Változatos volt az utolsó hét is
Lezárult “A hajdú hagyományok nyomában” projekt.
Lezárult “A hajdú hagyományok nyomában” projekt.
A testület december 15-i tanácskozása előtt projektzárót eseményt is tartott Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata.
A felújítás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében valósult meg.
A programot tavaly hirdette meg a vármegye önkormányzata.
A vármegye önkormányzata ebben az évben is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtő akciójához.
Bocskai fejedelem – győztes szabadságharca után – 1605. december 12-én adta ki azt az oklevelet, melyben több más település mellett Hajdúhadháznak is városi rangot adott.
(Dr. Túrós András ny. altábornagy, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke)
A művelődési házban rendezett eseményt a Berettyóújfalui Járás Polgárőr Egyesületei szervezték.
A vármegye önkormányzata csaknem húsz helyszínre, minden korosztály számára visz programokat.
Utazó planetárium, természetismereti előadás, adventváró gyerekprogram, rendhagyó történelemóra és családi nap is várta a hajdú-bihariakat.
A korszerű piacépületet december 8-án avatták fel.
A fejlesztéseket december 8-án adták át Sárrétudvariban és Püspökladányban.
A szentelési ünnepség december 7-én volt a Faraktár utcán.
(fotó: hbkik.hu)
Mesterlevél-átadó ünnepséget rendezett a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Ezúttal több mint 90 csapat méri össze tudását a vármegye önkormányzata értékkereső vetélkedőjében.
A Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata 150 darab könyvet adományoz az intézményeknek.
Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata a napokban is folytatja ingyenes programsorozatait.
Az előző időszak Terület- és Településfejlesztési Operatív Programja keretében nyílt erre lehetőség.
Kitelepült planetáriumi előadások és adventi készülődés is volt a programok között.
A fejlesztések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósultak meg.