagyíthatók. Képgaléria a HBMÖ facebook oldalán érhető el.

Az eddig megrendezett 2016-os, a Vásárszövetség égisze alatti vásárok nemcsak kiváló termékeket vonultattak fel, de remek szórakozást is nyújtottak árusnak és vásárlónak egyaránt, ám még nagyobb körben kell ennek a kezdeményezésnek elterjednie.

Bulcsu László az agrárium legjelentősebb hazai, debreceni expójával kapcsolatban is egyfajta stagnálást vett észre, hiszen míg 2015-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szervezésében 6 megyei település vitte ki kiváló saját áruját és ezáltal keltette jó hírét a térség mezőgazdasági termelő és feldolgozó iparának, addig 2016-ban – holott előzetesen bővíteni szándékoztak a résztvevők listáját – nehezen sikerült ugyanennyi árussal felvonulni a megye képviseletében a Farmer Expón.

A megyei közgyűlés alelnöke úgy véli, hogy ebből az álló helyzetből tovább lehet és kell is lépni, de emellett arra is figyelni kell, hogy például már a térségen belüli arányok sem egyformák, hiszen a Hajdúság nagyobb aktivitást mutat a bihari részeknél.

A szakmai nap során több előadás hangzott el a debreceni Megyeháza Árpád termében. A kistermelői élelmiszer-termelés, előállítás és értékesítés feltételei témában hasznos információkhoz jutottak a résztvevők. Szóba került még a helyi élelmiszerek jelölési szabályzata, valamint a Nemzeti Parki Termék védjegyrendszer is. Adózási tudnivalókkal is bővült a megjelentek ismerete, emellett Jantyik Zsolt, a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központjának vezetője (a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság elnöke) a hagyományokról, a helyi értékekről tartott előadást.

A helyi jó példákat két kis település polgármestere, Gáborjánból Mező Gyula, valamint Magyarhomorogból Barabás Károlyné mutatta be szemléletesen.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

’56 megyei emlékezete a Megyeházán

A 43. Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napok keretén belül „Debrecen 1956” címmel kiállítás nyílt a debreceni Megyeháza Bocskai termének előterében 2016. november 15-én, miközben az Árpád teremben előadások sora zajlott Hajdú-Bihar megye és az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából. Az eseményt a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára szervezte. A programok másnap, szerdán Földesen folytatódnak.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke elismerését fejezte ki köszöntőjében az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából létrehozott megemlékezés sorozat kapcsán megye szerte. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár elhivatottságát, munkatársai és vezetője, Szendiné Dr. Orvos Erzsébet magas színvonalú kutató tevékenységét is kiemelte Bulcsu László, valamint azt, hogy a Levéltári Napok történészi szemmel mutat be ’56-hoz fűződő, azt megelőző vagy abból eredő eseményeket. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a jó szakemberek által gyűjtött, rendszerezett tudásból alakíthatjuk ki hitelesen ’56 történelmét.

A honlap képei rákattintva nagyíthatók. Képgaléria a HBMÖ facebook oldalán!

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese, Lippai Péter a szűk tíz évvel ezelőtti eseményekről beszélt, amelyek során olyan civil szervezet alakult a honvédség berkein belül, amely a hagyományápolással kezdett el foglalkozni, s idővel jó munkakapcsolat alakult ki közöttük és a megyei levéltár között.

Az eseményen az arra érdemesek az idei „Pro Archivo” emléklapokat kapták meg, miután a Debreceni Honvéd Táncegyüttes remek produkcióját tekinthette meg az Árpád terem közönsége. Ez a díj azoknak jár, akik munkásságukkal segítik a levéltári gyűjtemények bővülését, az intézmények életét. Majd a Honismereti Pályázat 2016-os eredményhirdetése, illetve a Nemzeti Emlékezet Bizottságának bemutatása következett. Az ’56-os események megyei kapcsolatáról tartott előadásokat Papp Gyula ny. ezredes „Hatvanszor ’56” című könyvének bemutatója előzte meg.

Az előadások során olyan érdekes témákat hallgathatott meg a közönség, mint például Filep Tibor történész-újságíró: Jalta öröksége, a forradalom előzményei, az MDP erodálódása című értekezését. Varjasi Imre fióklevéltár-vezető a forradalmi bizottmányok tevékenységét mutatta be Hajdú-Bihar megyében, Kovács Ilona főlevéltáros pedig epizódokat elevenített fel a megtorlás debreceni történetéből. Tóth Ágnes főlevéltáros is a megtorlásokra helyezte a hangsúlyt, de ő az 1956 utáni, a debreceni egyetemeken megélt traumákról beszélt. Míg Horváth András főlevéltáros és Kovács Gergely levéltáros 1956 utóéletéről Hajdú-Bihar megyében – az MSZMP iratainak tükrében.

A kapcsolódó szerdai rendezvény Földesen a Karácsony Sándor Közösségi Házban zajlik majd, ahol Filep Tibor ismét előadást tart (ezúttal a magyar falvak jellemzőit taglalva az 1953-56 közötti években), valamint Kovács Antalné helytörténész a földesi forradalmi eseményeket ismerteti.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A ROHU program sikeres folytatása

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program „FOLYTASSUK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST!” című nyitókonferenciája 2016. november 10-én került megszervezésre Nagyváradon, Romániában, melyen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, valamint Bulcsu László a közgyűlés alelnöke és kolléganőik vettek részt.

Az eseményt számos fontos vendég megtisztelte részvételével, többek között Románia magyarországi nagykövete, Marius Gabriel Lazurca; Magyarország kolozsvári főkonzulja, Mile Lajos; Magyarország bukaresti nagykövetségének kereskedelmi attaséja, Szabó Miklós; valamint az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóság képviselői: Agnès Monfret és Iva Gailly. A program irányító hatóságát a további személyek képviselték: Mihai Busuioc – Románia Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium főtitkára, Camelia Coporan – Európai Programok Főigazgatóság vezérigazgató-helyettese és Roxana Racovitá – a Program Irányító Hatóságának vezetője. Magyarországról a Miniszterelnöki Hivatal nemzetközi helyettes államtitkára – Zsigmond Perényi és kollégája, Adrián SAVANYÚ – a Nemzetközi Együttműködési Programok Főosztályvezetője vettek részt a rendezvényen.

A Program hivatalos megnyitóján a meghívottakat Claudiu POop a Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője, továbbá Sándor Pásztor, a Bihar Megyei Tanács elnöke és Mircea Malan, Nagyvárad alpolgármestere üdvözölte. A rendezvény célja a Program előrehaladásának, jelenlegi státuszának, az elérni kívánt eredményeknek és jövőbeli perspektíváknak a bemutatása volt, valamint sikeres határmenti kezdeményezések történeteinek megtekintése, melyek a régiónkban vagy Európa-szerte kerültek megvalósításra.

A konferencián több mint 150-en vettek részt a két országból: a programhoz hozzájárulni kívánó érdekelt felek, potenciális pályázók, valamint a területi együttműködés és/vagy regionális fejlesztés szakemberei.

Ugyanakkor a konferencia célja volt egy közös platform megteremtése, a közös szakismeretek megosztására, a projekt kidolgozás és pályázási folyamattal kapcsolatos információ cserére, valamint hálózatépítésre. Az Európai Bizottság elvárásait szem előtt tartva, mely szerint erős hatású és eredményorientált projekteket követel, az Irányító Hatóság információkat nyújtott a pályázati kiírások ütemezéséről. A két ország elkötelezte magát, hogy 2016 végéig a program egyes beruházási prioritásai kiírásra kerüljenek, majd ezt követően, a jövő év első harmadában további beruházási prioritások kerülnek meghirdetésre.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Adventi gyertyagyújtások és kapcsolódó programok Hajdúdorogon VI.

A GYERTYAGYÚJTÁSOK ÜNNEPI PROGRAMJAI

2016. DECEMBER 18. (VASÁRNAP) 18.30

A hatodik szál gyertyát meggyújtja:

CSIGE TAMÁS

Hajdúdorog város polgármestere

A rendezvény ünnepi programja:

          GREGOR BERNADETT színésznő, popénekes karácsonyi estje

          A karácsonyi versmondó verseny eredményhirdetése

          Tombolasorsolás

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Adventi gyertyagyújtások és kapcsolódó programok Hajdúdorogon V.

A GYERTYAGYÚJTÁSOK ÜNNEPI PROGRAMJAI

2016. DECEMBER 11. (VASÁRNAP) 18.30

Az ötödik szál gyertyát meggyújtja:

GÖRÖGH IMRÉNÉ

a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

nevelési mk. vezetője, földrajz-rajz szakos tanára

A rendezvényen közreműködnek:

a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenei ágazatának tanárai és tanulói

2016. DECEMBER 18. (VASÁRNAP) 18.30

A hatodik szál gyertyát meggyújtja:

CSIGE TAMÁS

Hajdúdorog város polgármestere

A rendezvény ünnepi programja:

          GREGOR BERNADETT színésznő, popénekes karácsonyi estje

          A karácsonyi versmondó verseny eredményhirdetése

          Tombolasorsolás

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Adventi gyertyagyújtások és kapcsolódó programok Hajdúdorogon IV.

A GYERTYAGYÚJTÁSOK ÜNNEPI PROGRAMJAI

2016. DECEMBER 4. (VASÁRNAP) 18.30

A negyedik szál gyertyát meggyújtja:

KOCSIS FÜLÖP

a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája

A rendezvényen közreműködnek:

a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium óvodásai

Adventi gyertyagyújtások és kapcsolódó programok Hajdúdorogon III.

A GYERTYAGYÚJTÁSOK ÜNNEPI PROGRAMJAI

2016. NOVEMBER 27. (VASÁRNAP) 18.30

A harmadik szál gyertyát meggyújtja:

LELESZ GYÖRGY

a Debreceni Közterület Felügyelet igazgatója,

Debrecen város volt rendőrkapitánya

Karácsonyi varázslat című ajándékműsor

Adventi gyertyagyújtások és kapcsolódó programok Hajdúdorogon II.

A GYERTYAGYÚJTÁSOK ÜNNEPI PROGRAMJAI

2016. NOVEMBER 20. (VASÁRNAP) 18.30

A második szál gyertyát meggyújtja:

SZAKNÉ URGYÁN ERZSÉBET

a Bocskai Mezőgazdasági Zrt.

 nyugdíjas dolgozója

Az ünnep fénye – meglepetés karácsonyi műsor

Adventi gyertyagyújtások és kapcsolódó programok Hajdúdorogon

A GYERTYAGYÚJTÁSOK ÜNNEPI PROGRAMJAI

2016. NOVEMBER 13. (VASÁRNAP) 18.30

Az első szál gyertyát meggyújtja:

CZIPA GYÖRGYNÉ

hajdúdorogi polgár

A rendezvényen közreműködik:

a Hajdúdorogi Őszidő Kulturális Egyesület kórusa

Kőmíves Edit tanárnő vezetésével

2016. NOVEMBER 20. (VASÁRNAP) 18.30

A második szál gyertyát meggyújtja:

SZAKNÉ URGYÁN ERZSÉBET

a Bocskai Mezőgazdasági Zrt.

 nyugdíjas dolgozója

Az ünnep fénye – meglepetés karácsonyi műsor

2016. NOVEMBER 27. (VASÁRNAP) 18.30

A harmadik szál gyertyát meggyújtja:

LELESZ GYÖRGY

a Debreceni Közterület Felügyelet igazgatója,

Debrecen város volt rendőrkapitánya

Karácsonyi varázslat című ajándékműsor

2016. DECEMBER 4. (VASÁRNAP) 18.30

A negyedik szál gyertyát meggyújtja:

KOCSIS FÜLÖP

a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája

A rendezvényen közreműködnek:

a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium óvodásai

2016. DECEMBER 11. (VASÁRNAP) 18.30

Az ötödik szál gyertyát meggyújtja:

GÖRÖGH IMRÉNÉ

a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

nevelési mk. vezetője, földrajz-rajz szakos tanára

A rendezvényen közreműködnek:

a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenei ágazatának tanárai és tanulói

2016. DECEMBER 18. (VASÁRNAP) 18.30

A hatodik szál gyertyát meggyújtja:

CSIGE TAMÁS

Hajdúdorog város polgármestere

A rendezvény ünnepi programja:

          GREGOR BERNADETT színésznő, popénekes karácsonyi estje

          A karácsonyi versmondó verseny eredményhirdetése

          Tombolasorsolás

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Márton-napi sokadalom

Libatepertő, libamell sütés, amelyből megjósolják a jövő esztendő időjárását. Ludaskása főzés, tánc, mulatság.
Előzetes bejelentkezés szükséges!
Együttműködő partner: Kismacsi Nyugdíjas Klub

Bővebben: http://www.debrecenimuvkozpont.hu/

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Lelki navigáció

A bűntudattól az elfogadásig.
előadók: Kovács Tiborné mentálhigiénés lelkigondozó, bibliaoktató és Dankó Ferenc lelkész