Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

A népművészet mesterei Hajdú-Bihar megyében

A 25 éves Kézműves Alapítvány 2015. november 11. és december 1. között “A népművészet mesterei Hajdú-Bihar megyében” című kiállítást mutat be, amelynek ünnepélyes megnyitóját 11-én 15 órakor tartják.

Köszöntőt mond: Hunyadi Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A kiállítást megnyitja: Dr. Tar Károlyné, az alapítvány alapítója, kurátora.

Közreműködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere.

A kiállítás november 11. és december 2. között munkanapokon 10-17 óra között, szombaton 10-14 óráig tekinthető meg.

A kiállítást Varga Antal rendezte.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Alföld Színpad

Az Alföld Színpad minden szombaton és vasárnap délután 3 órától a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban tart előadást és összejövetelt.

Eszperantó Klub

A Vasutas Egyetértés Művelődési Központ november minden csütörtökjén délután öt órától eszperantó klubot működtet a “Járműjavító” területén található művelődési házban. Ez az alkalom kivételesen szombaton lesz!

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Eszperantó Klub

A Vasutas Egyetértés Művelődési Központ november minden csütörtökjén délután öt órától eszperantó klubot működtet a “Járműjavító” területén található művelődési házban.

A Magyar szürkék útja

2015. november 14-én Hajdúnánáson rendezik meg a Magyar szürkék útja – Oxenweg nemzetközi konferenciát. Ebből az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat  épületében, amelyen Pajna Zoltán megyei elnök, Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere és Czeglédi János, a Keleti fejlesztő Iroda Kft. ügyvezetője mellett részt vett Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke és Gencsi Zoltán, Hortobágy város alpolgármestere is.

 A magyar szürkemarha örökölt nemzeti kincsünk, amelyhez különleges kapcsolat fűzi a hajdúkat. A Magyar szürkék útja – Oxenweg nemzetközi konferencia célja a magyar szürke hajtó-útvonalának felelevenítése, amely mentén népszokások, hagyományok, kultúrák találkoztak és cserélődtek.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

“Csokonai” Városi és Vasutas Nyugdíjas Klub

A Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztési irodájának programja a Bethlen utcai rendelőintézetben – a nyugdíjas klub tagjainak.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Vasútmodellező és Vasútbarát Kör

Minden hónap első péntekjén rendezik a vasútmodellezők és vasútbarátok Körének összejövetelét.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Szőnyi Pál Ásványbarát Kör – Opálfajták

Faragóné Zilahy-Sebess Erzsébet tart előadást a Debreceni Egyetemen az egyes opálfajtákról.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Defibrillátort adományozott Hajdúsámson Önkormányzata

Hajdúsámson Város Önkormányzata még 2015. február 21-én szervezett jótékonysági koncertet, hogy a Hajdúsámsoni Központi Ügyeletet segítse egy Lifepak 12 típusú defibrillátor megvásárlásában.  Azok, akik támogatni szerették volna a kezdeményezést a Hajdúsámson Fejlődéséért Közalapítvány számlaszámára is adhattak pénzbeli adományokat.

Az addig összegyűlt mintegy, 780 325 forintot Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere 2015. május 1-jén ünnepélyes keretek között adta át Dr. Bíró Lajosnak, az ügyelet vezetőjének.

Az életmentő defibrillátor megvételéhez szükséges további összeget Hajdúsámson Város Önkormányzata biztosította. A műszer hivatalos átadására 2015. október 29-én, az Egészségügyért Díj átadási ünnepségén került sor a Polgármesteri Hivatalban. Dr. Bíró Lajos, az ünnepségen elmondta: hogy a több funkciós defibrillátor többek között EKG készítésére, monitorozásra, szívritmuszavarok megszüntetésére, pacemakerezésre alkalmas. Az ügyelet vezetője hozzátette, Hajdú-Bihar megyében, orvosi ügyeletet a Hajdúsámsoni Központi Ügyelet a legjobban felszerelt intézmény.

Az önkormányzat Egészségügyért Díját egyébként Dandé Lászlóné, alpolgármester adta át Dr. Kun József, fogszakorvosnak, aki több mint 35 évig dolgozott a Hajdúsámsoni páciensekért.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

516 millió forintból újították fel a nádudvari Kövy Sándor Általános Iskolát

Az Európai Uniós forrásból megvalósult beruházás során többek között a régi nyílászárókat, a homlokzat szigetelését, az elektromos rendszert, valamint a vizesblokkokat korszerűsítették, de felújították a tantermeket és öltözőket is kialakítottak az intézményben. Mindezek mellett a sportcsarnokot és a konyhát is felújították, valamint parkolókat és járdákat is kialakítottak. Az egy évig tartó energetikai korszerűsítéssel jelentős összeget takarít meg Nádudvar Önkormányzata.  Beke Imre a város polgármestere az iskola ünnepélyes átadásán elmondta: nemcsak élhetőbbé szeretnék tenni a várost, de az épületek kiadásait is csökkenteni szeretnék pályázati forrásból megvalósuló korszerűsítésekkel.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke hozzátette: elismerendő modell, amelyet Nádudvaron követnek. Fontos, hogy a fiatalok ne akarjanak nagyobb városokba költözni, hanem találják meg saját településeiken céljaikat, számításukat. Hiszen azok a jó szakemberek, akik itt maradnak idővel maguk is hozzájárulnak majd a város fejlődéséhez. Pajna Zoltán elmondta: várhatóan még idén novemberben megjelennek azok az első felhívások, melyekkel a megyei oktatási és közintézményeknek az energetikai korszerűsítésére lehet forrást nyerni. Csaknem 8 milliárd forint jut majd erre a célra.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Minőségi javulás várható Hajdú-Bihar közlekedésében

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés 2015. október 30-i ülésén Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy szinte egy időben jöhet létre Debrecenben az intermodális központ a mostani Nagyállomás helyén, valamint az egész megyét érintő gyorsforgalmi útszakasz kiépítése, fejlesztése, amely Romániával is összeköti a térséget.

Hajdú-Bihar megye közútjainak helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről tartott tájékoztatót Tasó László, a megyei közgyűlés előtt. Fontos lehetőségként említette, hogy a gyorsforgalmi úthálózat kiépítése, korszerűsítése hozományaként a megyei településeken is jelentős fejlesztések következnek be. Példaként Püspökladányban a nemrég épített alagutat hozta fel, amelyet az ottani polgármester, Dombi Imréné is kiemelkedő fejlesztésként értékelt, hiszen – mint mondta – jelentősen egyszerűbbé teszi a városba érkezők vagy onnan távozók közlekedését.

Tasó László szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy minél több elkerülő út épül meg, a zajártalom ezzel fordítottan arányos módon csökken az érintett településeken.

VASÚTFEJLESZTÉSEK HAJDÚ-BIHARBAN

A Hajdú-Bihar megyei vasútfejlesztést illetően négy fontos projektet fognak kivitelezni 2019 végéig.

Az első a Püspökladány-Debrecen vasútvonal fejlesztése, amely egyik jelentős vívmánya lesz, hogy 160 km/h sebességgel gurulhatnak majd a vonatok ezen a szakaszon, tehát a közlekedés felgyorsul. A közbeszerzési eljárás 2016 első negyedévében indítható el a tervek szerint, a teljes kivitelezés pedig 2019 harmadik negyedévére fejeződhet be.

A Debreceni Intermodális Közösségi Közlekedési Központot a tervek szerint 2018 második negyedévében adhatják át – az előkészítést Debrecen városa végzi. Ezzel kapcsolatosan jegyezte meg az államtitkár, hogy minőségbeli változást hozhat a beruházás a debreceni közlekedésben. Innentől kezdve például könnyebben szállhatnak át a vonatról akár autóbuszra, akár villamosra, vagy kerékpárra az ide érkezők.

2019 harmadik negyedévére fejeződhet be a Debrecen-Mátészalka vasútvonal rekonstrukciója, ami régóta tervezett fejlesztés, akárcsak a Debrecen-Nyírábrány vasútvonal korszerűsítése. Utóbbi projekt 2018 végére megvalósulhat. Ezek célja egyaránt a biztonságosabb és gyorsabb vasúti közlekedés elérése.

AUTÓPÁLYA-AUTÓÚT

Debrecent és Ebest érinti elsősorban az M35-ös és a 4-es főút összekötése, amire szintén nagy szükség volt már Hajdú-Bihar megyében. 2018 elejére tervezik a megvalósítást. Kicsit tovább tarthat, 2019 közepére, végére épülhet meg (leghamarabb) a 48-as főút Debrecen-Nyírábrány szakaszának korszerűsítése, valamint a nyírábrányi határszakasz fejlesztése. Ennek kiemelkedő hatása lehet a határforgalomra is, Tasó László szerint.

A köznyelv által „halálútnak” nevezett Debrecen-Mátészalka közötti 471-es útszakasz fejlesztése is időszerű, amit több megyei képviselő, sőt a később más témában tájékoztatót tartó Kovács Ferenc dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is üdvözölt.

Ezek mellett a tervekben szerepel egy Debrecenből induló, Hajdúsámsont elkerülő útszakasz kivitelezése. Berettyóújfalut érinti az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki közötti útszakaszának, valamint itt is az országhatár korszerűsítése, illetve az M35-ös autópálya 481-es főút és Berettyóújfalu közötti szakaszának építése. Ez utóbbi fejlesztés Debrecent, Mikepércset, Hajdúszoboszlót és Derecskét is érinti.

Ugyanakkor egyelőre nincs elrendelés arra a projektre, amelyet korábban terveztek, és Debrecen, valamint Hajdúszoboszló között négysávossá tenné a 4-es számú főutat. Az okról Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke annyit mondott, hogy amikor választani lehetett a négysávossá tétel és aközött, hogy inkább erősítsék meg az utat (vagyis 11,5 tonnás járművek is biztonságosan közlekedhessenek rajta), a hajdúszoboszlóiak az utóbbi mellett tették le a voksukat. Ezért a négysávossá tétel – bár továbbra is tervben van – jelenleg nincs benne ebben a mostani fejlesztésben.

STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS A MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELEMBEN

A megyei közgyűlés előtt tartott tájékoztatót Kovács Ferenc dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a 2015. évi tevékenységükről.

Az egyes tűztípusokról, valamint a katasztrófavédelmi munkatársak szerteágazó feladatairól szóló előadás mellett szó esett arról is, hogy miben lett más a katasztrófavédelem Hajdú-Biharban a korábbiakhoz képest.

A változásnak köszönhetően Kovács Ferenc reméli, hogy az állampolgárok is elégedettebbek lesznek a munkájukkal, amely egyúttal átláthatóbb lesz és a tájékoztatás is szélesebb körű. Az igazgató arra is kitért, hogy például a tűzoltók munkája alapvetően nem változott, viszont hatékonyabbá válhat. A testület alkalmazottai mind megkapták a modern, új típusú védőfelszerelést, ruhákat, ám emellett maga a műveletirányítás is rendszerezettebbé vált. Zárásként a dandártábornok kijelentette, hogy „úgy gondoljuk betöltjük azt a szerepet, amit az állam szánt nekünk”.

BALMAZÚJVÁROS BEMUTATKOZÁSA

Koroknai Imre alpolgármester előadásában elsősorban a Balmazújvárosi Városi Piac – illetve annak előtörténete –, valamint a Balmazportéka köré építette településbemutatását, amely a jelentős helyi sportéletről is tartalmazott érdekes információkat.

Az egykori piac utódjaként, de más helyszínen 2009 óta működik a jelenlegi piacuk. A Balmazportéka pedig („tanulhatunk egymástól” – jegyezte meg az alpolgármester) a Nánási portéka mintájára, de saját körülményeikre adaptálva jött létre, ami azt jelenti, hogy helyi jellegzetes termékeket, sőt, művészeti vagy éppen sport értékeket, teljesítményeket vesznek fel a Balmazportékák közé.

Szó esett az egész Hajdú-Bihar megyére jellemző termálvízről is, amelyre – illetve a helyi négycsillagos szállodára és egyéb szálláshelyekre – nem csak turizmus épül Balmazújvároson, de kihasználják energetikai adottságait is.

A sporttelepek fejlesztése is kulcsfontosságú Balmazújvároson. A projekt befejezésével a jelenlegi futballstadionjuk I. osztályú C kategóriás lesz, ám a további fejlesztések hatására élvonalbeli, sőt, akár nemzetközi mérkőzéseket is rendezhetnek majd benne. A jelenleg második vonalban szereplő labdarúgó-együttesük mellett NB I-es férfi és NB II-es női kézilabdacsapatukra is büszkék a balmazújvárosiak. Ezek a csapatok az 1200 férőhelyes Kőnig-csarnokban rendszeresen telt ház előtt játszanak. Ez a sportlétesítmény egy helyi vállalkozó tulajdona, ám 180 millió forinttal a balmazújvárosi önkormányzat is segítette a létrehozását, a megállapodás értelmében pedig évente 20 alkalommal térítésmentesen használhatja bármilyen városi rendezvényre.

Pajna Zoltán hozzátette ehhez, hogy öröm látni ilyen fejlesztéseket Hajdú-Biharban, s nem szabad elfelejteni, hogy ez a megye így, együtt erős, ha a részét képező települések is örülnek egymás sikereinek, tanulnak a szomszédtól, ösztönzik a másikat.

A közgyűlés negyedik napirendi pontjaként a korábbi pontokhoz hasonlóan egyhangúan megszavazták az Agrárgazdasági Kamara által végzett megyei öntözési igényekről szóló tájékoztatót is. Itt Pajna Zoltán elnök elmondta, hogy miként korábban is szóba került már Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összefogva tehet komoly lépéseket a térség vízgazdálkodásának fejlesztéséért, ami megnövelné az öntözött területeket.

Képviselői hozzászólás és javaslat érkezett arra, hogy vegyék fel akár még 2015-ben vagy jövőre kiegészítő napirendi pontként azt is, hogy a vízelvezetést is fejlesszék Hajdú-Biharban, ez ugyanis rendkívül fontos. A javaslat szintén elfogadásra talált, később ezt is beveszik a fejlesztési tervekbe.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Két új kisbusszal gazdagodott Kismarja

A tanyabusz-program keretében két egyenként majdnem 10 millió forint értékű Reanult Trafic kisbuszt kapott a Hajdú-Bihar megyei település. Elsősorban civil szervezetek, a Kismarja Polgárőrség és a Gyermekeinkért Alapítvány fogják használni a két 9 személyes járművet, de Farkas István Attila polgármester szerint egyéb közösségi célra is igénybe veszi azokat az 1200 fős település önkormányzata.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Tasi Sándor alelnök képviselte az ünnepélyes átadáson. A megyei alelnök elmondta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 100 százalékos támogatásával létrejött projekt pontosan a vidéken élőknek jelent nélkülözhetetlen segítséget a mindennapokban. Farkas István Attila polgármester hozzátette, hogy ezzel a két kisbusszal tervezik megoldani Kismarján belül a közösségi közlekedés jelentős részét, tekintettel arra, hogy szeretnék, ha az idősek otthonában élőket is ezekkel szállíthatnák. Emellett szerepe lesz a két kisbusznak abban is, hogy a diákok a másik településen lévő vonatállomásra eljussanak, illetve egyéb helyi programok esetében a személyszállításban fogják használni azokat.

További fotók találhatók a Facebook oldalunkon!

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A Magyar Tudomány Ünnepe

Nyitóünnepség

Programok:

10.00: köszöntő (Gergely Pál akadémikus, az MTA DAB elnöke

10.10: díjátadás
– az MTA Atomki Szalay Sándor-díja
– az MTA DAB “A tudomány támogatásáért” Érme

10.20: Bíró Tamás az MTA Lendület program nyertese előadása (Egy belső szabályozó rendszer evolúciója: A kannabinoidok és a bőr)

10.45: Séllei Nóra egyetemi tanár előadása (A tudomány neme, avagy a Frankenstein és a bioetika)

11.10: Észak-alföldi Regionális Innovációs Díjak átadása (5-5 percben bemutatkoznak a díjazottak)

11.30: Gömör Béla egyetemi tanár A fotó mint műtárgy című előadása

Kiállítás tekinthető meg az előadó gyűjteményéből és Gömör Tamás fotóművész filmjeiből a Fény Nemzetközi Éva kapcsán.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Megemlékezés és mécsesgyújtás Hajdűböszörményben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapja alkalmából ünnepi megemlékezést és mécsesgyújtást szervez Hajdúböszörmény Város Önkormányzata.

A Losonczy Géza Emlékparkban 17 órától beszédet mond Dr. Nyakas Miklós történész, Hajdúböszörmény díszpolgára.

Az eseményen részt vesz Kiss Attila polgármester is.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A debreceni junior bokszbajnokságon remekeltek Hajdú-Bihar öklözői

Debrecenben a DVSC bokszklub rendezte meg a junior korú ökölvívók országos bajnokságát 2015. október 21-24. között. A négynapos torna döntői előtt Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) alelnöke köszöntötte az aranyéremért ringbe szálló fiatalokat. Hajdú-Bihar megye kitett magáért, hiszen összesen 2 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérem került a megyei bunyósok nyakába, ráadásul a DVSC lett a legeredményesebb csapat az országban.

Összesen félszáz magyarországi egyesület több mint 150 versenyzője csapott össze egymással 13 súlycsoportban. Az esemény rangját jelzi, hogy a MÖSZ elnöke, Csötönyi Sándor, Moszkva olimpiai bronzérmese, Váradi János, illetve a korosztályos, valamint a felnőtt szövetségi kapitányok is a helyszínen nézték meg a szorítócsatákat. A Gizella utcában található sportcsarnokban zajlottak a mérkőzések, amelyek során a debreceni központú, ám az utóbbi időkben főleg a hajdúhadházi bázis által eredményeket hozó DVSC vitte a prímet éremhalmozás tekintetében. Összesen 5 dobogós helyet bokszoltak össze a klub fiataljai, emellett a legtechnikásabb (Lakatos Máté) és a legkiemelkedőbb (Bernáth László) öklözőt is ez az egyesület adta. A hajdúsámsoni központú, ám az utóbbi években már debreceni és nyíradonyi fiókcsapattal is rendelkező Harangi Imre SE is hatékonyan működött a junior országos bajnokságon, hiszen két versenyzőjéből egy aranyat szerzett. Harmadik megyei egyesületként a hajdúszoboszlóiak is elérték a dobogó alsó fokát egyik bunyósuk által.

Hajdú-Bihar megye érmesei:

Arany

48 kg: Bernáth László (DVSC)
70 kg: Pallai Kevin (HISE)

Ezüst

46 kg: Bernáth Attila (DVSC)
60 kg: Lakatos Máté (DVSC)

Bronz

57 kg: Balogh Zsolt (DVSC)
70 kg: Varga Viktor (DVSC)
80 kg: Andok Miklós (HSZ)

További fotók és vélemények IDE kattintva érhetők el a négynapos bajnokságról (5 képgaléria).

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Az 1956-os hősi halottak emlékére rendezett koszorúzási ünnepség

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottainak emlékére rendezendő koszorúzási ünnepségek Debrecenben

9.30: Iván Kovács László emléktáblájának koszorúzása a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola épületének falán.

10.00: Koszorúzás a Debreceni Köztemetőben lévő kopjafánál, beszédet mond Lehel Ferenc, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnökhelyettese.

11.00: Koszorúzás a Honvédtemető Panteonjában.

11.30: Koszorúzás a mártír katonák emléktáblájánál a Kossuth laktanyában, beszédet mond Czill István alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségtámogató parancsnokságának parancsnoka.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Tisza István szobrának megkoszorúzása

Gróf Tisza István néhai miniszterelnök szobrának koszorúzási ünnepsége

Beszédet mond: Dr. Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

Ünnepi műsort ad: Debreceni Canto Armonico Énekegyüttes.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közgyűlése

A 2015. október 30-án megtartandó közgyűlés előterjesztései a következők:

NAPIRENDI JAVASLATOK

  1. Tájékoztató a Balmazújvárosi Városi Piac működéséről, valamint a „Balmaz portékáról”
  2. Tájékoztató a megye közútjainak helyzetéről és fejlesztési lehetőségeiről, valamint a megyei vasúthálózatot érintő jelentősebb beruházásokról
  3. Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2015. évi tevékenységéről
  4. Tájékoztató az Agrárgazdasági Kamara által végzett megyei öntözési igények felméréséről 
  5. Az INNOVA Észak-Alföld Nonprofit Kft. törzstőkéjének tulajdoni arány szerinti emelése
  6. Tájékoztató a megyei önkormányzat nemzetközi projektekben való részvételéről
  7. Tájékoztató az Észak-Alföldi Operatív Program végrehajtásának alakulásáról
  8. Az ÉARFÜ által kezelt hazai decentralizált forrásokra kötött támogatási szerződések lezárása

    Bővebb információk IDE kattintva!